Gyurcsány leleplező mondata

Jobb szeretnék finom és nőies lenni, de addig szórakozik velem ez a Gyurcsány vezetése alatt összeálló liberálbolsi banda, hogy olyat mondok, amit magam is megbánok. A gomba módra szaporodó ellenzéki aktorok átlátszó hazugságait, bicskanyitogató szemtelenségeit és önmaguk istenítését annyira unom. Láttam is már néhány tavaszt, tehát szél ellenében szagról is felismerem a balliberális levitézlett apák fiait és leányait. Ezeknek a hadaknak irányítói egyszer már ki lettek ismerve. Kimutatták a foguk fehérjét, világraszóló tehetségtelenségük, alkalmatlanságuk, maffiaszerű működésük a külföldi támogatóiknak is sok lett. Soros ugyan bepróbálkozott még Bajnaival, de a csenevész kis jellemre nagy lett a libatollal tömött kabát, így aztán 2009-2012-es évek során megelevenedett a közmondás, mely szerint a sok (ki nem fizetett) lúd, disznót győz.
Az embereket súlyosan becsapták, tejjel-mézzel folyó kánaánt ígértek, ám nyomban a választások után kemény megszorításokat hajtottak végre, sajtójuk dübörgő gazdaságról számolt be, ezzel párhuzamosan iszonyatos pénzt vettek el az egészségügyből is.
Reformról nyilatkozgattak, közben csak a pénzmegvonáson járt az eszük és a kezük. Kórházak és osztályok megszüntetése, a vizitdíj és a napidíj bevezetésének szándéka mellett, egészségügyi dolgozók tízezreit és a betegek százezreit nézték hülyének. Az ember csak hüledezik, ahogy mostanság krokodilkönnyeket hullatnak egyebek közt az egészségügyért.
Hegyén hátán voltak az eltussolhatatlan korrupciós ügyek, anyagi visszaélések, a közpénzek felelőtlen felhasználása, Magyar Bálint és az egész általa vezette minisztérium botrányai, a Mucuska ügyön túl Demszky Gábor terepjárója, a horvátországi szigete, a lovának Budapestről Horvátországba szállított vízzel itatása, a Strabag-ügy, a metró ügy, a Mécs Imre és vejének ügye, Gyurcsány meggazdagodása, Gyurcsányné és az Apró villa titka, a fittelinázás, a Laborc ügy, a Szilvási ügy, a máig ható Fenyő gyilkosság ügye, a budapesti kerületek vezetőinek tocsikolása, a többiek korrupciós ügyei, a politikai vezetők és Simor MNB-elnök deviza számlái, a liberálbal politikusai és a maffia közötti hídverés ténye és a sok-sok feltáratlan ügy, amiről az egész ország beszélt az SZDSZ-szel kapcsolatban 1996 óta, és nem utolsósorban a Spinóza házba befogadott, zsidó nőket orrbaverő Jobbikkal kötött szövetsége, a párt megszüntetését vonta maga után. De az SZDSZ-es személyek az úgymond "új és 21. századi" pártokba kötésig beleálltak, és tovább mérgezik a köz életét, bár az új pártablakokba maguk helyett más figurákat ültettek ki.
Gyurcsány őszödi hitvallásától, a „Hazudtunk reggel, délben meg este!” cinikus liberálbolsi szövegtől a teljes balliberális elit beájult. És most azzal vádolnak meg másokat, ami náluk nem véletlen volt, nem kisiklás, hanem napi ujjgyakorlatnak számított. Addig loptak és hazudtak és böszméskedtek, mígnem összecsaptak a hullámok Magyarország felett.
És ekkor mit mondott Gyurcsány?
“Ennyi tehetségünk van, gyerekek”
Az SZDSZ-szel kapcsolatos megállapításokat sem én találtam ki, hanem Bauer Tamás ismerte el.
Megtapasztaltuk, mennyi tehetségük volt 2006-ban a gyerekeknek, s ne feledjük, azóta csak romlottak.
czyla
(Korábbi írásunk egy részével emlékezünk az őszödi beszéd évfordulójára.)