Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13







Természetesen tegyük a jót, ne kápráztasson el minket saját nagylelkűségünk

„Mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Az Úr építi fel (uralkodó) házadat.«”
 
Könnyen elkápráztat saját nagylelkűségünk. Minél inkább Istennek szenteljük magunkat, minél inkább csak neki és érte akarunk fáradni, annál inkább leselkedik ránk a ravasz kísértés, hogy arra figyeljünk, amit mi teszünk az Úrért, nem pedig arra, amit az Úr tesz értünk. A szentség egyre magasabb fokára jutva egyre tátongóbb szakadék nyílik meg alattunk: a „lelki” önközpontúság, teljesítménycentrikusság alattomos örvénye.
 
Természetesen tenni kell a jót, azazhogy természetesen kell tenni a jót, anélkül, hogy belső figyelmünk megszűnne Istenre irányulni. Dávid módjára építhetünk neki házat: templomot, családot, közösséget, de közben arra figyeljünk, hogy ő készít nekünk örök hajlékot, megalapítja bennünk királyságát, amelynek soha nem lesz vége, s uralkodni fog mindörökké.
 
Az ókori templomépítő embert – és talán a mait is – ösztönösen az a cél vezérli, hogy befogja, egy adott helyre koncentrálja az isteni energiát, s azután a maga igényei szerint felhasználja. Isten épp a fordítottját akarja: minket kíván mindenestül bevonni az ő szentségének terébe, műveibe, boldog szentháromságos életébe.
 
Karácsonynak, az egyetlen, szentséges megtestesülésnek semmi köze azokhoz a pogány elképzelésekhez, melyek szerint az isteni jelenlét magasfeszültségét transzformálni lehetne evilági dolgaink működtetéséhez szükséges törpefeszültséggé.
 
Isten szent Fiának a Szűz méhébe való leszállását igazán a Mennybemenetel és Pünkösd értelmezi: nem mi ragadjuk meg Krisztust és visszük bele hétköznapjaink világába, hanem ő ragad meg minket emberségünk mélyén a Szentlélekben, s visz az Atyához. Ezt bizonyítja a Szent Szűz élete: mivel a lehető legtökéletesebben engedte magát lefoglalni Istentől, testestül-lelkestül a mennybe emelte őt szent Fia. Nem is csoda, hogy a rózsafüzér az angyali üdvözlet titkával kezdődik, s a Szent Szűz mennybevételének és égi megkoronázásának misztériumával zárul.
 
Igent mondani Isten terveire, anélkül, hogy értelmünkkel teljesen belátnánk, amit kíván tőlünk, a látszat ellenére nem ésszerűtlen és nem is irreális vállalkozás, hanem olyan döntés, amely egész lényünket: értelmünket, akaratunkat, érzelmeinket és tudattalan világunkat is megnyitja a végső és mindennek értelmet adó örök valóság, Isten fönséges titka előtt.
 
(2020.12.19.)