Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 – interjú Szabó József gólkirállyal

"Máig a Videoton legeredményesebb játékosa vagyok, ami egyfelől nagy büszkeség, másfelől pedig azt is mutatja, hogy a csatárerények bennem is ott szunnyadtak. "

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XVI. rész – A gólkirály visszaemlékezése

Duplán is büszkén tekinthet vissza a Videoton UEFA Kupa-menetelésére a csapat akkori ragyogó csatára, Szabó József. Nem csupán a piros-kékek kiváló sorozatára és döntőbe jutására emlékezhet ugyanis jó szívvel, de arra is, hogy a fehérváriak egy tucatnyi kupameccséből 11-en pályára lépett és 7 góljával az egész kupasorozat gólkirálya lett. Visszaemlékező cikk-sorozatunkban ezúttal az egykori remek támadót kértük fel a múltidézésre.


- Nem csupán alapembere, de az első számú gólfelelőse is volt a Videotonnak akkor, amikor a csapat kivívta az UEFA Kupa-szereplés lehetőségét. Milyen várakozásokkal tekintett a nemzetközi kupaszereplés elé?
- Igazság szerint nem tudok önnek erre semmi különlegest mondani, hiszen nem tételeztük fel előzetesen, hogy döntőbe juthatunk. Csapatszinten az volt a célunk, hogy helytálljunk és megmutassuk, hogy ott a helyünk a nemzetközi porondon, egyénileg pedig az tűztem ki célul magam elé, hogy céljaink elérésben sikerüljön gólokkal segíteni a csapatomat. Arra aztán menet közben jöttünk rá, hogy nem érdemes túl messzire előre tekinteni, célravezetőbb, ha lépésről-lépésre igyekszünk egyre előrébb jutni.
- Az ellenfelekről milyen emlékeket őriz?
- Minden csapatról más emlékek maradtak meg bennem. A Dukla Prága elleni párharc, mint első párviadal, volt különleges. A PSG-ről utólag az él bennem, hogy érdekes módon rajtuk sikerült a legkönnyebben túllépni, holott a több francia Európa-bajnokkal, valamint az osztrák Niederbacherrel és a jugoszláv Susiccsal a soraikban rendkívüli játékerőt képviseltek.
- Aligha kétséges, hogy a hazai, Partizan elleni meccs a négy szerzett góljáról marad emlékezetes…
- Ez valóban így van, nem minden nap szerez az ember négy gólt a nemzetközi kupaporondon. De a belgrádiak elleni két meccsben az is emlékezetes, hogy egyszerűen tanítani való játékot nyújtottunk idehaza. Ha létezik olyan, hogy eszményi futball, akkor azon a meccsen azt megvalósítottuk, hiszen magabiztosan védekeztünk, a meccs nagy részében a területet is tudatosan átadtuk a Partizannak, miközben a kínálkozó lehetőségeinket kiváló hatásfokkal értékesítettük, és nem kaptunk gólt. A visszavágó egyébként ennek ellenére is meleg lehetett volna, mert a Partizan egy pillanatra sem adta fel. Az előző fordulóban a Queens Park Rangers ellen 6-2-re kaptak ki az első meccsen Londonban, ám a visszavágón 4-0-ra bedarálták az angolokat és tovább léptek. Így hiába kaptak ki Székesfehérváron 5-0-ra, ellenünk is erős revánsvággyal és a továbbjutásba vetett hittel léptek pályára. Hála Istennek, az első félidő végén, 2-0-s vezetésüknél kihagyták a kínálkozó helyzetüket. Ha az bemegy, gond is lehetett volna, ám kimaradt, ráadásul a második játékrészre feljavultunk, így biztosan léptünk tovább. A Manchester elleni két meccs szintén egy álom megvalósulása volt, hiszen gyermekkoromtól fogva vágytam arra, hogy egy igazi angol futballszentélyben pályára léphessek. Az Old Traffordon erre módom is nyílt, jóllehet, magáról a kinti meccsről nem őrzök túl jó emlékeket, mert az egész sorozatban talán ott játszottunk a leggyengébben, és az 1-0-s vereség ránk nézve volt hízelgő. A visszavágón ugyanakkor ismét jól teljesítettünk. Kovács Feri bácsi előre figyelmeztetett bennünket, hogy a Manchester ugyanazt a játékát játssza majd, amit az Old Traffordon, így nekünk is ugyanolyan harcmodorra kell készülnünk. Így is lett, végig kellett brusztolni a 90 percet és a 30 perces hosszabbítást is. Wittmann remek szabadrúgásával azonban kivívtuk a hosszabbítást, majd a 11-es párbajban kivertük a kiváló angol csapatot. Miután mobillelátókat is felszereltek, valamint még a reflektorokon is csüngtek a nézők, legalább 28-30 ezren szurkoltak nekünk, ami számomra a legemlékezetesebb hazai meccs volt a sorozatban.
- Csapattársai elmondása szerint kifejezetten szurkoltak, hogy az elődöntőben a Zseljeznicsart sorsolják önök mellé…
- Igen, ezt meg tudom erősíteni, valóban ezért szurkoltunk, de azt hiszem, ez érthető, hiszen a Real Madrid és az Internazionale volt még a választék. A Zseljo is ragyogó csapat volt persze, mert hát véletlenül nem lehet eljutni a legjobb négy közé egyetlen kupasorozatban sem. De mivel mi is ott voltunk, így nekünk sem volt félnivalónk. A két meccs alapján érzésem szerint annak ellenére is megérdemelten jutottunk tovább, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon, és bizony a kinti visszavágón a vezetésük birtokában a jugók egy kicsit könnyelművé váltak. Nagyon jó csapatot győztünk le, nekem mégis komoly üröm vegyült a túláradó örömbe, ugyanis sárga lapot kaptam, ami automatikusan egy meccses eltiltást eredményezett. Így éppen a döntő hazai meccsét kellett kihagynom. A döntővel kapcsolatban érdekes történet, hogy a vezetőink megkérdezték tőlünk, hol akarunk játszani: Székesfehérváron, vagy vigyék be a meccset a Népstadionba? Olyan mértékű volt ugyanis a jegyigénylés, hogy akár az is megtelt volna. Mi, játékosok azonban ragaszkodtunk a valódi hazai pályánkhoz és a Sóstói-stadiont választottuk. A sárga lapjaim okán ott ültem a VIP-helyen, de szörnyen éreztem magam, mert a szívem a pályára húzott volna. Ezt az egy meccset hagytam csak ki a sorozatból, mert a visszavágón már ismét játszottam.
- Sőt, a győzelemmel végződő madridi meccsen be is talált, igaz, gólját érvénytelenítették…
- Igen, sajnos így volt, pedig ma is azt vallom, hogy nem voltam lesen, érvényes gólt lőttem. Persze ma már nem bosszankodom ezen, sokkal inkább büszkélkedem azért, mert a hazai vereség után, a döntő második meccsén megmutattuk, hogy mi is tudunk focizni. A célunk ez volt, bizonyítani, hogy megérdemelten jutottunk döntőbe. Azt hiszem, ez sikerült is. A győzelem, a madridi közönség felénk áradó szeretete, ünneplése, valamint a díjátadó ünnepség örök emléke pályafutásomnak!
- Rendkívüli egyéni sikert is elért, hiszen az egész UEFA-sorozat gólkirályi címét is megszerezte. Mi volt a titka annak, hogy nem csupán a hazai bajnokságban, de a nemzetközi színtéren is eredményes tudott lenni?
- Szerintem egy igazi, vérbeli csatár mindig érzi a kaput, és a zsigereiben hordozza annak képességét, hogy helyzetbe tudjon kerülni. Márpedig, ha a helyzetekig eljut valaki, akkor azok közül jó esetben képes értékesíteni is egy-kettőt. Máig a Videoton legeredményesebb játékosa vagyok, ami egyfelől nagy büszkeség, másfelől pedig azt is mutatja, hogy a fenti csatárerények bennem is ott szunnyadtak. Ugyanakkor nincs az a tehetséges és gólerős csatár, aki a csapattársai nélkül boldogulni tudna. Ezért – bár talán a csatárerényeim is megvoltak – elsősorban a kiváló csapattársaimnak tudható be az, hogy a nemzetközi kupában is jól ment a góllövés. Mert nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó volt az a csapat, amit az is mutat, hogy mindmáig összetartunk, tudunk egymásról és nagyon jó a viszonyunk.
                                                                                            Kovács Attila
 
Fotón: Szabó Józsefet (középen, felemelt kézzel) ünneplik csapattársai a Partizan Belgrád elleni 3. gólja után
 
(folytatjuk)