Lelkünk szentély, nem szemétlerakat

„Legyetek mindig derűsek.”
 
A magyar derű szó eszünkbe juttatja a derűs időt, a ragyogó napsütést, a mélykék égen úszó fodros bárányfelhőket. Azonban nemcsak az időjárásra, hanem benső világunkra is igaz, hogy a derűs órákat, napokat borús időszakok követik. Éppen ezért nem úgy kell értelmeznünk az Apostol szavait, hogy igyekezzünk egy bizonyos pszichikai-érzelmi állapotot rögzíteni – bár nem ártana, ha kedélyállapotunk hullámzásait megtanulnánk mérsékelni egy kicsit –, hiszen a keresztény élet értelme mélyebben van, hogysem érzelmekkel át lehetne érezni. A keresztény derű nem lelkiállapot, hanem a Lélek működésének jele és gyümölcse bennünk.
 
Szent Pál a mai Szentleckében arra tanít bennünket, hogyan juthatunk el erre a derűre. Imádkozzatok szüntelen! Ne imákat mondjunk csupán. A szüntelen imádság nem egyéb, mint az isteni jelenlét állandó tudatosítása. Ha elmerülnénk ebben a végtelenül édes és éltető isteni miliőben, senki és semmi nem tudná megzavarni lelkünk békéjét. Isten nem pusztán „kívülről” érkezik hozzánk, a keresztény számára Advent abban az értelemben is Úrjövet, hogy felfedezi lelke mélyén Isten csöndes jelenlétét, és válaszol Szerelmesének bensejében felhangzó szelíd hangjára. Adjatok hálát mindenért! Ez is a derű forrása, mert ha csupán hiányainkra vagy bűneinkre gondolunk, és ha csak arra figyelünk, amit mi cselekszünk vagy hanyagolunk el, illetve a rosszra, ami embertársaink részéről ér, elveszítjük lelkünk egyensúlyát. Arra figyelni, amit Isten adott, ad és fog adni, annyi, mint felfedezni a végtelen, egészen nekünk szóló, személyes szeretetet. Ez a felfedezés pedig fölnyitja szemünket, hogy mindent ajándéknak lássunk.
 
A Lelket ki ne oltsátok! Vagyis legyünk nyitottak minden jó sugallatra, új és új isteni érintésre. Minden áldott nap figyeljünk arra, amire a Szentlélek akar vezetni bennünket. Az emberi szellemnek ez ad végtelen tágasságot, a pszichének üdeséget, egész valónknak testi-lelki megifjodást. Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg. Vagyis rostáljunk, az evangélium rostáját használva. Ne botránkozzunk meg a szeméten, ocsún, a tiszta búzát gyűjtsük be. Ne raktározzuk magunkban a rossz érzéseket és emlékeket; lelkünk szentély, nem szemétlerakat. Mindenféle rossztól óvakodjatok. Messziről el kell kerülnünk a bűnt. Aki játszik a tűzzel, aki túl közel megy hozzá, abba a láng belékap, és megégeti. És még valami. A mai Evangéliumban arról olvasunk, hogy Keresztelő János tudta a helyét. Ha mi is a helyünkön vagyunk, s ott is akarunk maradni, amíg csak Isten akarja, a derű legmélyéig átjárja létezésünket.
 
(2020.12.12.)