Elnyűhetetlen volt, vastüdővel

Pintér Sándor 70 éves

Július 18-án ünnepelte 70. születésnapját az 1970-es évek egyik legjobb magyar labdarúgója, Pintér Sándor. Írásunkkal – amelyben az öt évvel ezelőtt lapunknak adott nagyinterjújából szemezgetünk – az egykori kiváló középpályás előtt tisztelgünk.

A jó futballistának tűzön-vízen át kitartónak kell lennie, és nemcsak a monotonitást kell jól tűrnie, de áldozatot hozni is tudnia kell. A 70. életévét betöltő Pintér Sándor valamennyi kritériumnak maximálisan megfelelt, miközben még átlag feletti tehetséggel is megáldotta az Isten. Nem véletlen, hogy semmi nem tudta megakadályozni a rendkívüli futballkarrier elérésében. Pedig a sors már gyermekként alaposan próbára tette.
-Imádtam a futballt, az volt az életem. Nyolcadikban, az iskolai bajnokságban játszottunk a Mahart ellen, a pomázi füves pályán. Hozzám került a labda és láttam, hogy érkezik a védő becsúszva, de már késő volt. Elvitte a támaszkodó lábamat, és kettős lábszártörést szenvedtem. Élénken emlékszem, hogy nekem ezért a ballagás kimaradt az életemből. A futball ugyanakkor nem maradt ki. Kettős lábszártörés ide vagy oda, 14 évesen az ember csontozata is hamarabb regenerálódik, emellett pedig én is mindent megtettem, hogy egyszer visszatérhessek a pályára. Erősítettem, edzettem, amíg a lábaimat nem lehetett, addig a felső testemet, a karjaimat. Amikor aztán újra elkezdhettem mozogni, hamar visszajöttek a régi, focis mozdulatok. Két évet így is ki kellett hagynom, de utána hamar bekerültem a Pomáz megye kettes csapatába, ahol rögtön házi gólkirály lettem.
A tehetséges, rendkívül gólerős játékost egy edzőmeccsen fedezte fel az Aranycsapat korábbi jobbszélsője, Budai II. László, aki akkor a szentendrei katonacsapat trénere volt. Két hét múlva már ott virított a konyhakredencen a katonai behívó Pintér Sándor nevére. Budai II. László ugyanis elhatározta, hogy megszerzi magának a kiváló, fiatal csatárt.
-Szívesen mentem, hiszen a Kossuth akkor NB II-es csapat volt, így magasabb osztályban játszhattam, ráadásul a katonaságon belül a sportszázadba kerültem, ami az akkori viszonyok között nem volt mindegy. Két évet futballoztam Szentendrén, a második félszezontól folyamatosan házi gólkirály voltam, mikor aztán felfigyelt rám a Bp. Honvéd, és szerződést ajánlott számomra.
Ezzel el is dőlt a sorsa, hiszen a Bp. Honvéd a legjobb magyar csapatok egyike volt. Vallásos neveltetése okán a hivatásos katona státuszát – amit egyébként felajánlottak neki – nem fogadta el, de ezt különösebben nem is erőltették a vezetők. Nekik elég volt, ha a zöld gyepen megfelelően teljesít. Abban pedig nem volt hiba.
-Csak a futballra koncentráltam, mindent alárendeltem annak, hogy jó labdarúgó váljon belőlem. Az első idényemtől fogva meghatározó játékosa voltam a csapatomnak. Az elején, amikor még csatárt játszottam, a gólszerzés is ment, később aztán hátrébb kerültem egy sorral. Védekező középpályás lettem és később a válogatottban is ebben a szerepkörben számított rám Baróti Lajos szövetségi kapitány.
Nem véletlen, hogy Baróti Lajos nevét említi, ugyanis a válogatott névsorában egyike volt a kiváló mester legbiztosabb pontjainak. Az 1970-es évek derekán ő volt az a játékos, akinek nevét biztosan ott találhattuk a nemzeti együttes kezdőcsapatában, a Nyilasi-Pintér-Zombori összetételű középpályás-sor tengelyében.
-Több évi utánpótlás-válogatottbeli szereplés után 1975 márciusában Párizsban, Franciaország ellen debütáltam. Egy hónappal később, Bécsben az első tétmeccsemet is lejátszottam, a második félidő közepén álltam be csereként. Innentől számítom pályafutásom legnagyszerűbb időszakát, mert 1975 és 1978 között több mint harminc válogatott meccset játszottunk, valamennyin pályára léptem és szinte mindet végig is játszottam. Nagyszerű csapatunk volt. Legyőztük a kontinens akkori kiváló válogatottjait, Lengyelországot, Franciaországot, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, a későbbi világbajnok Argentínát, és sorsdöntő világbajnoki selejtezőn, idehaza, 70 000 néző előtt a Szovjetuniót is.
Na, igen, a szovjetek elleni meccs. Máig kultikus találkozó ez, hiszen a vb-selejtező csoportban összekerültünk a nagy mumusnak számító és számunkra legyőzhetetlennek tetsző Szbornajával. Pintér Sándor számára nem csupán a győzelem lehet szép emlék, de az is, hogy egyöntetű volt a vélemény: még az egyébként is kiválóan játszó csapatból is kimagaslott a teljesítménye.
-Már Tatán, az edzőtáborban is folyamatosan hergeltük egymást szobatársammal, Nyilasi Tibivel, hogy most aztán mindenáron győznünk kell. Amikor begördült a buszunk a Népstadionba, várt ránk egy hatalmas tömeg. Nemes egyszerűséggel kijelentették, hogy ha most kikapunk, ők törni-zúzni fognak a városban. Képzelheti, hogy ez is hatott ránk jócskán. Külön érdekesség, hogy kitaláltuk: a játékoskijáróban vezényszóra hátat fordítunk a szovjeteknek a felsorakozás ideje alatt, hogy addig is elkerüljük a szemkontaktust velük. Ezzel sikerült is megzavarnunk őket. A legfelemelőbb dolog azonban a pályán ért bennünket: a válogatott meccsek előtt a Himnusz mindig szöveg nélkül szólt, ám itt a szöveges változatot játszották le, amit 70 000 torok énekelt a lelátón, mi pedig a gyepszőnyegen. Kellően feltüzelve kezdtük tehát a meccset és végig jobban játszottunk az egyébként világklasszisokkal teletűzdelt szovjeteknél, Kipiani csak az utolsó percben fejelte be a szépítő góljukat. 2-1-es sikerünkkel nagyon nagy lépést tettünk a vb-részvételért, amelyet végül ki is vívtunk, így 12 év után szerepelhettünk ismét a vb-n.
Bár a világbajnokság aztán sajnos nem sikerült jól, és válogatottunk három vereséggel kiesett Argentínában, Pintér Sándor teljesítményét nem érhette kritika. Sőt, kvázi megkoronázásaként az évek óta mutatott kiváló produktumnak, Cezar Luis Menottitól meghívást kapott a világválogatottba, Pelé búcsúmeccsére. A rendkívüli lehetőségtől a pártállam döntéshozói fosztották meg.
-Megérkezett az angol nyelvű meghívó, amelyet máig őrzök. Négy napra mehettem volna New Yorkba, és a 2000 dolláros tiszteletdíj mellett a két repülőjegyet és a két fő részére szóló szállodai foglalást is elküldték. Akkori klubedzőmet, Tichy Lajos kértem meg, hogy kísérjen el. Ám nem adtak engedélyt az utazásra odafentről, így kútba esett, hogy a Fekete Gyöngyszem, azaz Pelé búcsúmeccsén – egyedüli magyarként – pályára léphessek. Tichy Lajos is próbált kilincselni a kedvező fordulat érdekében, de ő sem járt sikerrel. Pedig a 2000 dollárt még az utazás időpontja előtt felajánlottam jótékony célra, egy szociális otthon részére. Nem tudom, neki mondtak-e indokot, és már nem is tudom meg soha, mert Lajos bácsi sajnos már nem él.
Bár a világválogatottság rajta kívül álló okok miatt nem jött össze, a Real Madrid tárt karokkal várta volna. Azonban a kommunista Magyarországról csak akkor szerződhetett volna Madridba, ha engedély nélkül elhagyja az országot, akkor szóval, disszidál. S bár ekkor a világhírű spanyol klub játékosa lehetett volna, ezt mégsem vállalta. Nemet mondott, édesanyja, a hazája és a válogatottság miatt.
-Amikor első külföldi utamra elmentem a Honvéddal, mélyen hívő drága édesanyám a nyakamba tette a legféltettebb rózsafüzérét. Azt mondta: kisfiam, ez vigyáz majd rád, de okvetlenül vissza kell hoznod nekem. Egyértelmű volt az üzenete. Onnantól kezdve minden egyes külföldi meccs előtt ugyanígy, a nyakamba akasztott a rózsafüzérrel engedett utamra. Már csak ezért sem maradtam volna kint sosem, bár azt is el kell mondanom, hogy én nagyon szeretem a hazámat. Itt születtem, soha el sem tudtam volna képzelni, hogy akár a pénz, akár a csillogás miatt itt hagyjam Magyarországot. Ugyanígy nem értem meg azokat a játékosokat sem, akik ilyen-olyan okból lemondják a válogatottságot, mert annál szentebb dolog, mint a nemzetedért küzdeni, és annál nagyobb megtiszteltetés, mint a hazád legjobbjai között ott lenni, szerintem nincsen.
Játékos-pályafutása nagyon fiatalon, alig túl a harmincon véget ért. Ennek oka a sok sérülés volt, amelyekből egyre nehezebben épült fel, s amelyek végül rákényszerítették, hogy szögre akassza a futballcsukát. Imádott sportágától azonban azóta sem távolodott el. Szűkebb pátriájában, Budakalászon utánpótlás-edzőként tevékenykedik, eljár az egykori válogatottak tiszteletére megszervezett összejövetelekre és több egykori játékossal évtizedes baráti kapcsolatot ápol.
Arra pedig különösen büszke lehet, hogy a szurkolók is emlékeznek rá, és egykori klubjánál sem felejtették el.
-Néhány évvel ezelőtt, egy hivatalos szavazáson a Honvéd-szurkolók beválasztottak minden idők legjobb Honvéd-csapatába, mások mellett Bozsik, Puskás és Détári mellé. Az a tény, hogy több évtizeddel a visszavonulásom után még mindig emlékeznek rám a drukkerek, igazolja, hogy megérte minden áldozat, amit a futballért hoztam.
Isten éltesse sokáig a 70 éves Pintér Sándort!
                                                                                              
Kovács Attila