A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 - Csongrádi Ferenc múltidézése

Saját nevelésű játékosként, a fehérvári csapat történetének első vb-szereplőjeként és a válogatott tagjaként joggal viselte karján a Videoton csapatkapitányi szalagját.

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XVIII. rész – Csongrádi Ferenc múltidézése

Saját nevelésű játékosként, a fehérvári csapat történetének első vb-szereplőjeként és a válogatott tagjaként joggal viselte karján a Videoton csapatkapitányi szalagját. A sorozatot is minden kétséget kizáróan végig játszotta volna, ha nem jön közbe egy súlyos térdsérülés, amely egy időre leparancsolta a pályáról. A döntő második felvonásán azonban már újra harcra kész volt, így a Bernabeu Stadionban ő vezethette ki a Videoton a magyar klubfutball máig utolsó európai kupadöntőjén. Sorozatunk mai részében Csongrádi Ferenc eleveníti fel emlékeit.

- Ennyi év távlatából is hátborzongató leírni, hogy a Videoton, végig száguldva Európán, eljutott egy európai kupasorozat fináléjába. Akkor ezt önök milyen módon élték meg?

- Utólag mindig könnyebb az elemzés, az értékelés, de azt akkor is éreztük és most is elmondhatjuk, hogy különleges bravúrt sikerült véghez vinnünk. Ugyanakkor mégis azt kell mondanom, hogy nem volt teljesen előzmény nélküli a jó szereplésünk. Egyrészt azért, mert a magyar labdarúgás és a nemzetközi élmezőny között akkor még messze nem volt akkorára nyílva az a bizonyos olló, mint manapság. Másrészt pedig azért, mert a mi csapatunk is megvillantotta az oroszlánkörmeit már korábban is. Nem szabad elfelejteni, hogy az Intertotó Kupában többször is diadalmaskodni tudtunk, és 1984 nyarán – közvetlenül a sikeres UEFA-szereplésünk előtt – figyelemfelkeltő eredményt értünk el a spanyolországi felkészülési tornán. Az uruguayi Montevideo, a chilei Universidad Catolica és a házigazda Zaragoza előtt igazán rangos tornát nyertünk meg. Vagyis láttuk, éreztük, hogy a játékunk, a teljesítményünk nemzetközi szinten is megállja a helyét.

- Önnek, személy szerint a sorozatban mi a legszebb és a legkeserűbb emléke?

- Nem könnyű válaszolni erre, mert az egész menetelés egy álomszerű eseménysor volt, amelynek minden része csodálatos, és emlékezetes. Ha mégis ki kell emelnem közülük, akkor a PSG elleni csatákat tenném, annál is inkább, mert azért a párizsiak akkor is roppant erősek voltak, mi viszont még náluk is jobbak, hiszen háromszor is legyőztük őket. Az idegenbeli 4-2-es győzelem után következett az emlékezetes, 2-0-s vezetésünknél köd miatt félbeszakadt hazai visszavágó, amit másnap kellett újra játszani, és végül ott is nyertünk 1-0-ra. Nem akármilyen megterhelést jelentett, s nem csupán fizikailag, de lélektani értelemben is, hiszen ott már csak nekünk volt veszíteni valónk, a franciáknak nem. De mindenképpen kiemelném a madridi döntőt is, amely az utolsó meccs volt a sorozatban, és ahol nyerni tudtunk. Csodálatos élmény volt csapatkapitányként kivezetni a csapatot a Bernabeu gyepére. Egy ilyen sorozatra, pláne ennyi év után visszaemlékezve, keserű emlékeket nemigen tudok mondani, talán csak annyi személyes keserűségem van, hogy a Manchester elleni sérülésem miatt hosszabb időt ki kellett hagynom, ami négy meccset jelentett az UEFA Kupában. De összességében csak szép emlékeim vannak erről a menetelésről.

- Meg lehet fogalmazni, hogy mi volt a Videoton sikereinek titka?

- Több összetevője volt a jó szereplésnek, szakmai és emberi okok egyaránt szerepet játszottak a sikereinkben. Mivel addigra már több éve szinte azonos összeállításban szerepeltünk, ismertük egymás gondolatait is. Tudtuk, hogy merre mozog a másik, tudtuk, hogyan helyezkedjünk védekezéskor, vagy azt, hogy hová fog érkezni a csatárunk. A szakmai indokok mellett feltétlenül ki kell emelni azt, hogy mennyire egységesek voltunk, mint csapat, mennyire tudtunk egymásért is küzdeni. Legtöbbünk lokálpatrióta volt, akinek nagyon sokat jelentett, hogy a fehérvári futball zászlóshajójának számító Videotonban játszhatunk. Emberileg is nagyon összetartó, remek társaság volt az akkori csapatunk, amit az is igazol, hogy mind a mai napig tudunk egymásról, megmaradt az emberi kapcsolatunk.

- Jelen cikk-sorozat nem csak a Videoton, de a Mezey-féle válogatott csodálatos szereplését is megidézi. Miután ön abban a csapatban is szerepelt, feltehetem a kérdést: minek volt tulajdonítható a válogatott nagyszerű vb-selejtezős játéka?

- Valóban, a Mezey-csapat első másfél évében magam is rendszeresen tagja voltam a válogatottnak, Mezey György 10 alkalommal szavazott bizalmat nekem 1983 nyara és 1984 ősze között. Két őszi vb-selejtezőn is szerepelhettem, Rotterdamban, illetve Limasszolban, Hollandia, valamint Ciprus ellen. Megítélésem szerint hasonló okok vezettek a válogatott eredményes, jó szerepléséhez is, mint amit a Videoton esetében mondtam. Mezey György remek és működő játékrendszert talált ki, és gyakoroltatott be velünk. Mindenki tudta, hogy mi a dolga. Igaz, ehhez nyilván kellettünk mi, játékosok is, hiszen meg tudtuk valósítani a kapitányi elképzeléseket. És ugyanúgy a válogatottra is igaz volt, hogy nagyon jó csapat voltunk, jó emberi kapcsolattal, egymásért is meglévő küzdeni tudással. Azt sajnálom csak nagyon, hogy az a bizonyos sérülésem, nem csak a Videoton néhány UEFA-meccséről tartott kényszerűen távol, de értelemszerűen a válogatottól is. S mivel százszázalékos állapotú már sajnos sosem lett a lábam, így nemcsak a Vidiben, vagy a válogatottban való szereplésre, de a pályafutásom egészére is kihatással lett.

- Véleménye szerint mit adott a magyar futballnak 1985 csodálatos tavasza?

- Azt hiszem, szavakkal nagyon nehéz ezt kifejezni. A népszerűségünk, a szurkolók felénk irányuló szeretete mutatta, hogy milyen örömet, boldogságot adott számukra a válogatott és a Videoton jó szereplése is. Sőt, azt kell mondanom, hogy még a jelenben is érezhető ebből sok, hiszen mind a mai napig rendszeresen előjönnek a 35 évvel ezelőtti események, ha szurkolókkal, focirajongókkal találkozunk. Ráadásul egyfajta nemzetegyesítő szerepet is betöltött a foci már akkor is. Emlékszem, hogy a hazai UEFA Kupa-meccseinkre Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek szurkolók buszokkal, személyautókkal. Sikereink tehát nemcsak itthon volt visszhangja, de a határon túli magyarság köreiben is sokaknak adott örömet. Sok indokot fel lehetne sorolni, hogy miért is nagyon jó sportolónak, futballistának lenni. De úgy hiszem, hogy az ilyen jellegű élmények talán a legfontosabbak, ezek adják a legnagyobb örömet.

 Kovács Attila

(folytatjuk)