A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 -a világbajnoki selejtező-sorozat összegzése

"Idegenbeli mérlegünk a fontos tétmérkőzéseken nyolcvan százalék feletti, ami a magyar labdarúgás történetében egyedülálló. "

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XV. rész – A világbajnoki selejtező-sorozat összegzése

Minden korábbi seregszemlét meghaladó létszámú válogatott nevezett az 1986-os mexikói világbajnokság selejtező-sorozatára. Összesen 119 ország vágott bele a kvalifikációs küzdelmekbe, a legtöbben (32 válogatott) természetesen Európából. A sorsolást 1983. december 7-én tartották Zürichben.
Amikor kiderült, hogy Magyarország az európai 5. csoportba került, Hollandia, Ausztria és Ciprus társaságában, nem lehetett azt mondani, hogy felvetette a mieinket az öröm. Nem is okvetlenül az ellenfelek miatt tűnt nehéznek a csoportunk – jóllehet, a vetélytársak közül előzetesen csak Ciprus tűnt biztosan verhetőnek –, hanem főleg azért, mert tudvalévő volt, hogy azokból a csoportokból, amelyekben öt csapat verseng, kettő automatikusan kijut a világbajnokságra, míg a négyfős csoportokból, mint amilyen a miénk is lett, csupán az első helyezés jelent automatikus vb-részvételt, s a második hely megszerzése esetén már pótselejtezőt kell vívni egy másik négyfős csoport második helyezettje ellen.
Márpedig akkor, 1983 decemberében egyáltalán nem tűnt reálisnak az, hogy ezt a csoportot megnyerhetjük, sőt, ha valaki előre garantálta volna csapatunk második helyezését, s ezáltal a pótselejtezőt, alighanem azt is sokan aláírták volna. Magyarországot az európai országok ranglistáján ekkor a 20. helyen jegyezték. Nem véletlen, hogy a sorsolás ismeretében megszülető akkori nyilatkozatok legtöbbje holland-osztrák párharcot várt az első két helyezésért, s még az optimista hazai szakemberek és labdarúgók is csak óvatosan tettek a továbbjutásra vonatkozó kijelentéseket.
A mindig józanul és reálisan értékelő szövetségi kapitány, Mezey György az alábbiak szerint minősítette a sorsolást a sportnapilapban: „Nem vagyok olyan derűlátó, mint feltételezem, otthon sokan! Elég egy pillantást vetni a csoportokra, s máris megállapítható, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek. A mi csoportunkba jutott a világ egyik legerősebb válogatottja: Hollandia. Aligha lehet vitatni: kiemelkedő tudást képvisel, s esélyesebb a továbbjutásra nálunk vagy az osztrákoknál! Roppant izgalmas, a végsőkig kiélezett harc várható tehát.”
Innen indultunk, ilyen előzetes reményekkel vágtunk neki a vb-selejtezőknek. Amikor rendre kiemeltük és kiemeljük, hogy milyen nagy teljesítmény volt a világbajnoki részvétel kivívása, ráadásul úgy, hogy Európából – a címvédő, s ezáltal automatikus résztvevő olaszok után – elsőként kvalifikáltuk magunkat, akkor ebből az állapotból kell kiindulni. És ez a kiindulási állapot mondatja azt velünk, hogy szédületes fejlődést produkált a válogatott, rendkívül rövid idő leforgása alatt.
A Mezey György által elképzelt és megvalósított téli alapozás – amelyre 1984, 1985 és 1986 januárjában is sor került Spanyolországban, a Valenciától délre fekvő Benidormban – alapvetően járult hozzá a sikerekhez. Azt a játékstílust, azt a fajta felállást, taktikai összehangoltságot, amelyet a szövetségi kapitány kigondolt, s amelyet a válogatott 1984 tavaszától egészen a mexikói világbajnokságig mutatott, ezeken a benidormi felkészüléseken mélyítette el és szívta magába a csapat. A fontos tétmérkőzések előtti tatai edzőtáborozások során már csupán a finomhangolásokra kellett hangsúlyt helyezni, hiszen szerepkörével és az azzal együtt járó mozgásokkal, helyezkedésekkel, támadó-, illetve védekező feladatokkal a válogatott keret valamennyi tagja tisztában volt.
Ez a tudatosság, ez a tervszerű és akkoriban rendkívül korszerű, sőt, bizonyos elemeiben a korát meg is előző játékstílus és annak játékosok általi kiváló adaptációja, megvalósítása, valamint a jó néhány kimagasló képességű labdarúgónk egyéni kvalitásai együttesen eredményezték a magyar labdarúgó-válogatott szenzációs menetelését, amellyel Európa legjobbjai közé emelkedtünk, és amelynek révén 35 évvel ezelőtt, 1985 nyarán Magyarországot sokan a világbajnokság titkos favoritjai között kezdték emlegetni. Ma, a mexikói világbajnokság sajnálatos sikertelenségének ismeretében ezeken talán sokan mosolyognak. Akkor azonban ez a nézet egyáltalán volt elrugaszkodott.
A magyar labdarúgó-válogatott 1985 nyaráig számos jelentős skalpot begyűjtött. Legyőzte itthon Dániát, Spanyolországot Cadizban, amely csapat EB-döntőt játszott 1984 nyarán. Az utolsó pillanatban egyenlített csak ellenünk Belgium, amelynél sokkal jobban játszottunk. És ezek az eredmények még a vb-selejtezők előttiek, mert az igazán nagy eredmények csak ezután következtek, a tétmeccseken. Legyőztük kétszer Ausztriát, idegenben Hollandiát, és barátságos meccsen, szintén idegenben a későbbi vb-döntős NSZK-t is. A Brazília elleni diadalról ráadásul most még nem is beszélünk, hiszen az csak 1986 márciusában következett.
A selejtezőkből történő továbbjutásunkra mindenki felkapta a fejét, hiszen a házigazda Mexikó, a címvédő Olaszország, valamint a dél-amerikai csoportból hamar kijutó Uruguay után negyedikként vívtuk ki a vb-részvétel jogát. Az év hátralévő részében a decemberi mexikói túrán ugyan vereséget szenvedtünk a házigazdáktól, ám ezt – és a hollandok elleni hazai selejtezőt – leszámítva 1985-ben az összes meccsét megnyerte válogatottunk.
Érdemes felidézni, hogy miként értékelte a válogatott szereplését és a megtett utat Mezey György 1985 karácsonyán, két évvel a fentebb idézett, meglehetősen visszafogott nyilatkozata után: „Ellentétben a korábbi évekkel, ma már Európa bármelyik stadionjában bátran, tudatosan játszik a csapat, és egyáltalán nem érződik rajta kisebbségi érzés. Ez így volt Rotterdamban és Bécsben is. Idei idegenbeli mérlegünk a fontos tétmérkőzéseken nyolcvan százalék feletti, ami a magyar labdarúgás történetében egyedülálló. Ez annak tudható be, hogy sikerült új erőszakosabb csapatjátékot kialakítani, s ezzel összhangban olyan típusú játékosok alkották a keretet, akik nem ismernek megalkuvást, félelmet. Természetesen, mint minden csapat életében, nálunk is lehetnek hullámvölgyek, hiszen a fejlődés, a töretlen felfelé ívelés a labdarúgásban sem garantált.”
Mezey értékelése helytálló volt, amit csapatunk nemzetközi elismertsége is visszaigazolt. 1985 év végén a világhírű futballszaklap, a World Soccer Az Év Szövetségi Kapitányává választotta Mezey Györgyöt, válogatottunk pedig a nagy tekintélyű szaklap által összeállított európai ranglista élén zárt, miközben a nem hivatalos világranglistán a harmadik helyen álltunk.
Ezeket a helyezéseket nemcsak abszolút, de relatív értelemben is ki kell emelni. Egyrészt azért, mert alig két év alatt jutott el csapatunk az európai 20. helyről a kontinens tetejére, másrészt pedig azért, mert a magyar válogatott azóta sem ért ezeknek a helyezéseknek a közelébe sem… Sajnos!
 
(folytatjuk)
 
Fotó: Újsághír a Népsport 1985. december 27-i számának címlapján - Forrás Arcanum Digitális Tudománytár

Kovács Attila