A jelenlegi államfő, Andrzej Duda a legesélyesebb a mai lengyel választáson
Andrzej Dudanak a júniusi felmérések szerint 39 és 43 százalék között mozgott a támogatása, a genderideológia élharcosának, Karácsony haverjának, Rafal Trzaskowskinak 28 és 32 százalék között, így valószínűleg lesz második forduló.

Lucie Szymanowska az MTVA varsói tudósítója az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hét órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek. Hozzátette, a szavazók este kilenc óráig adhatják le szavazataikat, majd kilenc óra után a hírcsatornák közlik az exit-poll eredményeket.
Kiemelte, felmérések szerint a jelenlegi államfő, Andrzej Duda a legesélyesebb a győzelemre. Hozzátette, az idei elnökválasztáson összesen tizenegy jelölt indult. Andrzej Duda fő riválisa Varsó főpolgármestere, a fő ellenzéki párt jelöltje, Rafal Trzaskowski.
Andrzej Dudanak a júniusi felmérések szerint 39 és 43 százalék között mozgott a támogatása, a genderideológia élharcosának, Rafal Trzaskowskinak 28 és 32 százalék között, ennek következtében valószínűsíthető, hogy sor kerül egy második fordulóra is július 12-én, mivel az előzetes felmérések szerint egyik jelölt sem fog ötven százalék feletti szavazatot kapni.
A többi jelölt esetében még nagyobb százalékos eltérések vannak az egyes felmérések között. Jelentősebb eredményt még a függetlenként induló liberális katolikus újságíró, Szymon Holownia érne el (átlagosan 10 százalék). A radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak 8 százalék körüli népszerűségnek örvend. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz mintegy 6 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 4 százalékos népszerűséget könyvelhet el.
Elmondta, a választásokat eredetileg május 10-én tartották volna, de az ellenzéki pártok nyomására elhalasztották azt a koronavírus járvány miatt.
Forrás: hirado.hu
(2020.06.28.)