A Gyurcsány család folytatja a Vidnyánszky Attila elleni gyűlölethadjáratot
Dobrev anyja, Apró Piroska annak az Apró Antalnak a lánya, aki a Kádár-rendszer kommunista pártelitjének első vonalába tartozott. Apró Piroska számos államigazgatási pozíciót töltött be a rendszerváltás előtt, még a kereskedelmi miniszter helyettese is volt. Később, ’94-től Horn Gyula miniszterelnök kabinetirodáján államtitkár lett, majd több állami gazdasági társaságban kapott fontos tisztséget.

Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének édesanyja, Gyurcsány Ferenc anyósa az Eötvös József Gimnázium Öregdiákok hivatalos oldalon, nyilvános Facebook-csoportban közzétett felhívás egyik hozzászólásában jelezte, hogy támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Vidnyánszky Attila kinevezése ellen tüntetőket.
Apró Piroska ugyanabban az 1952-ben államosított, II. kerületi, Szemlőhegy utcai villában nevelkedett, ahol a mai napig lakik a Demokratikus Koalíciót irányító Gyurcsány család. Apró Piroska MSZP-n belüli befolyásának köszönhetően ívelt felfelé 2002 után Gyurcsány Ferenc későbbi miniszterelnök pályája, de az ő politikai hátszelével vághatott neki Dobrev Klára is a nagypolitikának.
Apró Piroska annak az Apró Antalnak a lánya, aki a Kádár-rendszer kommunista pártelitjének első vonalába tartozott: 45 éven keresztül volt országgyűlési képviselő, amelyből tizenhárom évig az Országgyűlés elnökeként funkcionált, de az MSZMP Központi Bizottságának és a Politikai Bizottságnak is oszlopos tagja volt.
Apró Piroska számos államigazgatási pozíciót töltött be a rendszerváltás előtt, még a kereskedelmi miniszter helyettese is volt. Később, ’94-től Horn Gyula miniszterelnök kabinetirodáján államtitkár lett, majd több állami gazdasági társaságban kapott fontos tisztséget.
Nem ez az első alkalom, hogy a Gyurcsány család a Nemzeti Színház igazgatóját támadja, hiszen augusztusban maga az exminiszterelnök intézett kirohanást Vidnyánszky Attila ellen. Miután a rendezőt kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány élére, Gyurcsány Ferenc a következő, sokat sejtető mondatokat írta Facebook-oldalán: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”
A Demokratikus Koalíció elnökének szavai komoly tiltakozáshullámot indítottak. Több mint húszezren álltak ki Vidnyánszky mellett, és több mint háromszáz közéleti szereplő és művész írta alá azt a petíciót, amivel Gyurcsány Ferenc kirekesztő szavai ellen tiltakoznak.
Forrás: hirado.hu
(2020.09.08.)