Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info

Emberéleteket pénzzel nem lehet megváltani

Most azt a nemzetellenes rendszert, amiről azt hittük, végleg megszűnt, nem kommunizmusnak, nem szocializmusnak hívják, hanem Soros-féle nyílt társadalomnak. 2006-ban Gyurcsányék felszántották, sóval behintették a kárpótlási hivatalt, hogy a Gulágot megjárt magyarok emléke se maradjon fenn.

30. éves a SZORAKÉSZ. Menczer Erzsébetet, a Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnökét ebből az alkalomból kerestük föl.

 
1990-ben, édesapja, a Gulágot túlélő Menczer Gusztáv hozta létre a SZORAKÉSZT. Mikor és miért hurcolták el?
 
–Édesapám a háború előtt a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanult. A második világháborút követően az orosz titkosrendőrség kémkedés vádjával letartóztatta, majd tíz év kényszermunkára ítélték. Politikai fogolyként kilenc évet töltött a Gulágon embertelen körülmények között. Már 1989-ben kezdte felkutatni a túlélőket, hogy őket egy érdekvédelmi szervezetbe tömörítse, mert végre beköszöntött egy olyan világ, amikor lehetett beszélni arról, milyen szörnyűségek történtek velük – akkor is, ha keveseknek érte el mindez az ingerküszöbét. A kárpótlási hivatal társadalmi kollégiumát vezette, és elvitathatatlanok az érdemei a kárpótlási törvények megszületésében. Emberéleteket pénzzel nem lehet megváltani, de a volt foglyok életét megkönnyítették azzal, hogy kárpótlást kaptak az elszenvedett évekért. A szervezet eleinte a túlélők érdekét képviselte akár a személyi, akár a vagyoni kárpótlás során. Ez 2006-ig tartott, amikor is a Gyurcsány-kormány behintette sóval a kárpótlási hivatalt, hogy a Gulágot megjárt magyarok története merüljön feledésbe. Bár ki akarták törölni a kollektív emlékezetből, de mi jártuk a településeket, emlékműveket és emléktáblákat állítottunk az ország több mint 27 pontján. Az iskolákban rendhagyó történelemórák keretében beszéltek a hajdani foglyok a szenvedéseikről, néha bekerültek a televízió késő esti műsorsávjába is. Nem volt egyszerű ezeket az alkalmakat sem megszervezni, a ma is tetten érhető kettős mérce miatt. Őrült számháború folyik arról, hogy melyik izmus áldozatai voltak többen. Akik hangosabbak lehettek, azokat jobban meghallották, meghallják. De akik szabadulásuk után még csak nem is beszélhettek 20-30 évig sorsukról, mit tehettek azon kívül, minthogy csendben meghúzódtak.
 
A Gulágot megjártakkal az ő szenvedéseikkel nem sok film foglalkozik. Pedig például a kazahsztáni tábor nemzetközi volt. Lengyelek, németek, japánok, lettek, litvánok, oroszok és más nemzetek fiai is raboskodtak ott a magyarok mellett.
 
–Sára Sándor alkotása a Mikor vittek Szibéria felé..., és édesapámról is készült dokumentumfilm. Portréfilmeket is készítettek, de ezeket nagyon kevesen látták, mert lehetetlen időpontokban vetítették a televízióban. Ne feledkezzünk meg a díjnyertes Örök télről sem!
Megpróbáljuk ráirányítani a társadalom figyelmét erre a borzalomra, ami azért sem egyszerű, mert sajnos több generáció tagjai szinte semmit sem tudnak a XX. század valós történelméről. Ezért nem hallgathatunk, ezért fontos az emlékezetpolitika, már történészek, írók, filmesek foglalkoznak ezzel a témával, de ez még kevés. Sőt nyolc évet is be kell pótolnunk, mert 2002 és 2010 között, a szocialista-SZDSZ kormányok idején a SZORAKÉSZ emléktábla avatásairól hallgatott a közmédia.
 
Arról sem hallhattunk, hogy 2007-ben megjelent Menczer Gusztáv könyve A Gulág rabtelepei - a bolsevizmus népirtásának színtere. Édesapja jelentős kutatómunkájának adtak teret?
 
–Sok iratanyagot hozott haza egy nemzetközi egyezmény alapján a moszkvai Memorial Intézetből. Majd hosszú időre bezárták az orosz intézeteket, nem engedélyezték a kutatást, csak 2017-ben született egy egyezmény az oroszokkal, hogy az ő bevallásuk szerinti 650 ezer hadifogoly – ők mindenkit hadifogolynak neveztek, holott sokan civilek voltak – iratait átadják, ami tavaly megtörtént digitális formában.
 
2017-ben a SZORAKÉSZ elnökeként részt vett a politikai üldözöttek kazahsztáni emléknapja alkalmából megtartott rendezvényén. Sokan azt se tudják, hogy a mai Kazahsztán területén is volt munkatábor.
 
–Pedig a mai Kazahsztán területén volt a legtöbb gulág-tábor. Az emlékezetpolitika terén kinyitottuk az országhatárt, és Kazahsztánban 2017-től évente emlékművet állítunk fel egyik volt tábor helyszínén. Szpasszkban például a XX. század ’50-es éveiben a legnagyobb hadifogolyláger működött. Itt található a Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok központi kazahsztáni temetője. Kazahsztánnal nagyon jók a kapcsolataink, néhány ponton közös a történelmünk, ezért átadták a kazahsztáni lágerekben fogvatartott magyar politikai rabok kazah kutatók által eddig feltárt listáját.
 
Ha már az országhatárt említette, az elküldött, átadott listákon csak a csonka haza magyarjai szerepelnek?
 
–A rendelkezésünkre álló iratok szerint Nagy- Magyarország területéről a II. világháború alatt 800.000 magyar került szovjet lágerekbe, átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhetett haza, aki életben maradt. Valószínűleg ez a szám millió fölötti. A kivégzettek, éhezésben, betegségben elpusztultak száma 200-250 ezerre tehető, de ez becsült szám, mert csak azokról van dokumentum, akik megérkeztek legalább az egyik táborba. Az útközben elpusztultakról még papír sem maradt fenn.
 
A Gulágról hazatértek hogyan tarthatták volna egymással a kapcsolatot?
 
–Annak ellenére, hogy amikor átlépték a magyar határt, Záhonynál aláírattak velük egy papírt, hogy rabságukról nem beszélhetnek, mert különben nemcsak őket, de családjukat is elhurcolják a lágerekbe, mégis tartották egymással a kapcsolatot. Ezt onnan tudom, amikor megalakult a SZORAKÉSZ a Budai Vigadóban, édesapám megkért, hogy segítsek a regisztrációban. És akkor egyre több ismerős arcot láttam. Több küldött a becenevemen szólított. Rájöttem, hogy ők korábban apám vendégei voltak, de a gyerekek előtt nem beszélhettek rabságukról.
 
A túlélők gyermekeinek miként alakult a sorsa?
 
–Drámaian. Nem járhattunk abba az iskolába ahová szerettünk volna, ami súlyos következménnyel járt az ember jövője szempontjából, de ezt még elviseltük, nem tehettünk mást, azonban iskolatársainkkal sem tarthattuk úgy a kapcsolatot, ahogy szerettük volna, mert nem jöhettek fel hozzánk. Arról nem szólva, hogy útlevelet sem kaptunk.
 
Menczer Erzsébet hol szeretett volna továbbtanulni?
 
–Érettségi után jelentkezetem a tanítóképzőbe. Az írásbelim kiváló lett, de a szóbelin közölték, hogy ez nem az az iskola, ahol jó szívvel tudnának engem tanítani. Nem kívánatos személyek voltunk.
 
Amikor létrejött a SZORAKÉSZ, gondolta volna, hogy a berlini fal lebontása és a Szovjetunió felbomlása után éppen a magyarok által is csodált Nyugaton a magyar rendszerváltást követő 30 . évben Marxot éltetik, sőt Németországban Lenin - szobrot állítanak?
 
–Az a nemzet, amely nem ismerheti meg a saját valós történelmét, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Ez az egész világra is igaz lehet. Ezért baj, hogy másként beszéltek a kommunizmus rémtetteiről Európa nyugati részén, és ezért baj, hogy a kettős mérce uralkodik. Ezért aztán ne csodálkozzunk, hogy nem is tudatosult a tömegekben, hogy a kommunizmus legalább olyan pusztító volt, mint a nácizmus. Az pedig elképesztő, hogy egy tömeggyilkosnak Gelsenkirchenben szobrot állítottak. Vajon mit szólna a világ, ha Hitlernek állítanának szobrot? Remélem, tiltakoznak, ahogy szervezetünk tiltakozott a Lenin-szobor állítása ellen. Angela Merkelnek is írtunk levelet, fájó dolog számunkra, hogy levelünkre a reakció egyenlő lett a nullával. Harminc évvel ezelőtt azt hittük, olyan társadalmi berendezkedést, olyan rendszert hagyunk magunk mögött, ami soha többet nem jöhet vissza. Most azt a nemzetellenes rendszert, amiről azt hittük, végleg megszűnt, nem kommunizmusnak, nem szocializmusnak hívják, hanem Soros –féle nyílt társadalomnak. Ennek képviselői nem gondolkodnak nemzetben, hazaszeretetben, hanem egyénekben, világpolgárságban. Szét akarják verni azokat a nemzeteket, társadalmakat, melyek évezredek óta léteznek. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy tovább emlékezzünk és emlékeztessünk, mert emlékezés nélkül nincs jövő.
 


Medveczky Attila