A szeretet hidalja át a szakadékot világunk és a túlvilág között

Az nem akar hinni a túlvilági életben, akinek már ez a földi élet is terhes, akinek ez is sok, ezt sem szereti igazán.

Aki a halálról nem gondolkodik helyesen, az életről sem lehet helyes fogalma. Ezért is jó, hogy állami ünnep lett megint a Mindenszentek. Hozzájárul a nemzet mentális gyógyításához. Hiszen most már nem csak napja van az emlékezésnek, hanem idő is van rá. Van alkalom arra is, hogy szembesüljünk nyugodt körülmények között a halál tényével. Van alkalom arra is, hogy ápoljuk magunkban a halál utáni lét, az örökkévalóságról vallott hitet.
 
A halottak napja 998 óta keresztény ünnep, amikor Szent Odiló cluny-i apát bevezette a kolostoraiban. Később általános lett, és Róma, és rajta keresztül az egész egyház átvette. De ez az ünnep általános emberi igényt fejez ki, ezért nemcsak a katolikusok tartják meg.
Ebben a formában, - sírok felvirágozása, rendbetétele, gyertyagyújtás a sírokon, - csak körülbelül 150 éves múltra tekint vissza.
 
Mostanában mintha a Mindenszentek ünnepe, amely a korábbi, fontos ünnep, - mindig csak ez a nap volt a munkaszüneti nap - , a halottak napjának csupán a vigíliája lenne, ebbe az irányba mutat a „fejlődése”.
 
A Mindenszentek és a halottak napja kifejezi a szentek egyességéről szóló keresztény tanítást.
Mindenszentekkor a küzdő egyház, a földön élő keresztények megemlékeznek a megdicsőült egyház tagjairól, a szentekről, elsősorban a névtelen, az ünnepélyes szenttéavatással ki nem emelt szentekről, és kéri égi közbenjárásukat. Halottak napján a küzdő egyház tagjai imáikkal segítik az eltávozottakat. Azokat, akik még nem juthattak el az Isten boldogító színe látására, mert tökéletlenségeik megakadályozták őket ebben. Vagyis: a tisztítótűzben szenvedő lelkeket.
 
A szeretet az, amely áthidalja a szakadékot az evilág és a túlvilág között. A szeretet a költészetben is felveti az örökkévalóság problémáját. Beteljesült szerelem és a halál valamiképpen kapcsolatba kerülnek. Például Petőfi Szeptember végén című csodálatos versében, vagy: az Ószövetség egyetlen szerelmes költeményében, az Énekek énekében: „A szerelem erős, mint a halál”.
 
Az a szeretet győzi le a halált, amely szenvedésével, kereszthalálával megváltja a világot, és feltámadásával bizonyítja hatalmát. Krisztus szeretete az, amely legyőzte a halált, mert szeretetből vállalta el megváltásunkat. És ha általa, benne győzni tudott a szeretet a halál felett, akkor ebből a győzelemből valamennyiünknek jut, aki szeretetben követi őt.
 
Aki nem tudja elfogadni az örök életet, az még életében nem tudott szeretni, az életében nem volt igazán szerelmes. Az igazi szeretet mindig a teljességet, a végtelent célozza meg.
 
Aki hisz a halál utáni életben és az örök boldogságban, az nem akarja elkerülni a földi élet küzdelmeit, problémáit, hogy: savanyú a szőlő. Itt nem sikerült jól élnünk, mert ügyetlenek voltunk, és azért keressük a túlvilági vigaszt, ez által elterelve a figyelmünket az evilági feladatokról. Nem, mert hitünk szerint kétszeres kötelezettségeink és szankcióink vannak. Kell, hogy jól dolgozzunk és küzdjünk itt a földön. Mert túlvilági és evilági céljaink vannak, melyeket csak becsületes munkával, odaadott és szeretetben eltöltött, áldozatos élettel tudunk megvalósítani.  Sőt, inkább arra kell gondolnunk,hogy az nem akar hinni a túlvilági életben, akinek már ez a földi élet is terhes, akinek ez is sok, ezt sem szereti igazán.
 
"Meglehet, az emberi szív nem bánkódik, mikor elveszíti valamely szeretettjét. De jobb, ha bánkódik az emberi szív, majd gyógyulást talál, semmint, hogy bánattalanságában embertelenné váljék."
Szent Ágoston (354-430)
 
P. Reisz Pál, a sümegi ferences kolostor házfőnöke
 
(2020. Mindenszentek)