Sík Sándor: Az Andocsi Máriához

Sík Sándor: Az Andocsi Máriához
 
„Koldusboton, törött mankón
Jövünk Búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján,
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen, hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos asszony!
 
Megcsúfolták, megköpködték,
Ami bennünk szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk épp volt,
Tépett testünk megtaposták,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keservünket.
 
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentűl kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat ahol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
 
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért,
Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz–parton,
Három hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.