A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 - Csuhay József a Vidi meneteléséről

A továbbjutás után megjelenő Képes Sport nagyszerű kétsoros versikéjét – „Ihaj-Csuhay, sose esünk ki!” – évekig emlegették a fehérvári szurkolók.

A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XI. rész – „Ihaj-Csuhay, sose esünk ki!”

Hazai pályán aratott 3-1-es győzelmét követően a Videoton két gólos előnnyel, de mégis csalóka fórral utazhatott Szarajevóba, a Zseljeznicsar elleni UEFA Kupa-elődöntő visszavágójára. Hiába ugyanis a kétgólos előny, mivel a Zseljo betalált Székesfehérváron, a biztos továbbjutás érdekében rendkívüli fontosságú volt, hogy a Vidi is eredményes legyen a visszavágón.
Bár a korábban sérüléssel bajlódó Szabó József vállalni tudta a játékot, a magyar csapat nem tudott a legerősebbnek tartott felállásában pályára lépni, mert alapemberei közül Csongrádi és Májer sem állt Kovács Ferenc vezetőedző rendelkezésére. Így aztán a Disztl P. – Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth – Burcsa, Végh, Wittmann, Vadász –Palkovics, Szabó összetételű kezdőcsapattal igyekezett kivívni a továbbjutást a piros-kék alakulat. A hazaiak támadó szellemű felállása (Skrba — Berian, Csapljics, Sabarhadzsovics, Komsics — Skoro, Bazsdarevics, Baljics — Bahtics, Csurics, Szamardzsija) már hadrendjében is mutatta, hogy semmit nem akarnak a véletlenre bízni, és le akarják söpörni a magyar ellenfelet.
A mérkőzés ennek szellemében fergeteges Zseljo-rohamokkal indult, és már az 5. percben megszerezték a vezetést a jobbszélső, Bahtics találatával. Ivica Oszim gárdája továbbra is fölényben maradt, igaz, komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A második félidő hasonlóan komoly hazai rohamokkal indult, mint az első, Disztl Péter bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy ne szülessen újabb jugoszláv gól. A 73. percben az első gólt jegyző Bahtics beadásába szerencsétlenül ért bele a magyar kapus, így a labda Csurics elé került, aki megelőzve a védőket, nem hibázott. Ezzel a góllal már a jugoszlávok álltak továbbjutásra, és egyértelmű volt a képlet: a Videotonnak gólt kell rúgnia, különben véget ér számára a kupamenetelés.
Furcsa módon, mintha a második hazai találat nyomta volna be a vészcsengőt, mert az addig kissé talán passzív Videoton egycsapásra feljavult, és azt a játékot kezdte el játszani, ami már több nagy ellenféllel szemben is eredményre vezetett. A kérdés persze az volt, elég lesz-e a hátralévő idő? A fehér mezben játszó magyar csapat kitartóan igyekezett nyomást gyakorolni a Zseljeznicsarra. A 88. percben, amikor képernyők előtt már sokan kezdtek beletörődni a vereségbe és a kiesésbe, Csuhay passzolt be egy labdát középre, amit az előre merészkedő Disztl László felívelt, s a jobbösszekötő helyén érkező Csuhay, az átvételt követően a kétségbeesetten vetődő Skrba keze mellett a bal alsó sarokba lőtt.
Ivica Oszim a fejét fogta a gól után, hiszen pontosan érezte: innen már nincs felállás, nincs lehetőség újítani, több sztáregyüttes után az ő csapata is elvérzett a Videoton ellen. Csuhay József valóságos hős lett, a továbbjutás után megjelenő Képes Sport nagyszerű kétsoros versikéjét – „Ihaj-Csuhay, sose esünk ki!” – évekig emlegették a fehérvári szurkolók.
A szeptemberben elkezdődő székesfehérvári tündérmese tehát nemhogy nem ért véget, de következett a zárófejezet, a történet csúcspontja, vagyis az UEFA Kupa-döntő. Amelyben – az Internazionale magabiztos kiverését követően – a világ egyik legjobb, legerősebb csapata, a Real Madrid várt a Videotonra.
 
*****
 
Csuhay József: Nem volt idegen tőlem a gólszerzés

Megkerestük a szarajevói visszavágó hősét, Csuhay Józsefet, akit arra kértünk, elevenítse fel a Zseljeznicsar elleni gólját, valamint egykori csapata menetelését. A jelentleg Marosvásárhelyen, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián dolgozó szakember örömmel állt rendelkezésünkre.

- Mielőtt a Zseljeznicsar elleni UEFA Kupa-döntőt érő góljáról kérdezném, kérném, hogy elevenítse fel a Vidi menetelését. Milyennek látta belülről az eseményeket?
- Nem volt teljesen előzmény nélküli a jó szereplésünk, hiszen azt megelőzően már az Intertotó Kupában is begyűjtöttünk egy-két értékes skalpot, és felvérteződtünk némi nemzetközi tapasztalattal. Az UEFA Kupa menetelésünknek volt egy-két különlegessége. Például az, hogy a Dukla Prága elleni párharc az egyik legnehezebb, legszorosabb volt, miközben például a PSG vagy a Partizan Belgrád ellen a vártnál jóval simábban jutottunk tovább. Szerencsénk is volt, Manchesterben nem játszottunk jól, akár nagyobb arányú vereséget is szenvedhettünk volna, ami után nem biztos, hogy sikerült volna a továbbjutás. Ami a Zseljeznicsar elleni párviadalt illeti, idehaza a kapott gól ellenére is megnyugtató előnyt szereztünk. A visszavágón a második jugoszláv gól után játszottuk igazán a saját játékunkat, ami aztán gólt is eredményezett. A döntőre is szívesen emlékszem vissza. A világhírű Real Madrid ellen a logika és az erőviszonyok azt diktálták volna, hogy beálljunk és biztonsági játékra törekedjünk, várva a madridi védelem esetleges kinyílásaira, ám a telt házas Sóstói-stadionban mégse lehetett bekkelni… Így aztán többször is kinyíltunk és viszonylag sima vereséget szenvedtünk, ám a visszavágón – amikor a hiányzóink közül Májer már visszatérhetett – nagyszerűen helyt álltunk. Éppen nemrégiben néztem vissza a madridi mérkőzés felvételét, és megállapítottam, hogy egészen „jól néztünk ki” a pályán, egyenrangú ellenfelei voltunk a Madridnak a Bernabeuban.
- Ahhoz, hogy a Bernabeuban egyáltalán pályára léphessenek, önnek be kellett lőnie a labdát Szarajevóban. Begyakorolt figura volt, hogy felmegy a támadásokkal a gólszerzés reményében?
- Érdekes ez a kérdés, mert bár általában hátvédként emlékeznek rám, én a pálya minden részén megfordultam. A kezdet kezdetén csatár voltam, majd Egerben hátra lépve egy sort, középpályást játszottam. Így indultam a Videotonnál is, Verebes József volt az, aki hátra vont és jobbhátvéd-szerepkörben játszatott. A Vidi nagy menetelése idején persze már végig jobbhátvédben vagy beállósban léptem pályára, de ez nem azt jelenti, hogy idegenül mozogtam volna akár a középpályán, akár a kapu előtt és nem volt idegen tőlem a gólszerzés sem. Sőt, végeredményben több is lettem a váltás által, hiszen úgy játszottam a hátsó alakzat valamelyik posztján, hogy az előre játékból is hatékonyan ki tudtam venni a részemet. Ami a konkrét kérdését illeti, nem kellett azt gyakorolni külön, hogy adott esetben bekapcsolódjak a támadásba. Szarajevóban, a meccs utolsó pillanataihoz értünk, nem volt más választás, próbálkozni kellett. Láttam, hogy rés van a jugoszláv védelemben, így, miután középre passzoltam a labdát, beindultam a folyosón. Kiváló labdát kaptam vissza, és – talán a csatármúltamnak is köszönhetően – sikerült kihasználni a lehetőséget.
- A magyar csapatok közül sajnos azóta sem jutott senki, még a közelébe se a Videoton akkori teljesítményének…
- Az élet nagy rendező, különleges élmény az, hogy nekünk megadatott egy ekkora klubsiker. Hogy a mai, felgyorsult világban ennek milyen visszhangja lenne, azt nem tudom. Arra ugyanakkor élénken emlékszem, hogy volt egy hatalmas szennyestartónk az öltözőben, amelyikbe a meccsek, edzések után a szereléseink kerültek. Képzelheti, milyen nagy volt, ha az egész csapat szerelése belefért. És akkor azt képzelje el, hogy egy ekkora zsáknyi levél, üdvözlőlap és távirat érkezett hozzánk a szurkolóktól az UEFA Kupa döntőbe jutásunk alkalmával. Félelmetes volt az a szeretetmegnyilvánulás, amivel kitüntettek minket. Olykor, így végig gondolva mindezt, fel is sejlik bennem, hogy vajon méltók voltunk-e ilyen szeretetre? De talán az, hogy 35 év után is beszélgetünk erről, és még mindig találkozom olykor olyan szurkolókkal, akik elmesélik az akkori örömüket, élményeiket, igazolja, hogy mégiscsak azok voltunk.
- Tartják egymással a kapcsolatot a régi csapat tagjai?
- Persze, hogy tartjuk. Természetesen nem olyan napi szintű a kapcsolatunk, mint amikor még együtt játszottunk, de tudunk egymásról, és amikor valamilyen esemény kapcsán összetalálkozunk, ugyanúgy örülünk egymásnak, mint egykor. A baj az, hogy nem mindig örömteli esemény hoz össze bennünket, hiszen már volt olyan társunk, akit sajnos el kellett búcsúztatunk…
- Önről személy szerint meglehetősen keveset lehetett hallani az utóbbi időben. Úgy tudom, még mindig aktív. Hol dolgozik most?
- Erdélyben dolgozom jelenleg, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia marosvásárhelyi alközpontjának instruktora vagyok. Azt a kezdeményezést, amely össze kívánja fogni Hargita, Kovászna és Maros megye tehetséges magyar fiataljait, rendkívülinek tartom, boldog vagyok amiatt, hogy ennek a munkának én is a részese lehetek. Munkám során nemcsak Marosvásárhelyen tevékenykedem, de Maros megye más városaiban is, például Szászrégenben vagy Erdőszentgyörgyön. Feladatom sokrétű, mert magában foglalja a kapcsolattartást az alközpontban dolgozó kollégákkal. Mindez sok személyes találkozást jelent, élő és aktív munkakapcsolatunk van egymással. Amiben csak tudom, igyekszem segíteni a munkájukat, illetve az ötleteik, elképzeléseik kivitelezését. Emellett természetesen szakmai észrevételeimre, tanácsaimra is számíthatnak. Ez a munka értelemszerűen megköveteli, hogy kint is éljek. Talán ezért is hallani kevesebbet mostanában itthon a nevemet.
 
Csuhay és társai arcán már látszik, hogy a labda a hálóba tart és ezzel a Videoton jut az UEFA Kupa döntőjébe - Forrás Arcanum
 
(folytatjuk)
 
Kovács Attila