BÉKESZERZÉS

Harold Nicolson az angol békedelegáció szakértője élénk színekkel illusztrálja a "művelt nyugat" erkölcsi és szellemi színvonalát, amikor Magyarország felosztásának külsőségeiről ír Peacemaking 1919 c. könyvében. A rikító ellentét, amely a történelmi aktus tragikuma, és a résztvevők nyegle közömbössége közt van, megrázó.
Gyorsan végeznek Erdéllyel és a Felvidékkel, azután következik Jugoszlávia, azután következik tea mandulatortával...
Május 14-én a szerző már torkig van azzal, amit a békekonferencián látott és hallott és ilyen szavakat jegyez a naplójába:
"Belefáradtam a békébe, kimerült vagyok, az ilyenféle békeszerzés mélységesen lever, hiszen ez nem egyéb, mint választási csalás."
Hangsúlyoznunk kell: Harold Nicolsonról sohasem hallottuk, hogy magyarbarát vagy éppenséggel a revízió híve volna, ő csak egy eleveneszű, éles szemű és érzékeny lelkiismeretű angol gentleman.
 
Íme, jó magyarom, így ítélték halálra Szent István ezeréves birodalmát! Minden nagyobb feltűnés és megrázkódtatás nélkül, simán, mondhatnók mellékesen, a tea és a mandulatorta között. ... A szívedet megdermeszti a tudat, hogy elvesztetted hazádat, és mindez nem a haragos egek büntetése, hanem azért van, mert Mr. Balfour álmos volt, Pichon úr unta a statisztikát, Lansing torzképeket rajzolt és nem ért rá odafigyelni, a jó humorú Lloyd George nem tudott térképet olvasni, az amerikai elnök pedig üresfejű pozőr volt.
Benesék olyan etnográfiai dajkameséket tudtak elhitetni ezzel a társasággal, amilyeneket akartak.
 
Nincs abban semmi túlzás, ha azt mondjuk: a politika még sohasem süllyedt olyan csatornamélységbe, mint a trianoni békekonferencián.

(Részlet Herczeg Ferenc, Harold Nicolson 1933-ban írt Békeszerés c. művének ismertetése)