A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 – győzelem Madridban

A 90 ezres madridi közönség felállva tapsolta meg a magyar csapatot, maximálisan elismerve és megsüvegelve ezzel a Videoton teljesítményét.

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
XIX. rész – Slusszpoén a végére, avagy győzelem Madridban!
 
A Videoton csapata a hazai 3-0-s vereséget követően egyszerre utazhatott nyugodtan és elszántan is a madridi UEFA Kupa-döntőre. Nyugodt lehetett egyfelől a fehérvári alakulat, hiszen a kupagyőzelem kérdése lényegében eldőlt, senki nem várhatta, nem is várta Kovács Ferenc fiaitól azt, hogy a Real Madrid otthonában majd dolgozzák le az itthon összeszedett tetemes hátrányukat, és nyerjék meg a kupát. Extra elszántság is munkálkodott ugyanakkor a magyar játékosokban, mégpedig két okból is. Egyrészt már akkoriban sem adatott meg mindennap egy magyar futballistának, hogy az egyetemes labdarúgás egyik szentélyének tartott Santiago Bernabeu-stadionban pályára léphet. Másrészt – és ez talán még fontosabb volt – minden Vidi-játékost hajtott a becsvágy: jelesül, annak bizonyítása, hogy nem véletlenül vannak itt, méltók arra, hogy a döntőig meneteltek.
Az UEFA Kupa-döntő visszavágóján a házigazda Real Madrid a Miguel Angel – Chendo, Stielike, Camacho, Sanchis – San José, Butragueno, Michel – Santillana, Gallego, Valdano (Juanito, 57.) összeállításban, míg a Videoton a Disztl P. – Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh – Burcsa, Májer, Csongrádi (Wittmann, 57.) – Szabó, Vadász, Novath (Palkovics, 51.) felállásban lépett pályára. Nos, a mérkőzés végül minden előzetes magyar várakozást beteljesített, mi több, felül is múlt, jóllehet, nem éppen a legjobban kezdődött. Alig 7 perce zajlott csupán a visszavágó, amikor egy remek madridi kényszerítőzést követően Végh Tibor lerántotta Butragueno-t a 16-oson belül. A büntetőt az egy évvel később vb-címet ünneplő argentin fenomén, Jorge Valdano végezte el, ám Disztl Péter gyors vetődéssel hárította a bal alsó sarokra tartó labdát.
A mezőnyben szinte mindvégig egyenrangú partner volt a magyar csapat, mert bár Gallegonak és Michelnek volt egy-egy nagy lövése, amit Disztlnek bravúrral kellett hárítania, de Burcsa is veszélyeztette a madridi ketrecet. A lesgólok is kiegyenlített mérkőzésképet mutattak, mert Santillana és Szabó József egyaránt szerzett egy szép gólt, amelyet végül lesállás miatt érvénytelenített a bíró.
A 85. percben következett a kupasorozat magyar szemmel talán legfelemelőbb történése. Wittmann adott be a jobb szélről, s a Sanchisról kipattanó labdát Májer Lajos kapásból, védhetetlenül vágta Miguel Angel kapujába. A 90 ezres madridi közönség felállva tapsolta meg a magyar csapatot, maximálisan elismerve és megsüvegelve ezzel a Videoton teljesítményét.
Miután újabb gól már nem született, így világraszóló bravúrt elérve a Videoton legyőzte a Real Madridot. Bár a 3-1-es összesítés eredményeként a trófea természetesen a „blancóké” lett, az erkölcsi győzelmet a magyar csapat könyvelhette el, amely játékával és madridi győzelmével feltette a koronát az egész UEFA-sorozatban nyújtott teljesítményére.
Sorozatunk végéhez közeledve ideje megvonni a Videoton nemzetközi szereplésének rövid mérlegét. A székesfehérvári csapat, mint az 1983/84-es bajnoki idény bronzérmese, indult el az UEFA Kupában. Bár a sorozat előtt egy spanyolországi nemzetközi tornán megvillantották oroszlánkörmeiket, mégsem hihetett abban senki, hogy olyan menetelésbe kezdenek, mint ami végül megvalósult.
A csapat szinte kizárólag nálánál magasabban rangsorolt ellenfelekkel találkozott, ám ennek ellenére, lépésről-lépésre haladva valamennyi párharcát megnyerte. Bár akadtak gyengébb meccseik (pl. a Manchester és a Zseljeznicsar ellen idegenben), ráadásul tavasszal jelentős sérüléshullám is sújtotta őket, összességében mégis folyamatosan magas szinten teljesítettek. Fegyelmezettségük és taktikai felkészültségük mellett küzdeni tudásból is rendre jelesre vizsgáztak. Ebben nem csupán Kovács Ferenc remek felkészítése játszott szerepet, de a játékosok nagyon jó emberi kapcsolata is, amelyet a sorozatunkban megszólaló valamennyi egykori Videoton-játékos fontosnak érzett megemlíteni. Nyilván nem véletlenül.
A Videoton káprázatos sikerét nemcsak abszolút, de relatív értékében is jelentősen növeli az a tény, hogy azóta – immáron 35 éve – magyar klubcsapat sajnos a közelébe sem jutott annak, hogy nemzetközi kupadöntőt vívhasson, s mivel mostanra minden értelemben gyökeresen átalakult a nemzetközi klubfutball, a közeli jövőben erre sajnos nem is igen lesz meg a reményünk.
Ennek fényében is értékeljük és becsüljük tehát meg a fehérváriak 35 évvel ezelőtti dicső tettét!
 
Májer Lajos, Disztl Péter és Csongrádi Ferenc a madridi győzelem után a Santiago Bernabeu-stadion gyepén
 
Kovács Attila
(folytatjuk)