Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Hiába született volna meg az Úr Jézus, ha benned nem születik meg

P. Barsi Balázs ferences szerzetes karácsonyi elmélkedése. "Krisztus nem kétszintes kereszténységet alapított, külön a tökéletességre vágyóknak és külön az átlagosaknak. Nem egy utópiából él a kereszténység, hanem a jelen tapasztalatából. Hiszen az örök élet zálogát vettük."

„A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiai legyenek.” (Szent János)
 
Ha vallom azt, hogy Isten valóban Isten – tehát a világ nem isten, hanem mindenestül tőle van –, akkor elfogadhatom azt is, hogy tud képességet adni az ő szent Fiában hívőknek arra, hogy az ő gyermekei legyenek a szó megrendítően mélységes értelmében, vagyis hogy isteni természetéből tud adni nekünk, kiárasztva reánk Szentlelkét, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk.
 
Karácsony valóságának csak az egyik oldala az, hogy Isten emberré lett, a másik, amely ebből következik, hogy az ember Istenné lesz, ahogyan nagy merészen a görög szentatyák hirdetik. Természetesen Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi pedig a Szentlélek kiáradása által lettünk az isteni természet részesei.
 
Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság.
 
Ha hiszel Jézus Krisztusban, és meg vagy keresztelve, Isten természete árad beléd: új fogantatás és születés megy végbe benned. Ne csak arra figyelj Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem tekints magadra is a hit szemével: Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsít irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak minket és azok is vagyunk.
 
Itt a földön ez Isten utolsó üzenete nekünk: Jézus Krisztusban fiai vagyunk. Örök, elpusztíthatatlan, isteni életünk van. A történelem jelen idejét ez a végső isteni üzenet teszi végső korszakká.
Képességet, hatalmat kaptál, hogy Isten gyermekeként élj, ezért az Evangéliumban felhangzó egyetlen követelmény sem idegen legbensőbb természetedtől. Ha téged testedben vállalt az Isten, vállald őt te is testi életed napjaiban.
 
A Karácsony nem csupán egyszeri történelmi esemény, hanem megmaradó valóság. Hiába született volna meg az Úr Jézus Betlehemben, ha benned nem születik meg. És előre sem csak festett egekbe nézünk: nem egy utópiából él a kereszténység, hanem a jelen tapasztalatából. Hiszen az örök élet zálogát vettük.
 
„Amikor elérkezett az idők teljessége – írja Szent Pál a Galatákhoz írt levélben –, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.” Mit kaptunk tőle? A fogadott fiúságot és a Szentlelket. Tehát az Úr Jézus Isten életére kapcsolta rá a mi életünket, és így állandóan Úrjövetben vagyunk. Nemcsak a vétel pillanatában van itt Krisztus, hanem Kelet és Nyugat egyetemes hite szerint az Oltáriszentségben velünk van mindennap a világ végezetéig. Számomra kibírhatatlan lenne a kereszténység Oltáriszentség nélkül. De nem is szabad nélkülöznünk életünkben. Az a követelmény, hogy abszolút hűségesnek kell lenni a házasságban, és hogy a szüzességet fogadott ember valóban szüzességben éljen, nem valósítható meg Jézus állandó jelenléte nélkül.
 
Aki Krisztus nélkül akar Krisztussá lenni, észrevétlenül olyan embertelen helyzetet teremt, amelyben lehetetlen hűségesnek lenni. Krisztus nem kétszintes kereszténységet alapított, külön a tökéletességre vágyóknak és külön az átlagosaknak. A misztika nem festett egekbe való nézés, nem elragadtatás, nem látomás, hanem a hit józan mámora! Tudom, hogy itt vagy, Uram. S tudom, hogy most két méterre vagyok tőled, mikor letérdelek a szentségi oltár előtt. Ez a kéthárom méternyi közelség megsimogatja lelkünket. Aki tudja, hogy mi a szeretet, az ismeri ezt a tapasztalatot.
 
Testvéreim, csak a szentségi és misztikus kereszténységnek van jövője! Nem a történetinek és önmagában erkölcsinek. Ha a pápa úr arra kér bennünket, hogy újraevangelizáljunk, vagyis újra hirdessük meg az örömhírt, akkor nekünk papoknak el kell gondolkodnunk azon, miért is kell újraevangelizálni. S ha elgondolkodunk, fel fogjuk fedezni, hogy azért, mert túlságosan történeti és erkölcsi kereszténységet hirdettünk, nem pedig szentségit és misztikust! Túlságosan csak történelmi tény volt az első Úrjövet és valami homályos apokrif a második. És közöttük a hétköznapok! Pedig éppen ezeket a hétköznapokat a szentáldozások csendes úrjövetelei járják át! „Én vagyok az élet kenyere, aki engem eszik, örökké él.” Az Úr Jézus valóságos feltámadott testét adja nekünk, ezt csak így lehet érteni. Miért nem beszélt világosabban a názáreti Jézus? Ha Kelet egyházai és a római Egyház bálványimádást végez, amikor leborul a szentség előtt, akkor ezért egyedül a názáreti Jézus a felelős! De világosan beszélt! Csak mi nem merünk belemenni a szeretetnek ebbe a félelmetes isteni kalandjába, mert akkor a szívünket kellene odaadni neki. Ne próbálkozzunk újra egy Krisztus nélküli kereszténységgel! Vessük el inkább ezt a moralizáló és jogi kereszténységet, és maradjon meg Krisztus. Vessük el mindazt, ami nem abból következik, hogy itt van velem az Úr Jézus a szentmisében, az Oltáriszentségben. „Áldott, aki jön az Úr nevében.” Ez Krisztus, aki mindig jön, ő a kereszténység dobogó szíve, Krisztus, aki itt van velem, aki olyan közel van hozzám, közelebb, mint saját magam. Hiszen nem ismerem magamat sem. Ő viszont tudja, mi lakik az emberben. Ismer engem és mégis szeret.