Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info

Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé

Kálomista Gábor főigazgatóval beszélgettünk a Thália Színházban.
A kiszivárgott kriminális helyzet gyorsította fel a folyamatokat. Az államnak lépnie kellett, nem vállalhatta a cinkosságot.

 
A Színművészetin és az utcán rendezett jelenetek sorának politikai célja a kormánybuktatás?
 
–Egy biztos, a Színművészetin tudatosan készítették fel a fiatalokat. Kiderült, már augusztusban tréningeket tartottak az egyetem elfoglalásáról. Ezért barokkos túlzás a Színművészeti körüli eseményekről azt állítani, hogy azok a diákok fejében születettek volna meg. Kristálytisztán látszik, hogy emögött komoly politikai tartalom van: a tüntetéseken készített szelfik bizonyítják, ott vannak az ellenzéki politikusok, hiába mondják, hogy távol tartják magukat a megmozdulásoktól. A SZFE vezetői azt állítják, hogy mind a 400 hallgató egyformán gondolkodik mindenről. Varázsütésre együtt lépnek. Egy emberként akarnak egyetemet foglalni, tanárokat leváltani, kuratóriumot kinevezni. Rémisztő, már - már észak-koreai magasságok.
 
Vajon miért nincs néven nevezve a produkció megrendelője, a rendező, a forgatókönyvíró?
 
–Szomorú, hogy a háttérből irányítók csupán eszközként használják fel a fiatalokat. Mintha a fiatalok akarnának visszalépni a múltba. Furcsa, hogy a régi emberekkel szemben egyetlen kritikai hang sem hallatszik. Nem hiszem, hogy homogén masszává gyúrhatók a színinövendékek. De akármilyen eredményesre sikerült eddig az agymosás, azt végképp nem hiszem, hogy egy diák is komolyan gondolná, hogy az ő dolga a fenntartó kuratórium személyeinek a kiválasztása. Mert a következő lépés, ha nem tetszik a 3-as osztályzat matekból, majd megkéselem a tanárt.
 
A káoszt szervezők a háttérben, Vidnyánszky viszont ki van téve az ablakba, s a gyűlölet mesterei jártukban - keltükben jó nagyokat rúgnak belé?
 
–Nagyon sajnálom Attilát. Kiváló ember, kiváló szakember. És ő valószínűleg el sem tudta képzelni, hogy kikkel áll majd szemben. Nem mérte fel igazán, hogy ez a hangos kisebbség mennyire ragaszkodik a régen szerzett hatalmához. Ezért sokkal bátrabban, hangosabban kéne kiállnunk mellette, az ügy érdekében. Nem különböző szalonokban kell a megoldást keresni, mert ez már nem ott zajlik. Ki kell állni érvekkel az utcán és a médiában is. Nem kell túlozni, a valóságot kell bemutatni. Az éppen elég. Sajnos kevesen szólalnak meg Vidnyánszky Attila mellett, mert ezen a területen még mindig a fortélyos félelem igazgat, – s ez, egy intő jel. Sok művész azért nem áll ki, mert fél. Fél attól, hogy egzisztenciálisan és szakmailag is hátrányba kerül, ha mer másként nyilatkozni, mint ahogy a budapesti baloldali, liberális oldal tagjai ezt előírják. Ezt látjuk, és tudjuk, sokan érzik a saját bőrükön. Hiba lenne, ha Attila lemondana, mert akkor jönne azután a teljes anarchia.
 
Miután egy csoport hitbizományává lett a Színművészeti, miért csudálkozunk, ha a mai tanoncok, a jövőben szerepre vágyó reménykedők nekik akarnak megfelelni?
És hogy mekkora rendezők mondtak fel Vidnyánszky miatt, eszembe jut egy régi történet. Még a kilencvenes években Nagyváradon Csurka István, Kállai Ferenc és mások társaságában hosszan vitatkoztunk valakiről, hogy az illető milyen rendező. Csurka Laci tette ki a pontot a vita végére: az a legjobb rendező, aki nekem szerepet oszt. A színész így ítél.

 
–Ez a történet 1949-től kezdődött. A SZFE mai hangadói az akkori ideológiai téglákkal építik tovább a Színház-és Filmművészeti Egyetemet, a számukra kedvező keretek közé szorítva az oktatást és a hallgatók nevelését. Ne felejtsük el, hogy nagyon fiatal és formálható emberekről van szó. A hallgatók számára a tanár példakép, akinek követendő a magatartásmódja – és ez nem csak az SZFE-re vonatkozik. Amikor a Színművészetin tanulók olvassák a baloldali, liberális lapokban publikáló oktatóikat, akkor lehet, hogy az órára nem is kell már bevinni töményebb politikát, elég, ha a hallgatók a cikk ideológiájával azonosulnak. Mivel már a kiválasztásnál is jelentős előnyt élvez, aki körülbelül ugyanazon ideológiai pályán képzeli el a jövőjét, mint a tanára, ezért nyilvánvaló, hogy próbál igazodni. Vidnányszky Attilát nem engedik be, Máté Gábor tarthat órákat. A hallgató egy irányzat képviselőinek az ízlésvilágát ismeri meg. Egyenszürke van, nincs meg a választás lehetősége, ami nem helyes. Azt gondolom ez a pálya ennél színesebb.
 
A minap a Színművészetivel kapcsolatosan szerepelt az ATV-ben. 2:2 felállás volt meghirdetve, azonban a felvezetés szerint a másik oldal képviselőinek a zsebében van a bölcsek köve, ezen az oldalon pedig a gyanús egzisztencia: a mezőgazdaságból idecsöppent Kálomista a producer, a véletlen lett színigazgató.
 
–Amikor bemegyek egy ilyen televízióba, tudom az adott tv állásfoglalását az ügyben. Az viszont nem szerencsés, mikor egy vitaműsorban a vélemény a műsorvezető szájából hangzik el. Sok ilyen műsorban vettem már részt, ilyen körülmények között is vállalom a véleményem, az életem pedig nem szégyellem. Szégyelljék magukat azok, akik engem folyamatosan TSZ- parasztoznak, és lenézően azt hangoztatják, hogy a mezőgazdaságból jöttem. Az az öt év, amit a termelőszövetkezetben töltöttem, meghatározó része az életemnek, mert tiszta, őszinte, egymást segítő emberekkel dolgozhattam. Így szocializálódtam. Tény, hogy nem a Belvárosban, hanem vidéken. S ez az, ami meghatározza, hogyan viselkedjek életem végéig. Ezt az életismeretet inkább irigylik tőlem. Én büszkén viselem, hogy talán az egyetlen olyan színházigazgató vagyok, aki nem színész, nem rendező. A mindentudók meg is jósolták, hogy a Thália Színház a vezetésem alatt legfeljebb egy évet bír ki. A számok viszont azt bizonyítják, hogy ez az egyik legjobb, ha nem a legjobban teljesítő színház Budapesten. Ez nagyon fájhat egyeseknek, mert éppen azt az ideológiát dönti meg, hogy csak a liberális színházvezetők tudnak színházat csinálni. Valaki arra használja a színházat, hogy üzenjen, más pedig, hogy szórakoztasson. A Tháliában a közönség tisztelete az első, nem ideológiai alapon működünk. De a büfében bárki hangoztathatja a véleményét. Egy pohár bor mellett megvitatjuk, és nem baj, ha nem értünk egyet. Ez a világ rendje; nem lehet színtiszta ideológiák mellett színházat építeni. A nézőket nem érdekli, hogy az adott színész baloldali, vagy jobboldali, ha szórakoztató, ha tehetséges. Nem a színház jobb, vagy baloldali kötődésű, hanem a színházvezető, és ez adhat a színháznak egy markáns arculatot. Mivel az ismert ideológiai alapon több mint ötven éve folyik a színészképzés, gondban lennék, ha csak jobboldali színészeket kéne foglalkoztatnom. A baloldal viszont meg tudja valósítani, hogy csak olyan színészek játsszanak náluk, akik egyetértenek az igazgató politikai nézetével. A Thália Színházban sosem kérdezzük meg a színészeket, hogy hová tartoznak; amíg jó teljesítményt nyújtanak, addig mindegy, mi a politikai meggyőződésük.
 
A Thália művésze Molnár Piroska, mégis ön testesíti meg a „jobboldali filmes cenzúrát”?
 
–Ez az ő rendszerük lenyomata. Tudják, én olyan producerek között nőttem fel, mint Sándor Pál, Garami Gábor, Szekeres Dénes, és velük sok mindenben nem értettem egyet, de megvolt az a zsiványbecsület, hogy ha bajunk volt egymással, akkor azt telefonon, vagy ebéd közben megbeszéltük. Az ominózus Kút c. alkotás kapcsán az azóta megszűnt Népszabadság „aranytollú” újságírója írt egy cikket, s azt az én fotómmal jelentették meg. Felhívtam a film producerét, kollegámat és megkérdeztem tőle, vajon mennyire korrekt, hogy titokban beletesz egy filmbe és ezzel kampányolnak? Elszégyellte magát, megígérte, jóváteszi. Ki is vágatta a filmből a jelenetet. Erre föl jelent meg Abszurdisztán címmel a cikk, hogy cenzúrát gyakoroltam, és ilyen nem fordult elő a világháború óta Magyarországon (?!) Akkor terjesztették el rólam, hogy bosszúból tucatszámra rugdosom ki az embereket, mikor nem is volt forgó produkcióm. Majd az SZFE-n belül, osztálytermekben adták körbe az aláíró íveket a tanárok a tizennyolc éves hallgatóknak, hogy mekkora disznóságot műveltem. Ezt akkor is folytatták, mikor megdőlt az ellenem felhozott vád, mert perre mentem, amit megnyertem. Körülbelül ötszázan határolódtak el tőlem. Diákok, tanárok.
 
Ez mit bizonyít?
 
–Hogy kemény, ideológiai megdolgozás folyik képzés helyett. Persze, azóta sem kértek tőlem bocsánatot. A 18-19 éves hallgatókkal aláíratták, hogy sosem fognak a Megafilmmel, tehát velem dolgozni.
 
Magyarán mondva előre felmondtak?
 
–Igen, ők mondtak fel. De van egy rossz hírem, megvannak nekem, minden stábot leellenőrzök, és ha egy név felbukkan az aláírók közül, akkor az illetőt felhívom, és megkérdezem, levetetted magad a listáról, vagy fenntartod azt az álláspontot, hogy nem dolgozol velem?
 
A magukat világhírűnek kikiáltók valójában provinciálisak?
 
–Ők, akit csak tudnak, megpróbálnak szétszedni. Ez történt Eszenyi Enikővel is, aki ráadásul egyetértett velük, de mivel nem ment el közéjük tüntetni, megtámadták. Ahhoz hogy elinduljon a rágalom, nem kell nagy dolgot elkövetni, elég egy pici lazaság. Vidnyánszky az ő számukra azért is elfogadhatatlan, mert határon túli magyar. Undorító dolog, ahogyan vele kapcsolatban ukránoznak, de nem kell túlmenni az országhatáron, nekik elég ok a kirekesztésre, ha valaki nem belpesti.
 
És mi van a szabadelvűséggel?
 
–Azok üres lózungok. Az elvet éppen ők dobják ki a kukába. Ők a mindentudás fogalmának kisajátításával azt hirdetik, hogy rajtuk kívül más nem képes tisztességesen tanítani, színházat, vagy filmet csinálni sem. Pedig, akik az utóbbi évek legsikeresebb filmjeit készítették, nem az SZFE-re jártak. Nem művészfilmet, nem köldöknézegetős filmeket csináltak, de rést ütöttek a szakma falán.
 
Kikre gondol?
 
–Goda Krisztinára, Herendi Gáborra, Antal Nimródra, Tímár Péterre, és még folytathatnám a sort azokkal, akik nem rendezőként végeztek. Tehát nem igaz, hogy a Színművészeti vezetői tudnák kizárólag, milyen filmek kellenek. A közönség az első. A filmet nem azért találták fel, hogy egymást szórakoztassák a magukat szakmabelinek vallók. Az igazi nagy művészek, még akik valóban művészfilmeket csináltak, és akiket többen itthon majmolnak, a közönség felé nyitottak, mert nem nevezhető filmnek, aminek nincs közönsége. Számomra alig van szomorúbb látvány, mint egy üres nézőtér, miközben játszanak a színpadon. Vissza kellene adni a színház eredeti funkcióját; a publikum szépen felöltözve élvezze az előadásokat, élménnyel gazdagodva, ne átmosott aggyal térjen haza.
 
A Színművészeti vezetői annyira egyetértettek a modellváltással, hogy kurátorokat javasoltak. Miért akarnak minden zsűriben ők lenni?
 
–Mert ez volt a szokás. Úgy jöhet a modellváltás, ha az irányítás az eddigi vezetőknél, oktatóknál marad. Majd ők maguk közül kiválasztják a kuratórium tagjait, és az összes vezetőt, az állam meg pénzelje őket. Abban a pillanatban, mikor nem kizárólag ők döntenek, ők irányítanak, minden megromlik. Felelősségvállalás? Az ÁSZ súlyos szabálytalanságokat tárt fel a Színművészetin? Nem baj. Akkor is olyanok kellenek nekik a kuratóriumba, akik képtelenek voltak még közpénzek szabályszerű felhasználására is. Az államnak korában kellett volna lépnie.
 
Mire gondol?
 
–A Színművészeti körüli helyzetet a rendszerváltáskor kellett volna megoldani.
 
Most már késő?
 
–Nem, de most már halaszthatatlan. Amikor Schilling Árpád a feleségével nekiugrott Marton Lászlónak, aki valóban emblematikus egyénisége volt az intézménynek, és a Gothár-ügy napvilágot látott, lépni kellett, mert a hallgatók szellemi, lelki és testi fejlődése ilyen körülmények között nem volt biztosított. A kiszivárgott kriminális helyzet gyorsította fel a folyamatokat. Az állam fenntartóként nem hunyhatott szemet a történtek felett, anélkül, hogy a cinkosság vádját ne húzta volna magára.
 
A belső klikk úgy gondolta ez az ő ügyük?
 
–Nem tudom mit gondoltak, de az ötlet, hogy majd a Színművészetin belül folytatják le a vizsgálatot azok, akiknek tudomásuk volt arról, hogy melyik oktató miként erőszakoskodott a diákokkal, ugyanolyan felháborító, mint amit Karsai professzor árult el az ATV-ben: állítólag nyílt közvélemény-kutatást végeztek a vezetők hol a beosztottak, hol a diákok között. Mondja el a függőségi viszonyban lévő a feletteséről a véleményét. És mit ad Isten: nem volt ellenvélemény.
 
És a külföldi színészek támogatása?
 
–Ugyan már, a külföldi színészek rendelkeznének olyan információkkal, amik alapján objektíven tudnának kiállni bármelyik oldal mellett? Hagyjuk ezt. A liberális nemzetközi színházi, filmes kapcsolatrendszer viszont igen kiterjedt. Durva és felháborító azonban az, hogy csak a Színművészeti autonómiáját kell tisztelni. Magyarország autonómiája nem számít. A DK és a Momentum már az Európai Bizottságnál nyüzsög ebben az ügyben. Az, ahogy kivitték külföldre ezt a témát, az a politizálás alja. Ennél lejjebb süllyedni nem lehet.
 


Papolczy Gizella – Medveczky Attila