Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13









Terence Hill megköszönte, hogy sokkal jobb színészt csináltam belőle Magyarországon

Ujréti László színművész, a József Attila Színház örökös tagja: kell a változás, az állandó megújulás a Színművészetin, legyen végre többszínű az oktatás.
 
Amikor barátaim megtudták, kivel készítek interjút, közölték: „üdvözöljük Terence Hill magyar hangját!” Zavarja, hogy legtöbben így ismerik, és nem színművészként? 

–Főleg akkor zavar, mikor egy színházi premier kapcsán megkeresnek, majd két sablonos kérdés után rátérnek Terence Hillre. Hozzászoktam, mert a nagyközönség innen ismer engem, és nem Hauptman Naplemente előtt című darabjából, amiben tavaly Mathias Clausent , a főszereplőt alakítottam.
 
Mégis több mint százötvenszer szinkronizálta Hillt. A Nevem: Thomas című 2018-as Terence Hill-filmet itthon a Romis Mozi forgalmazta, és ennek apropóján a csapat Rómába utazott a színészhez, hogy megnézzék a hazai promóciós anyagokat. Ekkor találkoztak először?
 
–Igen, Róma belvárosában ebédet adott nekünk Terence Hill, aki úgy öltözött, úgy járt western csizmában, mint a filmjeiben. Közvetlen, minden sztárallűröktől mentes ember. A film itthoni bemutatója a Corvinban volt. Teremről teremre jártunk, a forgatókönyv szerint először elmondtam, hogyan lett Hillből filmszínész, hogyan forgattak Bud Spencerrel. Ezután ő következett. Amikor bementünk a harmadik terembe, az olasz színész köszönetet mondott nekem. Nyilván csak udvariasságból, de azt mondta, köszöni, hogy neki kölcsönöztem a hangom, „mert László sokkal jobb színészt csinált belőlem, mint amilyen vagyok”. Persze mondtam, hogy túloz. Látszott rajta, hogy túlzsúfolt volt neki a másfél napos program. Én is ott voltam a körcsarnokban, ahol Terence Hill fél órát dedikál. De látszott rajta, hogy nagyon kifáradt, hiszen 80 éves már a művész.
 
Magyarországon évente rendeznek Bud Spencer és Terence Hill rajongói fesztivált. Önt is meghívták rá?
 
–Hogyne! Bujtor István még élt, mikor az első találkozót megrendezték a Velencei-tónál. Ő nem jött el, én is hosszú hezitálás után döntöttem úgy, hogy lemegyek. Hatalmas tömeg fogadott. A beszélgetésben az volt a megdöbbentő, hogy szinte kívülről fújták a Spencer-Hill filmek magyar szövegét.
 
A klasszikus külföldi filmeket hazai nagy színészek szinkronizálták. Mégsem szégyellték.
 
–Színész vagyok, aki színházi munkája mellett szinkronizál. A beskatulyázást nem szeretem. Például a Casablancát olyan színészek szinkronizálták, akikkel együtt dolgoztam. A bártulajdonos hangja Bessenyei Ferencé volt – talán nyolc mondata hangzott el.
 
Miért nem szerepelt 2000-től egy filmben sem?
 
–Sosem voltam kilincselős. Főiskolás koromban pedig a népi, munkás figurák kellettek, ebbe a körbe nem fértem bele. Hernádi Gyula a ’80-as évek közepén nekem szegezte a kérdést: „miért nem voltál egyik filmünkben sem benne?” Azt feleltem, hogy 1964-ben, mikor az egész osztályt kihívták válogatásra a Szegénylegényekhez, akkor nem kellettem nektek. Sőt az osztályból senki sem.
 
Melyik osztályról beszél?
 
–Többek között Voith Ági, Káldi Nóra, Szakács Eszter, Dőry Virág, Huszti Péter, Iglódi István, Tahi Tóth László, Konrád Antal, Kovács István, Csernák János járt az 1966-ban végzett Várkonyi –osztályba.
 
Várkonyi a történelmi filmjeibe se hívta meg az osztályát?
 
–Dehogynem! A Kőszívű ember fiaiban és az Egy magyar nábobban is benne voltunk. Az előzőnek Sopronban volt a forgatása, és bécsi diákokat alakítottunk. Várkonyi univerzális művészként mindent akart csinálni, így történelmi filmeket is, de valójában színházi ember volt.
 
A Színház-és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen harsogók a hazai filmművészetet is féltik. De készülnek ma történelmi filmek?
 
–Elvétve. Ha valaki, akkor én nem sírom vissza a Rákosi-és a Kádár –rendszert, de akkor több magyar, történelmi témájú film készült, mint az elmúlt 30 évben. Az Olcsó Könyvtár sorozatban ott voltak a kötelező kommunista, szovjet írók mellett Jókai, Móricz, Mikszáth művei is. Később ehhez kapcsolódott a televízió is, amikor Szinetár Miklós – akiről lehet jót, rosszat mondani –idejében 80 magyar tévéjátékot készítettek egy év alatt.
 
1990-ben készült az MTV színházi felvétele Csurka István Majálisáról, amit Csurka László rendezett a Játékszínben. A darabban Vámos Istvánt játszotta. Milyen emlékei vannak erről az előadásról?
 
– Hogy milyen emlékeim? Mondhatom, nagyszerűek. Csurka Laci felhívott telefonon. Felkért, hogy vállaljak el egy szerepet a Majálisban, mégpedig a városi értelmiségit, a megalkuvó fiút. A színművet, mint köztudott, Laci bátyja, Csurka István írta. Tudtam, hogy Laci nagyon szerette volna megrendezni ezt a darabot, és most végre Berényi Gábortól, a Játékszín igazgatójától lehetőséget kapott a Majális színpadra állítására. Hallottam a hangján, milyen nagy örömmel fogadta a lehetőséget. Természetesen igent mondtam, és nem bántam meg, mert olyan kiváló partnerekkel hozott össze a rendező, ami külön öröm volt számomra. Ugyanis Fügediné szerepében Törőcsik Mari remekelt, Pártos Erzsi egyenesen zseniális volt az Öregasszony szerepében. De az összes többi szereplő, Juhász Róza, Papp Zoltán, Hegyi Barbara mind külön-külön és együttesen is fantasztikusan játszottak. A darab ősbemutatója 1979-ben volt Veszprémben. Mi 1988-ban a Játékszínben mutattuk be, és sokat tájoltunk vele. Történt, hogy a dunaújvárosi előadás éppen november 4-ére esett. Nagy közönségünk volt, lejött Szakonyi, Csukás, de Pistát senki nem látta. Nélküle kezdtük az előadást, míg végre a szünetben jelezték, hogy a szerző is megérkezett. Borúsnak tűnt, a darab végén elvonult az öltözők előtt, mindenkinek gratulált, majd bejelentette, ma bankett nincs, mi ezen a napon nem ünnepelünk. Majd Pesten találkozunk – mondta, beült az autójába és elment. Mindenki értette. Premierajándék ugyebár jár a színésznek, és Csurka István különösen nagy gondot fordított erre, én például egy olyan konyhai jegyzettömböt kaptam tőle, amit a mai napig őrzők, Dunakeszin, a kis házamban.
Csurkáékkal nagyon jóban voltam. Különösen a mamával, Erzsi nénivel volt bensőséges a viszonyunk. Sokszor meghívott a Bartók Béla úti lakásába, ahol legendás Erzsébet-napokat tartottunk Pistával, és természetesen Lacival. Nagy veszteség, hogy ma egyikük sincs közöttünk.
 
Utólag sokat gondolkoztam már rajta, hogy irodalomtanárom miért vitte el az egész osztályt a darabra.
 
–Talán, mert 1988-ban már lehetett érezni, hogy rövidesen nagy változások lesznek. Hittünk a tisztább, a szebb jövőben. A Majális mondatai tükröt tartottak az értelmiség elé. Hogyan tovább? – ez volt a kérdés. Az általam játszott Vámos el is mondja, hogy ő élni akar, s ha kell, inkább besimul a rendszerbe. A főalak, Marhás, viszont kizárja magát a társadalomból, önpusztító életet él. A megalkuvó és az eszméihez ragaszkodó értelmiség vitája mindig aktuális.
 
Mit gondol, a nemzeti darabokat játszó színházakat nem lehetne a televízióban reklámozni?
 
–Igazgatómnak, Nemcsák Károlynak nemrég felvetettem, hogy egy rövid promót állítsunk össze a színház darabjairól. Azt felelte, hogy az ötlet jó, de ennek lejátszása még a közszolgálati tévében is megfizethetetlen.
 
Visszatérve a Színművészeti ügyére, a vitákra. Jönnek ki ebből az intézményből olyan egyéniségek, mint az említett Bessenyei?
 
–Vannak még jó színészek, de róluk kevesen tudnak. Aki nem szerepel filmekben, televíziós sorozatokban, a nagyközönség számára nem létezik.
 
Ön is aláírta a Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság nyílt levelét a Színművészeti modellváltása mellett. Ebben az szerepel, hogy a Színművészetiről kikerült fiatal művészek többsége nem akar kőszínházban játszani. A ’60-as évek közepén, végzett színészként hogyan gondolkodott erről, mi volt a vágya, az álma?
 
–Egy évig Miskolcon játszottam, mert eredetileg úgy volt, hogy a Marton Endre-féle Nemzeti leszerződtet, de hála Istennek nem így történt. Úgy gondolkodtam, ha visszakerülök Pestre, és a Madáchban középszerepeket kapok, az a csúcs. Ma pedig megkérdezem egy fiatal színésztől, hogy hol játszik, akkor egy független, alternatív színház nevét mondja.
 
Mi a véleménye arról, hogy a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor szerint felháborító az a hangnem, amit a válaszlevélben megengedtek maguknak az aláírók?
 
–Nem tudom, mi ezen a felháborító. Az alapítványi működtetés sem ördögtől való, külföldön ez bevált módszer. Azt látom, hogy a Színművészetin kitermeltek egy szakmai elitet, és úgy gondolják, amit ők állítanak, csak az a helyes, csak az a jó. A többiek szerintük csak vagyogatnak. Ragályi Elemérrel abban egyetértek, hogy kell a reform. Igen, kell a váltás, az állandó megújulás. Évtizedek óta ugyanazok tanítanak a Színművészetin. Amikor minket felvettek, 1962-ben, olyan színészóriások, mint Ungváry László, Básti Lajos már nem tanítottak. A művészeti pályán olyan nincs, hogy valaki csak arról híres, hogy tanár! Ez a szakmai rész. Mégis, milyen ideológiai függetlenségről beszélnek, amikor a Színművészeti oktatója egyik szélsőliberális hetilap állandó szerzőjeként állandóan mocskolja a nemzeti gondolatot, és a másik oldalon állókat? Ha visszamegyünk a múltba, akkor a kaposvári színházcsinálókról kell beszélni. Ascher és a többiek még a Kádár-rendszerbe belekeverték a rendezésbe a politikát. Ez az Állami Áruháznál, ahol ávósok álltak a bejáratnál, elfogadható, viszont most már ők mindbe beleerőszakolják az aktuálpolitikát. Azt nem állítom, hogy nincs helye ilyen előadásnak, de aki nem így rendez, arra ne süssék rá a maradiság bélyegét. Azt szokták mondani, megváltozott a világ. Bizonyos értékrendek, viselkedésmódok változatlanok. Ha annyira megváltozott volna minden, akkor a világirodalom klasszikusai mára nem lennének érvényesek.
 
Hogyan reagáltak kollegái a petíció aláírására?
 
–A közösségi oldalakon mocskoltak minket, de személyesen senki sem rótta fel nekem az aláírást, 1989 óta tudják rólam, hogy politikailag a nemzeti oldalon állok. A Miniszter félrelép darabban Kernnel és Koltaival vagyok egy színpadon, de soha nem beszéltünk kínos kérdésekről. Nincs baloldali, vagy jobboldali végszó. Karácsonyék viszont behozták a „mi színházunk, ti színházatok” kifejezéseket.
 
Dunakeszin él. Kimenekült a fővárosból?
 
–13 éve döntöttünk úgy, hogy elköltözünk Pestről. Nem volt ez menekülés, de most már örülök annak, hogy nem itt élek. Sokkal nyugodtabb ott az élet.
 
Unokái látták a színpadon?
 
–Sokszor, de sosem erőltettük rájuk a színház szeretetét. A Légy jó mindhalálig darabban az igazgatót játszom, 9 éves unokám megnézte, majd bement az iskolába, és közölte a tanárnővel, hogy ezt az előadást mindenkinek látni kell.

 
Medveczky Attila

(2020.07.22.)