A pozsonyi csata, a magyarság első honvédő háborúja

Hadiparancs: irtsátok ki a magyarokat!

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközete. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti -Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Fejedelemség és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború. A csatát sokáig nem értékelte jelentőségéhez képest a hazai történetírás.

 
Előzmények:          A Frank Birodalom kiterjedése 900 körül
 
899-ben meghalt a magyarok korábbi szövetségese, Arnulf keleti frank király és a magyarok hamarosan Berengár itáliai király szövetségesei lettek. A Keleti Frank Királyságban Arnulf fia, Gyermek Lajos uralkodott, aki helyett valójában Hatto mainzi érsek kormányozta a birodalmat. A birodalom magyarokkal határos részén, a Bajor Hercegségben Liutpold bajor herceg kormányzott. 904 nyarán a gyermek Lajos keleti frank király meghívására Kurszán a magyarok egyik legfőbb fejedelme a Fischa melletti tárgyalásokon vett részt kíséretével. Ekkor a király parancsára Kurszánt és kíséretét orvul megtámadták és a küldöttség minden tagját legyilkolták.
 
Pannónia:                A honfoglalás keretében a Kárpát-medencében tartózkodó magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, amelyet korábban, a római kortól kezdődően Pannóniának neveztek. Ez a támadás Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek visszavonulásra késztették a magyar hadat. Az új határt a Fischa folyó jelölte ki.
Déli irányban elfoglalták a Bánság, Bácska, a Temesköz és a Szerémség területét, 906-ra a Dráva–Száva közét is.

Morávia:      Északon 902–906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva Fejedelemséget és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól.

 
A felvonuló haderők
A Keleti Frank Királyság határvidéke a 9. században. A Mosaburg központú terület nem terjedt ki a Dunáig és a Dráva torkolatáig. (Mosaburg volt a Zalavár.)
….Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult meg Ennsburgból (Enns) Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével. Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat. Egykorú hiteles források között csak néhány mondatos rövidke feljegyzés maradt a csatáról. Az évszázadokkal későbbi humanista leírások nem forrásértékűek. Az a forrásokkal alá nem támasztható legenda, hogy a bajor sereg százezres lett volna, teljesen valószerűtlen, ekkora sereg elképzelhetetlen ebben a korban.

Frank lovagok csatája a magyarokkal
A csata pontos menetéről nincs leírásunk. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben.
Aventinus nem forrásértékű leírása szerint a bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését és az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányadmagával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök (Utto freisingi püspök és Zakariás brixeni püspök), három apát és tizenkilenc gróf.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve megfutamodást színlelt. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig.

Következmények
A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád nagyfejedelem halálával kapcsolatban a történészek között különféle, forrásokkal nem teljesen megalapozott álláspont létezik. Az egyik szerint, Árpád és három idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg egy másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zolta) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. A pozsonyi győzelmet követően egészen II. Konrád német-római császár 1030-as támadásáig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre.

A csatáról szóló korabeli források
A csatáról nem maradt fenn, illetve nem készült részletes leírás. Magyar nyelven egyáltalán nem, latinul pedig csak néhány szűkszavú évkönyvi bejegyzés maradt ránk.
Sváb évkönyv:
907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.
907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.
Salzburgi évkönyv:
907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én)
A sváb és salzburgi évkönyv egykorúsága miatt mértékadónak tekinthető. Nagyon fontos indirekt források még a nekrológiumok (halottas könyvek) és a királyi oklevelek, amelyek a részt vevő tisztségviselőket és a halottakat nevesítik.
Johannes Aventinus (1477–1534) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről, de mivel időben tőle távol eső időszakról írt, illetve nem ellenőrizhető forrásokat használt, munkája nem minden esetben tekinthető megbízható forrásnak, mert tetten érhető nála is a fantázia szárnyalása, ami a humanista történetírókra jellemző. Azért kerül mégis megemlítésre, mert munkája képzi a pozsonyi csatával kapcsolatos legendák alapját.
 
Kimmel István esszé összeállítása
(Megjelent 2017-ben a Havi Magyar Fórum júliusi számában)
 
Képen: A pozsonyi csata, Peter Johann Nepomuk Geiger: Schlacht bei Pressburg (1850)