Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13









,,Karrier fuccs!"

Csütörtökönként Csurka Istvánra emlékezünk saját írásaival, beszédeivel

A zárkában esemény, változás, elsötétedés vagy megvilágosodás soha nem történt. Délben beadták az ajtón a csajkákat egy tál étellel, kenyérrel, este kiengedtek vizelni a vécére, de a villanyt vacsora után sem oltották el, úgy kellett aludni. Eseményt csak az jelentett másfél, kétóránként, hogy a fuvarosnak, az öregnek, mivel hólyaggyulladása vagy más baja lehetett, óránként kellett vizelnie, de nem mert kikéredzkedni, mert félt az őröktől. Ha ugyanis valakinek soron kívül kellett vécére mennie, dörömbölnie kellett a vasajtón, bemondani a zárkaszámot és a nevét, mire odakintről artikulálatlan üvöltés, szidalom, fenyegetőzés volt a válasz. Az őr végül is mindig kiengedte és kikísérte a kopogót. Csakhogy az idős fuvaros félt. Talán kapott a nyakába korábban egy-két gumibotütést, s ezért nem mert kikopogni. Megszántam. Kopogtam helyette, és visszaordítottam a fegyőrnek a zárkaszámot és a saját nevemet. Természetesen az öreg ment ki, és soha nem verték meg, amikor én kiáltottam helyette. Visszajött és rövid hálálkodás után magába roskadt, de másfél óra múlva már megint ott topogott a vasajtó előtt. Gyógyszert természetesen nem kapott, pedig már több mint két hete élvezte a betonkazamatákban a rendőrség vendégszeretetét.
 
Körülbelül egy nap kihagyással újra felvittek kihallgatásra ugyanabba a szobába, ugyanahhoz a tiszthez. Minden megismétlődött. Kérdésekre újra fel kellett sorolnom a forradalom alatti tevékenységemet, majd újra le kellett írnom mindent, de ezúttal a jegyzőkönyvezés rövidebb lett, és egyszer csak bejött a tiszt főnöke. A kihallgatóm válla fölött belenézett az aktákba, a vallomásomba, és előbb onnan tett fel kérdéseket, majd a hátam mögé került és onnan szólított meg. Természetesen hátrafordultam a széken, és úgy válaszoltam neki. Azonnal rendre utasítottak mindketten. Ne forogjak, tilos hátrafordulnom. Egy darabig úgy kellett különböző kérdésekre válaszolnom, hogy a főnök a hátam mögül beszélt, fenyegetőzött és szidalmazott, de nekem előre fordulva kellett válaszolnom. Így a helyzet lényege az lett, hogy sose tudjam, mikor kapok a nyakamba egy gumibotütést. El voltam rá készülve, hogy most megvernek.
 
Később még három-négy férfi jött be a terembe, és mindegyik a hátam mögül beszélt, kérdezett és élcelődött. Állításaik, fenyegetéseik lényege az volt, hogy nem mondtam el mindent, és egy nagyon veszélyes ellenforradalmár vagyok, aki nem érdemeltem meg, hogy a szocialista rendszer taníttasson, költsön rám, ösztöndíjat adjon nekem, az egész családom piszkos reakciós, és megérdemlem, hogy a börtönben száradjak el.
 
Belső önfegyelmezésem ugyanolyan volt, mint letartóztatásomkor: csak nem méltatlannak, gyávának mutatkozni. Ha megvernek, hát megvernek. A sok hang jelenlétét a hátam mögött ennek tulajdonítottam. De ütést nem kaptam egyet sem. Hanem inkább a fenyegetések közé rejtett ajánlatokat, miszerint ki is lehet innen kerülni, ha őszinte feltáró vallomást teszek, és hajlandó vagyok együttműködni velük. Ezekre nem is válaszoltam. Végül, amikor látták, hogy nem tudnak megtörni, a főnök, akinek az arcára nem emlékezem, mert csak rövid időt töltött velem szemben, elővette az adu ász fenyegetést: ,,ha makacs, letartóztatjuk, vádat emelünk maga ellen, és az, tudja, mivel jár: karrier fuccs".
 
Ma már világosan látom, de már akkor ott, kihallgatásom terében is megsejtettem, hogy ez az elvicsorgott-fröcsögött, gyűlölettel telt odavetés a lehető legtömörebben fejezte ki a saját életfelfogásom és a kihallgatóim, azaz a rendszer szolgálatába szegődött párt- és ávóskáderek életfelfogása közötti szakadékot. Lényegében véve az egész magyar fiatalságnak, az egész társadalomnak ezzel a ,,vagy-vagy"-gyal kellett szembenéznie: vagy beáll, vagy nem tud érvényesülni. Elsősorban a hatalom kegyetlen emberei fogták rá ezt a revolvert a védtelen értelmiségre.
 
Olyan emberek kezébe kerültem, akik azért pofoznak, zsarolnak, vallatnak, mert karriert akarnak csinálni ebben a rendszerben, amelyik engem ide behozott. Ezek azt hiszik, hogy számomra ez a szó ugyanazt jelenti, mint számukra. Ezek képesek a legnagyobb lealjasodásra is a karrierjük érdekében. Azt hiszik, hogy én is ilyen vagyok. Úgy akarják beállítani az egész forradalom alatti küzdelmünket, hogy az is csak a karrier érdekében történt: mi diákok, forradalmárok csak a helyükre akartunk állni, nekünk sincsenek magasztos céljaink.
 
Ha van ,,karrier fuccs!", akkor lennie kell ,,karrier indul"-nak is, és az ő felfutásuk éppen most kezdődik, ezzel, hogy engem meg ezer más magyart megvernek, kihallgatnak és megölnek. ,,Karrier fuccs!" - fenyeget meg téged a kommunista, az ávós, a már beilleszkedett, de az ő karrierje éppen ezzel a fenyegetéssel kezdődik. Vagyonszerzése, a kitelepített lakásába való beköltözése, a letartóztatott által betöltött állás elfoglalása ettől válik lehetővé. Ötvenhétben szedték össze az érdemeket a későbbi kitüntetésekhez, amelyek alapján magas állásokat, nagy jövedelmeket, jó lakásokat, potya telkeket lehetett kapni, gyermekeknek, unokáknak egyetemi felvételt lehetett nyerni, sőt, később, már az úgynevezett konszolidáció éveiben, a liberalizmusuk hajnalán a ,,jóember" szerepét is el lehetett játszani, megengedve a volt ellenforradalmárnak, hogy éljen, ő is hozzájusson valamihez. De előtte vérengzeni kellett, ,,karrierfuccsot" kellett ígérni a védtelenül a kör közepén ülő, a szembenézéstől eltiltott főiskolásnak.
 
A csak az egyéni karrierre tekintő látásmód a mindenkori magyar kommunisták sajátja. Hatósági közeg, párttitkár, iskolaigazgató, művész, hacsak nem volt kétségbevonhatatlan a tehetsége és a rátermettsége, akkor csak aljasságuk árán érvényesült. Minden aljasság belefért. A kommunisták együtt, pártként mindig a hatalmat, egyenként pedig mindig a saját karrierjüket szervezik, és minden más mellékes számukra. Talán a legnagyobb rombolásuk, amit végbevittek a magyar életben, az, hogy ezt a szemléletet általánossá tették.
 
A romlás a rendszerváltozás idején vált világossá és veszélyessé. A régi rezsim embereinek egyik ellenérve a változások embereivel szemben éppen az volt, hogy ezek is csak a saját karrierjük érdekében teszik azt, amit tesznek és a reformjaik vagy a rendszerváltásuk csak és kizárólag egyéni érdekből, a saját karrierjük érdekében történik. Kétségtelen sok ember esetében megállt ez a feltételezés, de ezek rendszerint az ő soraikból érkeztek. Nyolcvankilencre a pártkáderből már teljesen kiveszett az önzetlen cselekvés ingere is. Az olyan ember, aki csak a saját karrierje érdekében él, az előbb-utóbb elzüllik.
 
Apámnak angina pectorisa volt, gyakran fogták el rohamok, anyám oly mértékben féltett bennünket, a felnőtt fiait, ami már-már természetellenes volt. Nemhiába, hiszen két testvéremet temette el idejekorán. Nekem ők voltak a legnagyobb gondjaim. A ,,karrier fuccs!" kimondásának pillanatában természetesen nem rájuk gondoltam, de a fővallató fenyegetése mégiscsak azért volt hatástalan, mert a tudatomban az a képlet volt a legerősebb, hogy ,,ezeknek" a világában én úgysem csinálhatok karriert, mint ahogyan apámtól is elvették mindenét, mindenünket, és a lét-nemlét határán osonva jutottam el addig, amíg eljutottam. Karriert én?, akinek megjelent a könyve 56 szeptemberében?, mert az olyan év volt, forradalmi? Karriert én, akit az öreg írók tehetségesnek tartanak és a fiatalok pedig olvasnak és beszélnek rólam?
 
Ma már tudom, hogy a ,,karrier fuccs!-ban annak a stílusnak, módszernek, annak a kíméletlenségnek a sűrítvénye volt benne, amivel az ötvenhétben visszajött megsértett, gőgös ávósok, pártfőnökök, Kádár-huszárok, vagy ahogy akkor mondtuk: ,,Kádár apró dögei" érvényesülést engedve és megtiltva, ,,húzd meg-ereszd meg!"-esen az országot vezetni szándékoztak. Nagyon eltalált ez a hátam mögött rám hajított mondat, de nem úgy, ahogy a legellenszenvesebb ávós szánta.
 
Hat napig voltam a Deák téri kazamaták lakója, és mikorra már azt is megtanultam, hogy hogyan kell reggelente a zuhany alatt egyszerre mosakodni, vizelni, fogat mosni, mert összesen egy perc áll rendelkezésre, és utána szitkok, ütések vagy ütéssel való fenyegetőzések közben kihajtanak a mosdóból, akkorra már kitelt itteni időm és harmincadmagammal átszállítottak a Gyűjtőfogházba. Itt kaptam meg azokat a veréseket, amelyekre a főkapitányságon számítottam.

Részlet Csurka István: Az esztéta c. művéből