Strukturális dezinformáció

Trump megválasztása óta slágertémává vált a közösségi média (Facebook, Instagram, Twitter stb.) szerepe a félretájékoztatásban. Akkor felvetődött annak lehetősége, hogy Trump meglepő sikere az orosz titkosszolgálatok által fenntartott hackercsoportok a közösségi médiában végrehajtott félretájékoztató kampányának köszönhető. A közösségi média mögött álló techcégek profitorientált algoritmusokra épült tevékenységének pusztító társadalmi hatásait a Társadalmi dilemma c. dokumentumfilm próbálta bemutatni.  A film meglehetősen demagóg és didaktikus narratívával próbál feldolgozni egy rendkívüli jelentőségű kérdést, mely a 21. század gazdasági és politikai folyamatait alapvetően befolyásolhatja. A kérdés lényege, hogy az ún. techcégek olyan mennyiségű és minőségű információhoz jutnak az egyes emberről, melynek segítségével az egyes ember életének befolyásolására eleddig soha nem látott lehetőségük nyílt. Mik ezek az adatok:

• Helyadataink – azaz, hogy mikor, hol járunk, milyen intézményekben, épületekben, országokban, kikkel vagyunk egy térben, milyen közlekedési eszközt használunk.
• Személyes adataink – azaz nevünk, lakcímünk, bankkártyaszámunk, egyéb azonosítóink, szüleink, gyermekeink adatai, iskolai végzettségünk, egészségi állapotunk.
• Életviteli adataink – mikor és mennyit sportolunk, milyen ételeket eszünk, mit iszunk, milyen zenét hallgatunk, milyen filmeket nézünk, milyen a szexuális orientációnk, mik a szexuális vágyaink, mik az érdeklődési köreink, mi a politikai hovatartozásunk, mik az értékválasztásaink, mik a vásárlási, fogyasztási szokásaink.
• Személyes kapcsolataink, ezen belül kivel milyen viszonyban vagyunk, milyen gondolatokat, vágyakat osztunk meg vele.Ezen túl a közösségi média használatához szükséges eszközök (számítógép, telefon) alkalmasak további, bár már egyértelműen törvénytelen adatgyűjtésre: hang és videofelvételek készítésére.

A fenti adatok mennyisége és minősége messze meghaladja azt az adatmennyiséget, amit például egy nemzetbiztonsági ellenőrzés során a jogszabály szerint az adott hatóság a vizsgálat alá vetett személyről begyűjthet. Ennek megfelelően óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy vajon a közösségi média létrejöttéhez és elterjedéséhez a különböző nemzetbiztonsági és hírszerző szervezetek hogyan viszonyultak.
Mielőtt átsiklanánk az összeesküvés-elméletek világába, szorítkozzunk arra a tényre, hogy Barack Obama utasítására az ún. Nyílt Kormányzás kezdeményezés keretében szövetségi szervek 3000 Facebook és 1000 Twitter oldalt hoztak létre. A National Security Agency, az Egyesült Államok egyik hírszerző ügynöksége feladatszabásai között megtalálható a kiberbiztonság megteremtése. Az ügynökség a világ legnagyobb számítástechnikai hátterével és szakembergárdájával rendelkezik, és elvileg aktívan részt vesz a szociális média ellenőrzésében és alakításban.
A világ legtöbb állama létrehozott kiberbiztonsági szervezeteket, ennek megfelelően tisztában kell lenniük, hogy a szociális médiát üzemeltető techcégek milyen mennyiségű és minőségű adatot gyűjtenek.  
Mindezek tükrében meglehetősen zavarba ejtő az a Társadalmi dilemma c. dokumentumfilmben is felvetett probléma, hogy a techcégek kizárólag profitmaximalizálás okán engedik szabadjára azokat az algoritmusokat, melyek az összegyűjtött adatokból végeredményben a világot káoszba fullasztják, a társadalom szövetét pedig felaprózzák. (Nem ismétlem meg a dokumentumfilmben elhangzott érveket, azok ott megtalálhatók.)
Ugyanis, ha ez igaz, márpedig egyre valószínűbb, hogy igaz, akkor miért tartjuk az adófizetők pénzéből a különböző hírszerző és nemzetbiztonsági szervezeteket? Hogyan lehetséges, hogy ezek a szervezetek nem szüntették meg a Facebookot, a Twittert és a többit, ha itt ennyire súlyos és újszerű biztonsági kockázatról van szó?
Feltehetőleg azért, mert a probléma egyáltalán nem újszerű. A tömeges dezinformálás, tehát a tömegek tudatos félretájékoztatása valamilyen cél érdekében át- és átszővi társadalmainkat a tömegtájékoztatás megjelenésének pillanatától. Ehhez hozzáadódott a totalitárius államok által létrehozott és tudományos szinten fejlesztett dezinformációs tevékenység, mely már ügynökhálózatokon keresztül az egyént akár közvetlenül is megszólítja, például suttogó propaganda formájában. Utóbbi dezinformációs formát nagyban segítette, hogy a totalitárius államok, például az általunk is elszenvedett szocializmus a lakosság akár 5-10 százalékát is beszervezte titkosügynöknek.
 Az ügynök beszervezését minden esetben úgynevezett környezettanulmány előzte meg, mely lényegében azokat az adatokat próbálta begyűjteni a beszervezendő személyről, melyeket a fentiekben bemutattunk. A környezettanulmány elkészítése és értékelése rendkívül idő- és erőforrásigényes volt.
Az újdonság tehát az, hogy korábban nehezen megszerezhető adatok, ma könnyedén begyűjthetők és a befolyásoláshoz nincs szükség közvetlen fizikai kapcsolatra, az megvalósulhat az online térben (bár ne becsüljük le az ügynökök szerepét se). Ennek megfelelőn a dezinformáció mértéke, a befolyásolók mennyisége, azoknak a szervezeteknek a száma, akik megpróbálnak befolyásolni, manipulálni minket, exponenciálisan nő.
Azaz a valódi kérdés pillanatnyilag, hogy az államok által az adófizetők pénzén fenntartott szervezetek törvényben biztosított monopóliumokat a titkos adatgyűjtésre és felhasználásra kiengedik-e a kezükből és ha igen, akkor miért. Mert érdekeltek ebben, vagy pedig mert tehetetlenek?
Az a kérdés, hogy a világ államainak jogi szabályai és intézményrendszerei mennyire támogatják azt a dezinformációs áradatot, ami nap mint nap ér bennünket az összes médiából és gyakran akár személyes kapcsolatainkból, munkahelyünkről, intézményeinkből.
Ez a kérdés pedig a 21. század egyik legnagyobb kérdése lesz.
Erre a kérdésre egyáltalán nem adekvát válasz, hogy ne használjuk a közösségi médiát, vagy hogy ne engedjük a gyerekeinket a számítógép és a telefon közelébe. Különösen nem azoktól az emberektől, akik aktívan részt vettek a rendszer megteremtésében, csak kikerültek abból és most a rendszer kritikájából élnek. Valahogy emlékeztet ez arra a fiatal franciára, aki foglalt házban hirdette az anarchiát, tüntetett a tőke hatalma és a fogyasztói társadalom ellen, majd, amikor megunta, visszatért a családja tulajdonolta bankba igazgatónak.
A világunkat ma a strukturális dezinformáció jellemzi, azaz a dezinformációs hálózatok megtalálhatók az államigazgatási, az oktatási, a tudományos és a kulturális életben, részesei a gazdaság nagy szereplőinek és használnak sok százmillió embert, akik sokszor nem is tudják, hogy éppen mit és milyen célból hirdetnek teljes meggyőződéssel.
A hálózatok száma megdöbbentően nagy és struktúrájuk szinte feltérképezhetetlen.
Mindez a nép, a nemzet, az állam és az egyén önrendelkezésének alapvető kérdéseit veti fel.

Csorja Gergely