Reformáció Emléknapja - A reformáció kezdetei Magyarországon

A lelki megújulás, az anyanyelvi prédikációk, az iskolahálózat kiépülése, a természettudományos kutatás fellendülése és közösségszervező tevékenysége révén a 16. századi magyarországi reformáció nemzetmegmentő erővel bírt.

A mohácsi vész után a magyarlakta vidékek közül a Felső-Tisza vidékén (Debrecentől Kassáig) a legjelentősebb a reformáció hódítása. Ennek a vidéknek három kiváló reformátora hallatlan buzgósággal hirdeti a reformáció tanait. Közülük Szilvási Mihály Sátoraljaújhelyen és vidékén, Siklósi Mihály pedig Perényi Péter udvari papjaként Sárospatakon és a kiterjedt Perényi uradalomban hirdeti az igét. Ő nyerte meg egyébként Kopácsi Istvánt is a reformáció számára. Ez óriási eredmény volt, mert Kopácsi, mint a sárospataki ferences rendház főnöke, nemcsak maga lesz a reformáció hívévé, hanem rendtársait is viszi magával. Majd - Perényi támogatásával, - megalapítja a híres sárospataki iskolát.
 
Jeles reformátora ennek a vidéknek Gálszécsi István is, aki Wittenbergből hazatérve, egy ideig Kassán tanított, majd Gyulán folytatja. Énekeskönyve a legrégibb hangjegyekkel is ellátott énekeskönyv.
 
Ozorai Imre, az egykori obszerváns szerzetes, Békés és Bihar megyében hirdeti az evangéliumi igazságokat. Batizi András Erdődön, Tokajban és a Szilágyságban munkálkodott, Perényi Gábor oltalma alatt. Nemcsak kiváló igehirdető, de jeles énekszerző is, ennek ékes bizonyítéka, hogy énekeiből négy is benne van a mostani énekeskönyvünkben. A keresztyén tudományról írt kátéját pedig kézikönyvként használták sokáig.
 
Bencédi Székely István krónikája, az első magyar nyelven írt világtörténelem a magyar irodalomnak is értékes darabja. Az ország magyarlakta vidékének legnagyobb reformátora Dévai Bíró Mátyás, aki mint égő fáklya viszi kelettől nyugatig az evangélium fényét. Az ő munkáját folytatja Huszár Gál, az örökkön úton lévő prédikátor, aki négyszer veszi kezébe a vándorbotot, hogy a megismert igazságot - élete kockáztatása árán is, - hirdethesse a Dunántúlon és Mátyusföldön. Nyugat-Dunántúl kiváló reformátora Erdősi Sylvester János, aki a betű fegyvereivel harcol a reformációért. Révész Imre méltán nevezi őt “Magyar Melanchton”-nak. A krakkói egyetemen kezdte tanulmányait, majd hazatérve Nádasdy Tamás, a Dunántúl egyik leggazdagabb földesura birtokain hirdeti az igét. Újszigeten telepszik le, ahol háborítatlanul dolgozhatott. Itt fordította le és nyomtatta ki, 1541-ben az Újtestamentumot, amely a magyar irodalom felbecsülhetetlen kincse. Ennek előszavában ékes magyar nyelven a következőképpen ajánlja művét:
Próféták által szólt rigen néked az Isten
Azt, kit igért, ime végre megadta Fiát.
Buzgó lélekvel szól most es neked ezáltal
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya te kövess.
 
1542-ben meghívják a bécsi egyetemre, ahol a héber nyelvet és a görögöt tanította. A jezsuiták gáncsoskodása miatt azonban távoznia kell. Egy ideig Debrecenben, majd Lőcsén lelkészkedett.
 
1541 fordulópont a nemzet életében. Buda török kézre került és ezzel az ország három részre szakad. A Duna-Tisza közén és a Duna melléken a török az úr. Az új helyzet rendkívül nehéz feladat elé állítja az itt működő reformátorokat. Kezdetben ismeretlen férfiak ajkán szólal meg az ige, és a mezővárosok egész sora (Vác, Pest, Cegléd, Kecskemét) csatlakozik a protestáns irányhoz. Valószínű, sőt biztosra vehető, hogy egy-egy város úgy lesz protestánssá, hogy plébánosa elfogadja a megtisztított egyházi tant és híveit lassan átvezeti a reformáció táborába. A hódoltság jeles reformátorai közt is, egyik fénylő név Tövisi Mátyásé, aki megalapítja a tolnai gyülekezetet és iskolát. Kiváló segítőtársa Szigeti Zigerius Imre, akinek leveléből tudjuk, hogy annyira megnőtt a protestánsok száma, hogy a templom is birtokukba került. A török hódoltságban legnagyobb eredményt Sztárai Mihály ért el, aki Baranyában és Szlavóniában olyan sikeresen működik, hogy hét év alatt 120 gyülekezetet alapít, melyeknek ő a szellemi vezére és püspöke. Boldogan újságolja külföldi barátjának: “Az Úrtól lett e dolog és csodálatos a mi szemeink előtt.” A kor legképzettebb reformátora Szegedi Kis István, aki sok hányódás és üldözés után végül Tolnán állapodik meg, ahol az iskolát főiskolai szintre emeli. Innen Laskóra megy, majd Horváth Márk szigeti kapitány kérésére, Kálmáncsán telepszik meg. Hamis vád alapján török fogságba kerül, ahonnan csak kétévi nyomorúság után szabadul. Ráckevén lelkipásztorkodik és a vidék püspökévé választják.
 
Az ország Habsburg uralta része, a királyok és főpapok tiltakozása ellenére is befogadta a reformációt. A Szepesség jeles reformátora a kiváló tudós Stöckel Lénárt, aki Bártfán országos hírű iskolát alapít, ahol maga is tanít. Várdai érsek minden akadékoskodása ellenére az öt szabad királyi városban olyan erős gyökeret ver a reformáció, hogy később az ellenreformáció kíméletlen üldözése sem tudta meggyöngíteni. Az erdélyi szász városok: Brassó és Nagyszeben erős várává lesznek a reformációnak. Brassó nagyhírű reformátora Honterus János, aki másfél évtizedes külföldi tartózkodás után hazajőve, nyomdát állít fel és iskolát alapít, ahol teológiát és filozófiát is tanított. Kiváló munkatársai Glatz Mátyás és Wagner Bálint tovább fejlesztik Honterus elkezdett művét és Erdély többi szász városa is (Meggyes, Beszterce, Segesvár) csatlakozik a reformációhoz. A vegyes, magyar-szász lakta vidéken azonban már lassabb ütemű a reformálódás. Kolozsváron a szász származású Hess Gáspár, a Heltaivá magyarosodott reformátor kezdte el a reformáció nagy munkáját. Ő is Wittenberben tanult, majd hazajőve a város lelkészévé választják. Legsürgősebb feladatának a nyomda felállítását és a Biblia magyar nyelvre való fordítását tartja. Ebben kiváló segítőtársakra talál Vizaknai Tamás, Gyulai István és Ozorai Imre prédikátorok személyében. Rendkívül sokoldalú irodalmi munkásságot fejt ki. Lefordítja Aesopus 100 fabuláját.6 Írt krónikát, imádságokat, ágendás könyvet és kiskátét is. A század közepén már Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen is befogadják az “új hitet”. Most már nemcsak szász ifjak, de Debrecen, Gyula, Nagykőrös és Székesfehérvár ifjai is tömegesen keresik fel Wittenberget, hogy Luthertől tanulják az evangéliumi igazságokat.
 
A XVI. század közepére olyan hatalmas lendületet vesz a magyarországi reformáció, hogy Frangepán Ferenc kalocsai és Brodarics István szerémi püspök a pápához írt leveleikben keserűen panaszolják, hogy Luther tantételei lassan az egész országot betöltik és már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is hirdetik az evangéliumot. A XVI. század végére pedig - a királyok és egyházi vezetők akadékoskodása ellenére - az ország közel 90 %-a protestánssá lesz. A reformáció vezetői annyira elintézettnek tekintették a pápás egyházat, hogy szükségtelennek tartotta a régi egyházi szervezet (pl. a püspökségek) felszámolását. Sajnos ez később keményen visszaütött.
 
Sok kiváló történész azt tartja, hogy a protestantizmus, főleg annak református iránya, alulról építkező egyház volt. Ez csak részben igaz. A neves és kevésbé neves reformátoroknak buzgólkodása a világi nagyurak támogatása és védelme nélkül, hiábavaló fáradozás lett volna. Urunk azonban gondoskodott olyan hívő földesurakról, akik nemcsak védték a reformátorokat, hanem anyagilag is támogatták a tiszta bibliai eszmék terjedését. Már a Mohácsi vész előtt is találunk olyan buzgó férfiakat és asszonyokat, akik a reformátorok pártjára álltak. Pemflinger Márk szász főbíró, Enyingi Török Bálint és felesége Pemflinger Katalin, Thurzó Elek országbíró, nem szólva magáról a királynőről, Máriáról és Lajos nevelőjéről György brandenburgi őrgrófról.
 
A Mohácsi vész után a főurak széles rétege válik a reformáció hívévé, aki a birtokaikon nemcsak megengedik a reformáció eszméinek terjesztését, de hathatósan támogatják is azt. Némely reformátor udvari lelkészként munkálkodik. Az elsők közt kell megemlítenünk Perényi Pétert, aki főispáni és kancellári tisztet tölt be. Fiát Gábort is ebben a szellemben neveli. Az ő érdeme a sárospataki iskola megalapítása, amely évszázadokon keresztül központjává lett a református hit kisugárzásának. A Dunántúl hatalmas földesura Nádasdy Tamás nádor rendkívüli anyagi áldozatokat hoz a reformáció eszméi terjesztéséért. Újszigeten iskolát alapít, amelyen olyan kiválóság tanít, mint Sylvester János. Méltó társa a hit terjesztésében felesége Kanizsai Orsolya. Dunántúl másik gazdag főura Batthyány Boldizsár, aki Németújváron iskolát és nyomdát állíttat, hogy a jobbnál jobb hitvitairatokat, kátékat és prédikációkat minél szélesebb körben terjeszthesse. Erdődön és vidéken Drágfy Gáspár főispán és felesége Somlyai Báthory Anna erős támasza a reformáció eszméinek. Sok üldözött reformátor talál otthonukban menedéket. A Tiszántúlon Ecsedi Báthory István a Károli Biblia kiadásának anyagi támogatásával írja be nevét a magyar történelembe. Valószínűleg őt Kálmáncsehi Sánta Márton nyerte meg a református reformációnak. A vallásszabadság és függetlenség győztes harcosa Bocskai István történelmünk legfénylőbb alakja. Méltán nevezték kortársai a “Magyarok Mózesének”. A Tiszán inneni részek jeles patrónusai a Mágócsyak, Dobók és Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem. A Felvidéken Thurzó Elek, Illésházy István és a Forgách testvérek tettek sokat a reformáció érdekében. És nem feledkezhetünk meg Petrovics Péter temesi bánról, majd Erdély kormányzójáról sem, aki a helvét reformáció erős bajnoka volt. Erdélyben nem alakult ki a magyarországihoz hasonló nagyhatalmú birtokos osztály, de a Bethlenek és Bánffyak hathatós támogatása nélkül a református vallás nem lehetett volna erős bástyájává Erdély magyarságának mind napjainkig. A reformáció sokat köszönhet a főúri asszonyoknak is, akik a reformációért való buzgólkodásukban sokszor fölülmúlták férjüket is.7 Érdekes jelenség, hogy a reformáció pártfogói közt több rk. főpapot is találunk, így Podmaniczky István nyitrai püspököt, Bebek Imre székesfehérvári prépostot, aki - valószínű, hogy Dévai hatására lett a reformáció hívévé. De több neves egyházi személyiség is csatlakozott az “új hithez”, mert annak bibliai tartalma és tiszta erkölcsiséget követelő magatartása sokakat meghódított.
 
A XVI. században a mezővárosok és falvak ¾-e valamelyik földesúr tulajdonában volt, ennek mintegy fele 16 főúri család kezében összpontosult. A többi királyi, vagy egyházi birtok volt. Így a mezővárosok vezetőtestülete a tanács, rendszerint azt tette, amit a földesúr parancsolt. Lelkészt ugyan maga választhatott, de csak a földesúr jóváhagyásával.
 
Vázlatosan végigvettük a főurak szerepét a reformáció terjesztése terén. Gondolom sokakban felmerül az a kérdés, hogy ezeknek a reformációhoz való csatlakozásában mennyi volt a hitbeli meggyőződés és mennyi a várható anyagi haszon? Ezt a XVII. századi erőszakos jezsuita rekatolizálás napvilágra hozta. A Pázmány Péter érsek vezette ellenreformáció a főurak tömegét viszi vissza a régi egyházba. És némelyik főúr olyan fanatikussá lett, hogy a szó szoros értelmében, megtagadta református őseivel való közösséget. Sőt megtörtént az a hallatlan eset is, hogy a családi kriptából kivetette elődje koporsóját és a trágyadombon ásatta el.
 
A három részre hullott országban alig volt igazi központi kormányzás. Egyes vidéken az történt, amit egy-egy földesúr a maga “birodalmában” akart, vagy a városi elöljáróság elrendelt. A városok közül a felvidéki szászvárosok polgárai voltak az elsők, akik értesültek Luther fellépéséről és eredetiben olvashatták a 95 pontot, vagy Luther írásait. Ha hinni lehet az egykori tudósításoknak, már 1518-ban (tehát a reformátor fellépése utáni első évben) két szász ifjú már útra kel Wittenberg felé, hogy közvetlen tanúja legyen a nagy reformátor evangéliumi tanításának. A Wittenberg felé irányuló állandó vándorlást a Mohácsi vész sem akasztotta meg. A Wittenbergből hazatérő ifjak - és nem egyszer meglett férfiak - maguk lesznek egy-egy város, vagy vidék reformátoraivá.
 
A legelső a városok sorában Nagyszeben, majd nem sokkal utána az öt szabad királyi város, amelyik befogadja az új hitet és megszervezi a reformált egyházat. Ezek a városok: Kassa, Bártfa, Lőcse, Eperjes és Kisszeben, 1549-ben elfogadja, a Bártfa szülötte Stöckel Lénárt által megfogalmazott lutheri szellemű hitvallást, a Confessió Pentapolitánát (Öt városi Hitvallás). Példáját követik a többi szepesi városok, Selmec, Körmöcbánya, és Besztercebánya, majd Sopron és Pozsony is csatlakozik ehhez a vonalhoz. A szabad királyi városok kegyúri joggal rendelkeztek, vagyis csak a királytól függtek, tehát ki voltak véve a földesúr vagy a vármegye joghatósága alól. Gyakorlatilag pedig azt jelentette, hogy maga választotta főbíráját, szenátorait és papját. Egyházilag pedig nem a területileg illetékes püspökséghez, hanem közvetlenül az esztergomi érsekség alá volt rendelve. Mindez bizonyos függetlenséget jelentett és rendkívüli módon megkönnyítette a reformáció elterjedését. Az erdélyi szász városok: Brassó és Nagyszeben is kivételezett helyzetben voltak, hasonló jogokkal, azzal a többlettel, hogy Erdély nem tartozott a Habsburgok fennhatósága alá. Az a pár év, amikor átmenetileg betehették lábukat a kis országba, a szászok bátorságán és hithűségén minden rekatolizáló törekvésük meghiúsult. Az erdélyi szászok a nagy Honterus János rendkívül hathatós működése révén 1545-ben a meggyesi zsinaton megszervezik az önálló szász egyházat. A vegyes lakosú városokban, mint pl. Kolozsváron, vagy a mezővárosokban azonban lassabban haladt az új hit befogadása, de ezek a városok is igyekeztek függetleníteni magukat a földesurak befolyása alól. Debrecen pl. pénzen váltja meg szabadságát a Török családtól és maga választ lelkészt, tartja fenn iskoláját. Tehette ezt, mert a gazdasági fellendülés révén kialakul egy jómódú paraszt-polgár réteg, a cívis, amelyik maga kormányozza a várost és látja el tanítóval, lelkésszel a hatáskörébe tartozó mezővárosokat is.
 
A hódoltsági mezővárosok rendkívül felduzzadnak a faluról beköltözőkkel, akik a törökök szüntelen háborgatásai elől itt találnak némi védelmet. Ezek a városok is - ki-ki a maga módján igyekszik némi szabadságot biztosítani magának jórészt a basák megvesztegetése révén. Így aztán szabadon gyakorolhatták vallásukat.
 
Összességében elmondható, hogy a reformáció vallásai nagyon sokat köszönhetnek az öntudatos városi polgárságnak. Ebben a vonatkozásban valóban igaza van Szabó András jeles történésznek, aki azt mondja: “A magyar reformáció jórészt alulról induló sodró erejű folyamat volt.”
 
Forrás: Magyar Református Presbiteri Szövetség; presbiterkepzes.hu
(2020.10.31.)