Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Térfigyelő kamerákat szereltek fel migránsbűnözés miatt a Délvidéken

„Horgoson is sok a migráns, általában 200-400 között van a számuk. Télen gyakran fordul elő az illegális házfoglalás. Csak a belügyi szerveken múlik majd, hogy elkapják-e azokat a személyeket, akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik.”

Főleg a migránsok által elkövetett köztéri bűncselekményeket szeretnék visszaszorítani, illetve megelőzni Magyarkanizsa községben. Ennek érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek ki több településen. Két héttel ezelőtt Magyarkanizsán kerültek ki az utcákra a kamerák, pénteken pedig Horgoson szerelték fel a térfigyelő berendezéseket.
 
A magyarkanizsai önkormányzat képviselői pénteken megtekintették a Horgoson kihelyezett kamerákat. Ezen a településen néhány éve riasztóan magas volt a betörések száma. Ezen bűncselekmények száma ugyan csökkent, de még mindig sok például a kerékpárlopás. Az is aggasztja a horgosiakat, hogy nagyon sok menekült tartózkodik a faluban, illetve a falu határában.
 
A beruházás közbiztonsági szempontból kiemelten fontos és a választási programban is megfogalmazott ígéret volt, hangsúlyozták a községi illetékesek, amikor megtekintették a munkálatokat a horgosi labdarúgópálya mellett.
 
- A központban, a körforgalomnál három kamerát helyeztünk ki, amelyek képesek a gépkocsik rendszámának a rögzítésére, illetve a sebesség mérésére is. A labdarúgó pályánál egy kamera figyeli a rendszámtáblákat, de a teret is figyeli, rögzíti a fotókat és a videót a nap 24 órájában HD-minőségben, hisz éjjel is lát a kamera - ismertette Torma Varga Csaba, az AlarmSystems Kft. munkatársa.
 
Esetleges rendbontások esetén fel lehet használni a felvételeket a bíróságon is. A kamerák felvételeit egy hónapig őrzik, amelyek azután automatikusan törlődnek, mondta a szakember.
 
Az önkormányzat folytatja a két héttel ezelőtt megkezdett közbiztonsági projektjét, ami azt jelenti, hogy az egész község területén most már több mint 3 millió dinár értékben helyzetek ki kamarákat. Két hete Magyarkanizsán szerelték fel a tárfigyelő berendezéseket, most pedig Horgoson és Kispiacon, nyilatkozta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.
 
- Horgoson 13 kamerát raktak fel, a legtöbbet a körforgalomnál és a labdarúgó pályánál. Kispiacon a temetőnél szereltek fel 3 kamerát. Azt, hogy hol van a legnagyobb szükség ezekre a berendezésekre, azt a helyi közösségek határozták meg.
 
A polgármester bízik abban, hogy ezután növekszik majd a polgárok biztonságérzete. A rendszereket hamarosan integrálják a rendőrség központi rendszerébe.
 
Gyakori volt például a kerékpárlopás Horgoson, a polgármester szerint az ilyen és hasonló bűncselekmények is kiszűrhetőek lesznek.
 
- Csak a belügyi szerveken múlik majd, hogy elkapják-e azokat a személyeket, akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik. Én bízom abban, hogy pozitív elmozdulás lesz a bűnmegelőzés tekintetében – mondta Fejsztámer Róbert polgármester hozzátéve, hogy a kamerák megvásárlásának és kihelyezésének költségeit is az önkormányzat vállalta magára. Az összérték 3 millió dinár. Ebből a horgosi beruházás 1,6 millió dinár volt, a kispiaci pedig 160 ezer dinár.
 
Horgoson a falu vezetése a polgárokkal konzultált, hogy szerintük hol lenne a legjobb helye a kameráknak. Azokat a helyeket választották, ahol gyakoriak voltak a bűneseteket, illetve ahol nagy az átmenő forgalom, számolt be róla Sors Róbert, Horgos Helyi Közössége Tanácsának elnöke.
 
- Felvételek készülnek a bűncselekményekről, s a rendőrség hatékonyabban tud majd eljárni. A lopások száma éves szinten változik. Legtöbb ilyen cselekményre a késő őszi és téli hónapokban kerül sor. Nyáron a határon kéregetnek a potenciális elkövetők, esetleg napszámba járnak. Nagyon sok a kiskorú az elkövetők között.
 
Sors Róbert szerint Horgoson sok a migráns is, általában 200-400 között van a számuk. Télen gyakran fordul elő az illegális házfoglalás, nyáron a szántókon és a gyümölcsösökben a terményt dézsmálják.
 
vajma.info nyomán
(2020.09.15.)