A magyar vízilabda tragédiája

Kárpáti György és Benedek Tibor emlékére

Egy nap leforgása alatt két tragikus haláleset is megrázta az egyetemes magyar sportéletet. Június 17-én este Kárpáti György, június 18-án hajnalban Benedek Tibor távozott az élők sorából. Mindkét sportember háromszor nyert olimpiát, és mindketten a medencében. Haláluk így a magyar vízilabda-sport tragédiája is egyben. Kárpáti György és Benedek Tibor tegnap még csupán „csak” hősök voltak, mától legendák. Pályafutásuk felidézésével rájuk emlékezünk.

Kárpáti György
Budpesten született 1935. június 23-án. Úszóként kezdte sportolói pályafutását. Több magyar bajnoki címet is nyert gyorsúszásban, ám mindezek ellenére végül mégis a vízilabda mellett döntött. Első és mindvégig egyetlen klubja a Ferencváros volt. Kiemelkedő tehetségét jelzi, hogy 15 évesen bekerült az FTC felnőtt csapatába, alig tizenhét évesen pedig tagja lett az 1952-ben olimpiai aranyérmet szerző vízilabda-válogatottnak. Innentől kezdve egészen az 1960-as évek végéig alapembere maradt a válogatottnak, amellyel további három olimpián szerepelt. 1969-ben vonult vissza az aktív játéktól, majd edzőként folytatta. Gyarmati Dezső kapitányi időszakában a válogatott edzője volt, így részese lett az 1976-os montreali olimpiai győzelemnek, valamint a világbajnoki és Európa-bajnoki sikernek is. 1984 és 1986 között az ausztrál férfiválogatott edzőjeként dolgozott, majd dolgozott Melborune-ben és Sydneyben is. Hazatérése után a Ferencváros pólószakosztályát vezette. A rendszerváltást követően szerepet vállalt a közéletben, 2003-tól a Fidesz sporttagozatának a vezetőségi tagja lett. Számos társadalmi szervezet tagjaként egészen halálig aktív maradt, és gyakorta feltűnt második otthonában, a budapesti Császár-Komjádi Sportuszodában is.
Öt évvel ezelőtt, 80. születésnapján nagyinterjút adott a Magyar Fórumnak. Ebben, visszaemlékezve pályafutására, elmondta, hogy sportpályafutása olyan volt, mint a mesében: „Nagyon hamar kiderült, hogy ügyes vagyok a medencében, ami a gyorsaságot is jelenti. Talán kevésbé közismert, hogy úszóként kezdtem a versenysportot, később váltottam a pólóra. Úszóként is sikeres voltam, magyar bajnoki címet is szereztem, ám a pólóban teljesedtem ki igazán. Fordulékonyságommal, labdaügyességemmel és gyorsaságommal kompenzáltam, hogy nem igazán voltam és vagyok klasszikus pólós alkat. Ezeket a tulajdonságaimat hamar felfedezték nevelőegyesületemben, a Ferencvárosnál, majd kiszúrt magának a válogatott legendás edzője, Rajki Béla is. Rajkinak duplán is hálás lehetek életem első nagy sikeréért, az 1952-es helsinki olimpiai aranyéremért, hiszen egyrészt volt mersze a magam 17 évével engem is kiutaztatni a csapattal, majd Helsinkiben volt mersze a kezdőcsapatba jelölni. Figyelembe véve, hogy a magyar póló hagyományai miatt mi mindig, minden olimpián az aranyéremért szállunk medencébe, ehhez nem kevés bátorság kellett a részéről.”
Későbbi sikerei mellett felidézte számunkra azt is, hogy milyen szerencsésnek érzi magát, mert úgy alakult az élete, hogy kiválóbbnál kiválóbb embereket ismerhetett meg és köthetett velük életre szóló barátságot: „Rendkívül szerencsés ember vagyok, mert a sors ajándékaként nagyon sok embert kiemelhetnék. Mindenféle sorrend nélkül négy nevet említenék meg: Gyarmati Dezső, Puskás Ferenc, Hofi Géza és Bud Spencer. Valamennyiükben közös, hogy nagy formátumú személyiségük mellett a humorban is elsőrangúak voltak. S ha már a Magyar Fórumtól hív, hadd emeljem ki, hogy a ragyogó intellektusú Csurka Istvánnal is több évtizedes barátság fűzött össze, és Pistát – sok más nagyszerű emberhez hasonlóan – úgyszintén megemlíthetem, mint aki nagy hatással volt rám.”
Kárpáti György közismert volt humoráról is. Örök klasszikus, amikor megérkezett a Magyar Vízilabda Szövetség egyik közgyűlésére. Szeretettel fogadták és odakísérték az első sorba, ahol ki volt írva a székekre, hogy „olimpiai bajnokok helye”. Ezt látván, a rá jellemző lazasággal megkérdezte az egyik szervezőt, hogy „Jó, jó, de hol ülnek a háromszoros olimpiai bajnokok?”
Életében számos kimagasló elismerésben részesült az Úszó Hírességek Csarnokának tagja (1982), a Halhatatlanok Klubjának tagja (1984), a Ferencvárosi Torna Club örökös bajnoka volt. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, egy évvel később a MOB olimpiai aranygyűrűjét. 1996-ban a Szent György
Lovagrend tagja lett és Köztársasági Elnöki aranyéremben részesült. A XX. század vízilabda-válogatottjának tagjává 2000-ben választották be. 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2005-ben pedig aa Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének különdíjával tüntették ki. 2010-ben Budapest díszpolgára, 2013-ban pedig a Nemzet Sportolója lett.
 
*****
Benedek Tibor
1972. július 12-én született Budapesten.
Mivel az egykori zseniális balkezes pályafutását emlékező írásunkban felidéztük, ezúttal néhány sajátosságot igyekszünk feleleveníteni a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-életéből.
Kicsit idősebb volt, így koránál fogva nem játszott „Fecsó bácsi”, azaz Kemény Ferenc páratlanul sikeres utánpótlás-válogatottjában, amely lényegében minden korosztályban kiemelkedett és előrevetítette, hogy felnőtt szinten is sikert-sikerre halmoz majd. Benedek Tibor viszont így is különleges pályaívet futott be. A kezdet-kezdetén nem sorolták a született zsenik közé. Ám elképesztő maximalizmusa, fanatikus elkötelezettsége, munkamániája végül mégis azok közé a zsenik közé tartozott, akik csak ritkán láthatók a medencében, s akikről Gerendás György egyszer úgy fogalmazott, hogy hagyni kell őket érvényesülni és játszani. Nem született, hanem tanult zseni lett belőle, ráadásul balkezes zseni, amelyből köztudott, hogy sokkal kevesebb van.
Már 1991-ben ott volt a perth-i világbajnokságon bronzérmet nyerő felnőtt válogatottban, és onnantól kezdve csak akkor hiányzott a legjobbak közül, ha éppen sérült volt, vagy egyéb okok miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Hiányzott egy furcsa hátterű „doppingvétség” és szívritmuszavar miatt is. Ám a legfontosabb tornákon, a minden eldöntő ütközeteken mindig a medencében volt.
Háromszor ért a világ tetejére az olimpiákon, amellyel a legsikeresebb magyar pólosok közé emelkedett. Emellett nyert világbajnoki és Európa-bajnoki aranyat is, valamint Világkupát és Világligát. Klubszinten a földkerekség akkori legjobb csapata, az olasz Pro Recco szerződtette, amelynek színeiben Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győzelmeket könyvelhetett el.
A 2008-as pekingi olimpia – és az ott megszerzett harmadik aranyérem – után vonult vissza a válogatottságtól, majd három és fél évvel később, 39 éves korában végleg abbahagyta a játékot klubszinten is. Azonnal edzőnek állt, és a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya lett.
Képességeire jellemző, hogy megbirkózott a személyét övező különleges várakozásokkal és át tudta hidalni azt a nehézséget is, miszerint egykori játékostársai egy részének lett hirtelen az edzője. 2013-ban Barcelonában világbajnoki címet nyert válogatottjával – immáron kapitányként. A 2016-os riói olimpia után lemondott kapitányi posztjáról és klubszinten dolgozott tovább.
Idén május 1-i hatállyal visszavonult minden vízilabdában betöltött tevékenységétől, amely döntését nem kívánta megindokolni.
 
*****
 
A két pólós legenda temetéséről később intézkednek. Isten nyugosztalja Kárpáti Györgyöt és Benedek Tibort.
                                                                                              
Kovács Attila