A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13









Kiemelni a hangadókat, elnémítani a társadalmat

Csütörtökönként Csurka Istvánra emlékezünk saját írásaival, beszédeivel

Elfogásom 1957. március 4-én hajnali három és négy között történt. A Vorosilov út 96. számú épületet, amely ma protokollcélokra van fenntartva és fogadásokat rendeznek benne, legalább harminc állig felfegyverzett, géppisztolyos, pufajkás zárta körül, akik két teherautóró1 ugráltak le, és a nyomozók ezek fedezete mellett nyomultak be a diákszállóba. Házkutatás kezdődött. Az engem később őrizetbe vevő és az egész épületen a házkutatást vezénylő nyomozók civilben voltak.
 
A ,,fakabátok" – akkor többnyire így neveztük őket, a "pufajkás" még nem volt elterjedve – meglehetősen pontos helyismerettel rendelkeztek az épületről, elhelyezkedésünkről. A portát és a porta előterét, a földszinti és az első emeleti nagytermet szállták meg, de minden folyosóra és minden szoba elé is őrt állítottak, géppisztolyost. Az egész épületet kivilágították, a hálótermekben is fel kellett gyújtani a villanyt, még a leányszobákban is. Ezt persze csak azután észrevételezhettem, hogy felébresztettek és lehívtak a portára, majd abba a földszinti nagy szobába, ahol a vezérkaruk berendezkedett, és ahol az igazoltatások folytak. Első pillanattól kezdve lehetett érezni, hogy értem jöttek. Pontosabban, hogy értem biztosan és esetleg még másért is. Meg voltam különböztetve, amit kérdeztek, tőlem kérdezték, a nemzetőrparancsnoktól.
 
Arról, hogy nyomoznak utánam, már volt tudomásom. Jártak például egykori albérleti lakásunkban a Karolina úton, annál a házaspárnál, amelyik kiadta nekünk, Fakan Balázsnak és nekem a szobát, s ahol már új albérlők laktak. Novelláimban már szerepelt ez a helyszín, ezek az emberek. A házigazda kazánkovács lett negyvenöt után, kényszerből, mivel előtte próbacsendőr volt. Az ötvenes években, a forradalom előtt, amikor ott laktunk, egyebet sem hallottunk tőle, mint ennek a mesterségnek a fizikai nehézségeit, de sohasem csupán panaszként, hanem mindig egy kis dicsekvéssel vegyesen. Mintha már beilleszkedett volna a volt csendőr a népi demokrácia munkásosztályának krémjébe. Egy kazánkovács a Ganzban feltétlenül annak számított. Inkább a felesége panaszkodott, a háztartásbeli. A két összenyíló szobájuk közül az egyiket adták ki albérletbe. A megélhetés miatti pályamódosítás mindennapos jelensége volt az ötvenes éveknek. Balázs családja is, az enyém is átzuhant ezen.
 
Balázséknak jól menő fűszer-, és vegyeskereskedésük volt Nagykőrösön, amit természetesen elvettek, államosítottak. Ezért mi, fiatal korunk ellenére együttérzők tudtunk lenni a volt próbacsendőr iránt, aki étkezései közben állandóan nehéz kalapácsait emlegette, egyszerre panaszolta fel az életében beállott sorsfordulatot és sújtott is le a gyalázatos rendszerre, amelyben minden az új uraké. Nem tudták őket annyira megfélemlíteni, hogy ne üzenjék meg: kerestek, érdeklődtek utánam. Hány millió ilyen kis üzenet kerengett akkor a városban, az országban? Január közepétől megszaporodtak a letartóztatások. S ezzel párhuzamosan az egymást értesítő lánc is kialakult, sokan éppen ennek hatására indultak neki a határnak, amelyen ekkor már egyre nehezebb volt átjutni. A fakabátok egyre többen lettek, a társadalom pedig suttogni és sugdolózni kezdett.
 
Az utánam való nyomozás módszerét, teljességét s egyben a rendszer szerkezetét azonban csak most, negyven év múltán ismerhettem meg, amikor a Történeti Hivatalból kikérve az aktákat, tanúvallomásokból, jelentésekből tárult föl a művelet. Már amennyire feltárulhatott.
 
Kiemelni a hangadókat, elnémítani a társadalmat. Ez volt a szovjet cél, a központi cél. Az ezt végrehajtó szerveknek azonban ehhez helyismeretre, feljelentőkre, tanúkra és besúgókra volt szüksége, hogy vádlottakat képezhessen. Minden intézményben, üzemben, egyetemen és főiskolán volt egy kemény pártmag, amelyiknek a feljelentéseire, tájékoztatására és az indulataira, a gyűlöletére és a sérelmeire támaszkodtak a volt ávósok, majd ennek a helyi központnak az információit leosztották a kisebb beosztású, helyben jelenlévő tanúkra, a feljelentőkre, az árulókra. Vagyis a forradalom által szétvert rendszer újjászervezése felül kezdődött, a megbízható sértett sztalinisták körében, az ávósok körében. Ezek nagy része úgy állt be Kádár szolgálatába, hogy maga is ideiglenesnek tartotta a forradalmi Munkás-Paraszt Kormány uralmát és teljes restaurációra számított. Moszkvában is hatalmi harc dúlt Malenkov, Zsukov, Hruscsov, Mikojan és Szuszlov között. Sajnos a magyar értelmiség egy része ismét beleesett abba a csapdába - és azután is még sokszor -, hogy elkezdte latolgatni, hogy ezek közül az alakok közül melyik a jobb számunkra. Kétségtelenül Hruscsov látszott a legkedvezőbbnek, noha a magyar forradalom letörésében ő is jeleskedett. Állítólag saját személye elleni támadásnak vélte a forradalmat. Később ebből teória lett: a GPU - a KGB elődje - azért robbantotta ki a magyar forradalmat, hogy Hruscsovot reformjai feladására, illetve lemondásra kényszerítse. A tény azonban az volt, hogy Budapest utcáin hosszú tömött sorokban meneteltek a pufajkások, és egész éjszaka rohangásztak a Pobjeda személykocsik a letartóztatottakkal.
 
Magam is egy Pobjedába kerültem be, úgy négy óra tájban. Mellettem egy nyomozó ült, akit aztán soha nem láttam, a sofőr mellett pedig egy pufajkás, aki hátrafelé fordulva ült, géppisztolyát rám szegezve.
 
Ott a Pobjedában, a német Wandererből csinált nagy bogárhajlatú kocsiban végérvényesen tudomásul kellett vennem egyszerre három dolgot: a forradalom elveszett, rosszabb világ van, mint amilyen volt - számomra - és tökéletesen egyedül vagyok, csak magamra számíthatok.
 
Ezenkívül a letartóztatásom körülményeiből kiolvasható üzenet az volt, hogy a rendszer már jól meg van szervezve. Ma már világosan látszik a szervezés technikája is. Előbb a feljelentői kört, az új rendszer hatalmát szervezték meg, s az ellenforradalmárokra már az új feljelentők adatai alapján csaptak le. Nagyon fontos volt számukra, hogy mindenkinek legyen feljelentője, lehetőleg két körből: felülről és a helyszínről, ahol élt és dolgozott. Ezzel két céljukat valósították meg: kiemelték azt, akit ki akartak emelni és erkölcsileg is mélyre nyomták, s így láncolták magukhoz a feljelentőt. Két foglyot ejtettek egyszerre. Kádár rendszere ezzel az árulással szerveződött meg. Az intézményi, felső körbeli feljelentőkből tapasztották össze az új pártapparátust, az alsó feljelentőkből pedig a tömegbázist. Nyilvánvaló, hogy az általános tájékoztatást, a nagy feljelentést a sértettek, a hatalomba visszaköltözött pártvezetők tették meg, esetemben Simon Zsuzsáék. Ők nevezték meg a kiemelendőket. S ők beszélték meg a lebonyolítókkal, hogy kiket kell tanúként, kis feljelentőként megkeresni. Nyilván magukkal a kis feljelentőkkel is megbeszélték, egyeztették a dolgot. Nem volt nehéz, együtt üléseztek állandóan a Magyar Dolgozók Pártja bizottságaiban. A rendőrségnek s még a statáriális egyszerűsítéssel dolgozó karhatalomnak is részletes feljelentésre, bűntényekre, események leírására volt szüksége, és ezek megszerzése céljából mindig alámerülve nyomozott, szorgalmasan és körültekintően, noha eleve el volt döntve a letartóztatás és a büntetés mértéke is legtöbbször. Ez szovjet módszer volt. Mindent tudni akartak, mégpedig nem azért, hogy ezek alapján igazságosan mérhessék ki a büntetést, hanem azért, hogy azokat is kézben tarthassák, akiket éppen nem tartóztattak le. Ez a szovjet típusú kommunista rendszer lényege: nincs benne ártatlan ember, minden percben mindenkinek tudnia kell, hogy bármikor letartóztatott válhat belőle. Feljelentő és feljelentett találkozása a börtönben egyáltalán nem volt ritka eset.

Részlet Csurka István Az esztéta c. művéből.