Kormányszóvivő:Magyarország csodáit fedezhetik fel a kicsik a Hol vagy, Kajla? program segítségével
Július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain.

„A mai sajtótájékoztatón elmondtam, hogy úgy tűnt, 2020 lesz a legjobb év a magyar turizmus történetében, majd hirtelen a koronavírus járvány minden eddigi eredményt elsöpört. A kormány rendkívül gyorsan, elsőként nyújtott mentőövet a szektornak, és minden szükséges segítséget megadott. A gyors és hatékony intézkedéseknek köszönhetően a turizmus májusban újraindult, a valódi felfutásra azonban szükség van mindannyiunkra!
Ehhez olyan kezdeményezésekre is szükség van, mint az alsó tagozatos diákoknak szóló Kajla Program.”
A program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.
Hozzátette: július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.
Kiemelte, hogy tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg. Megjegyezte, hogy hamarosan elérhetőek lesznek a Kajla-körök is, amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak.
Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal a MÁV és a GYSEV vonalain ingyen utazó gyermekek kísérői 33 százalékos kedvezményre jogosultak. A gyerekek díjmentes menetjegyeit a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is ki lehet váltani.
Hozzáfűzte, hogy a program keretében Kajla kutyával matricáztak be egy nagyteljesítményű TRAXX mozdonyt, amely Keszthelyig, illetve Nagykanizsáig közlekedik.
Felidézte, hogy a tavalyi programban a Balaton volt az egyik legnépszerűbb útirány a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Dunakanyar mellett.
Hangsúlyozta, hogy a nyári időszakban 75-85 százalékkal több vonat közlekedik a Balaton partjára, amely idén már Sátoraljaújhely és Győr térségéből is átszállás nélkül érhető el. A fővárosban pedig Kőbánya-Kispestről és a Keleti pályaudvarról is közvetlenül lehet utazni a Balatonhoz. A Keszthelyre közlekedő vonalon pedig - napi nyolc pár vonaton - étkezőkocsi is várja az utasokat.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Hol vagy, Kajla? programhoz idén is csatlakozott vállalat: július 15-étől a Magyar Posta ingyen szállítja a programban résztvevők Kajla-képeslapjait, és a posta a program logisztikai partnere is.
Forrás: Szentkirályi Alexandra közösségi oldala, MTI
(2020.06.30.)