Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13







Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?

 
December 24-e, advent utolsó, zárónapja, egyben Karácsony vigíliája. Igaz, hogy ennek a napnak befejezésekor, éjfélkor már szentmisével szoktuk elkezdeni az Úr Jézus születésének ünneplését, de még nem ez a Karácsony.
 
Advent szó úrjövetet jelent. Emlékezés egy történeti eseményre való várakozásra, amely a történelem egy adott szakaszán valósult meg. Készülünk az Úr első eljövetelének, a Karácsonynak az ünneplésére oly módon, hogy az Isten Igéje, Jézus személyében hozzánk, hozzám is megérkezzék, a szívünkben is megszülessék, amint az a Boldogságos Szűz Máriában megvalósult. És ugyanakkor Adventben készülődünk az Úr második eljövetelére is, amely a világ végén következik be, személy szerint halálunk pillanatában érkezik hozzánk az Úr, és köszönt be a végítélet.

 
A mai napon az Úr Jézus egy odavetett mondata kemény önvizsgálatra int. „Csak az a kérdés, hogy amikor azt Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Szent Lukács evangéliuma 18. fejezet 8.b vers. Az „Emberfia” szó arra utal, hogy Jézus a Messiás, és ő valódi ember). Kételyei vannak az Úrnak, hogy adventünk gyümölcsöző lett volna? Végig tekintve környezetünk sokszor hitetlen magatartásán, a gyakorlatban megvalósuló életvitelén, nem is csodálkozhatunk. De saját gyarló keresztény életünk látványa sem megnyugtató. Tényleg, jól felkészültünk az úrjövetre, Jézus személyének befogadására? A külsőségeknél többre jutottunk a Karácsony titkának megfejtésében? Elmondhatjuk-e, hogy több ez az ünnep számunkra, mint emlékezés a régi történeti eseményre? Több-e mint nosztalgiázás gyermekkori, szép és megható karácsonyokkal kapcsolatban? Túl jutottunk-e a karácsonyi gyermekdal „Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom” infantilizmusán? Megelégedtünk-e azzal, hogy a Karácsony „a szeretet ünnepe” lesz, így, személytelenül, legfeljebb dédanyáink régi slágerének színvonalán: „Szeressük egymást, gyerekek…”?
 
Bizony, ezek a felületes megközelítések távol maradnak a karácsony igazi tartalmától, az igazi úrjöveteltől, nem a keresztény hit adventjéről szólnak. Nem is adnak megfelelő eligazítást helyes életvitelünk kialakításához. Nem jelentenek vigasztalást és erőforrást a mostani, megpróbáltatásokkal, világjárvány által terhelt idők emberének. Így ez a karácsony is ellaposodik, csak egyike lesz a szokásos ünnepeknek.
 
Pedig a Karácsony, amelyre adventben készülünk, tényleg a szeretet ünnepe. De nem akármilyen szereteté. Isten, aki maga a szeretet, elküldte egyszülött Fiát, aki emberé lett, világra született a Boldogságos Szűztől. Ő tanít meg már születésének egyszerűségében fönséges mivoltával is arra, hogy miben áll az igazi szeretet. Az igazi szeretet, amelyet az isteni természettől örököltünk, és amelyre Jézus Krisztus születésével, életével, tanításával és megváltó kereszthalálával, feltámadásával tanít minket, nem csupán érzelmekben áll, hanem főként áldozatban, a személy odaadásában, önátadásában. Jézus Krisztus arra is megtanít, hogy ez az igazi lehetősége és forrása az emberi boldogságnak. Eljött közénk kis gyermek kiszolgáltatottságában, esendőségében, osztozva emberi korlátoltságunkban, így mindenben hasonlóvá lett hozzánk (a bűnt kivéve). Így része lett a teremtett világnak. Ezért a mennyei Atya átöleli benne az egész teremtett világot, és ölelő két karja közé odaszorultunk mind, Jézus testvérei valahányan. Be vagyunk zárva Isten karjába. Nem vagyunk magunkra hagyatva, nem vagyunk árvák. Nem értelmetlen, nem céltalan bennünk a szeretetnek a vágya. Kiderült, hogy ez anyagvilág nem csupán kietlen pusztaság, hanem lakóhelyünk, ahová beköltözött az Isten Fia, és jelenlétével megszentelte azt. Embertársaink nem farkasok többé, még ha annak is mutatják sokszor magukat. Mert lelkükben ott él, ott mosolyog, vagy ott piheg utolsókat a szeretet.
 
Adventi előkészületünk utolsó óráiban készítsünk leltárt magunk és környezetünk állapotáról. A világjárvány következtében mennyire megváltozott sok minden. Az elmúlt hetek, hónapok megtanítottak bennünket arra, hogy mennyire törékeny és sebezhető az ember, és mennyire rászorul az égiekre. Kiderült, hogy az ember egyáltalán nem olyan erős, legyőzhetetlen, mint ahogyan azt esetleg magáról képzelte. Lehetőségei korlátozottak, nagyon is gyenge, esendő és véges teremtmény, akinek szüksége van Istenre és embertársaira. Az Isten képes újjáteremteni és megújítani a föld színét, képes talpra állítani az embert legmélyebb csüggedéséből, képes jóra fordítani még a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is.
 
Különösen is szüksége van mindazoknak a krisztusi szeretetre, a karácsonyi lelkületre, akik a nagy világjárvány miatt most magányosan, embertársaiktól, szeretteiktől, rokonaiktól elszigetelten élnek, vagy éppen elcsüggedtek és komoly megpróbáltatásokat szenvednek, félelmükben magukra zárták az ajtót, nem csak fizikai értelemben, hanem lelki szempontból is. A magukra maradt idősek, a fiatalok, a munkahelyüket elveszítettek, a nincstelenek, a megfertőzött betegek, vagy azok, akik éppen életük és egészségük kockáztatása árán beteg és szenvedő embertársaik szolgálatában állnak. Orvosok, ápolók, mentősök, közellátásban dolgozók, a rendfenntartók és önkéntes segítők. Ide sorolhatjuk azokat, akik külföldön próbálkoznak, és most szeretteiktől, szüleiktől, gyermekeiktől, rokonaiktól elszakadva, valahol a nagyvilági szétszórtságban szenvednek, szülőföldjüktől, otthonuktól, családjuktól távol.
 
Adventi előkészületünk adjon erőt a krisztusi szeretet gyakorlására, a karácsony lelkületének megvalósítására. Ne mondjuk, hogy kiszaladtunk az időből, hogy mi már alkalmatlanok vagyunk minderre, hogy szegények és eszköztelenek vagyunk. A szeretetre mindenkinek van és kell is, hogy alkalma legyen. A szeretet fogékonnyá tesz a jóra, megnyitja szemünket mások nyomorúságára, leleményessé tesz, hogy észrevegyük a szeretet alkalmait. Nem maradhat senki sem egyedül, magára hagyatva. Itt nem kiscserkészes jócselekedetekről van szó, - bár a szeretet az apró jótettekkel, egyszerű, szép szavakkal kezdődik, - hanem életformáról, krisztusi életvitelről. Így remélhetjük, hogy adventünk, az úrjövet nem csupán fellángolás, alkalmi nekibuzdulás lesz, hanem életünket, személyiségünket alakító tényező. Így remélhetjük igazán, hogy megszületik bennünk Jézus Krisztusnak a lelkülete, elérkezik hozzánk is a mi Urunk.
 
P. Reisz Pál, a sümegi ferences kolostor gvardiánja
 
(2020.12.24.)