A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985- Hans van Breukelen páratlan napja

Csapatunk titkos célját – a vb-kvalifikációt – elérte, sőt, kivívta az egész európai futballvilág elismerését!

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XIV. rész – Hans van Breukelen páratlan napja

Mexikói repülőjeggyel a zsebében várta utolsó világbajnoki selejtezőjét a magyar labdarúgó-válogatott 1985 májusának közepén. Hogy milyen volt ekkortájt a válogatott szereplését övező hangulat, valamint az utolsó selejtező-mérkőzés iránti érdeklődés, arra néhány álljon itt néhány példa.
A népszerű, színes sporthetilap, a Képes Sport közkívántra két alkalommal is leközölte a vb-re kijutó válogatott csapatképét. A Hollandia elleni világbajnoki selejtezőre nem csupán a forgalomba hozott 80 ezer jegy kelt el rekordidő alatt, de további, megközelítőleg 100 ezer jegyigénylés futott be. És a hűvös hajnalok ellenére a meccsjegyek árusításának előestéjén hálózsákos férfiak jelentek meg a Népstadion (ma Stefánia) úton, akik termoszban hozott forró teával és pokróchegyekkel felszerelkezve, a rendőrség sanda pillantásai és igazoltatásai ellenére ott, a flaszteren töltötték az éjszakát. Tették mindezt azért, hogy biztosan az elsők között állhassanak be a délelőtt kinyíló jegypénztári sorba és garantáltan jegyhez juthassanak.
Mondani sem kell, hogy a felfokozott, túlcsorduló várakozás egyben erőteljes győzelem-várással is párosult, hiszen a zsúfolásig telt Népstadion 80 ezres közönsége a bécsi szuperjáték után valami hasonló parádét várt itthon is. Főleg, hogy az ellenfél az a holland gárda volt, amelyet az „odavágón” már sikerült Rotterdamban elverni. Ennek okán valóságos hangorkán fogadta a melegíteni érkező magyar játékosokat, majd a Himnusz alatt zászlók ezrei varázsolták piros-fehér-zöldre a teljes lelátót. Maga a Népstadion vezetése is kitett magáért, hiszen a gyepszőnyegbe belenyírták a MEXIKÓ ’86 feliratot, amely így ország-világ számára hirdette, hogy ezen a gyepen most olyan csapatok játszanak, amelyek közül az egyik – jelesül a magyar – már vb-résztvevő.
Mezey György szövetségi kapitány nem változtatott a Bécsben szenzációsan játszó kezdőcsapatán, így a mieink a Disztl P. – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy összetételben kezdték a találkozót. A „tulipánosok” a van Breukelen — Wijnstekers, van de Korput, Rijkaard, van Tiggelen — Lokholt, Schoeniker, van de Kerkhof, Tahamata — Kieft, van Basten felállásban igyekeztek visszavágni az őszi, rotterdami vereségért.
Válogatottunk igyekezett megfelelni a hatalmas elvárásnak, a találkozó első félidejének nagy része magyar fölényt hozott. A 10. percben Péter Zoltán, a 16. percben Détári veszélyeztetett. Mindketten jó lövéssel próbálkoztak. A 33. percben Sallai remek beadása után Nyilasi került helyzetbe, ám a holland kapus ekkor is hárítani tudott. A hollandok csupán egy érvénytelenített lesgólig jutottak az első játékrészben.
A második félidő ismét magyar helyzettel indult, a görcsösen gólt rúgni igyekvő Nyilasi került két alkalommal is helyzetbe, de mindkétszer van Breukelen nyerte kettejük párviadalát. A hollandok – akik számára csak a győzelem volt elfogadható – nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, s előbb van Basten találta el a felső lécet, majd a 69. percben a szünetben csereként beállt de Wit nagyon szép egyéni akciót követően be is talált. A vezetés birtokában a hollandok visszahúzódtak. Csapatunk igyekezett támadni, egyenlíteni, ám a hátralévő idő csak egy hatalmas helyzetre és Kardos mintaszerű lövésére volt elég, amelynél azonban az egész meccsen ihletett formában védő holland kapus nagy bravúrra mentett.
Nem sikerült tehát a jutalomjáték, némi üröm vegyült az össznépi eufóriába, amely a meccset követően komoly füttykoncertbe, majd a Népstadion Toronyépülete előtti tüntetésbe torkollott. Nyilvánvaló, hogy a csapat nem ezt érdemelte volna, hiszen a vereség ellenére ezen a meccsen is több helyzete volt ellenfelénél, ráadásul magyar szemszögből az eredménynek már nem volt jelentősége: a selejtezőcsoportot ezen vereség ellenére is magabiztos, három pontos előnnyel megnyertük.
Összességében, kicsit lehiggadva így érezték ezt a szurkolók is, hiszen a Mezey-válogatott népszerűsége megmaradt ugyanazon a szinten, ahová a bécsi győzelem után jutott. A meccs ugyanakkor rávilágított arra, hogy a mi csapatunk sem verhetetlen. Más kérdés, hogy ez a vereség itt és most nem számított.
Csapatunk titkos célját – a vb-kvalifikációt – elérte, sőt, amint arról már korábban írtunk, kivívta az egész európai futballvilág elismerését!
 
Képen: A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata Hollandia ellen 1985. május 14-én a Népstadionban – (fotó :Kristóf Lajos)
 
(folytatjuk)

Kovács Attila