Óriási botrány a Mazsihisznél – lapszemle a Blikkből

„Be kell vallanom, hogy csak most leszek 18.” „Szűz vagy?” „Dehogy!” „Az nem baj.” „Akkor is mehetek?” „Igen, ha nem jelentenek fel kiskorú megrontásáért.” „Szeretnél megrontani?” „Nagyon. Egész délelőtt.”
A fenti párbeszéd nem egy pikáns regény részlete: az Ynet izraeli hírportál tett közzé egy internetes beszélgetést, amely szerint egy magyar rabbi így próbált elcsábítani egy lányt azt követően is, hogy a nő egyértelművé tette számára: még nem múlt el 18 éves. A lap egy felvételt is közzétett, amelyet a rabbi a lánynak küldött magáról: ezen vélhetően az egyházi ember meztelen felsőteste látható.
A botrányt egy nemrégiben a hálóra került honlap robbantotta ki, amely elkezdte kiteregetni egyes, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kötelékébe tartozó rabbik szennyesét. A lap két vallási vezető viselt dolgáról is írt részletesen. Egyikük, egy észak-magyarországi város rabbija a vádak szerint valódi nagytermészetű férfi lehetett, mivel állítólag több olyan nővel is intim kapcsolatot ápolt, akik a zsidó vallást kívánták felvenni. Az áttéréshez szükséges megszokott elvárások mellé a testi örömszerzés is felkerült, amit a nők – felismerve, hogy a betérésük csak így lehet sikeres – meg is tettek a vallási vezetővel.
Olaj volt a tűzre, hogy ezzel kapcsolatban nyilvánosságra került a rabbi és az egyik áttért asszony férje közti levelezés, amelyben a vezető elismerte, hogy viszonyt folytatott a nővel, amiért elnézést kér annak férjétől.
Ennél nagyobb bűn is nyomhatja azonban egy, a közösség betérési részlegét vezető egyházi ember lelkét. Egy másik levelezés szerint ugyanis ez a rabbi a fent már idézett beszélgetésben hosszan győzködött egy fiatalkorút arról, hogy létesítsen vele szexuális kapcsolatot a kora ellenére.
A napvilágot látott részletek annak a belháborúnak nyomán kerülhettek felszínre, amely a Mazsihiszben dúl a szervezet vezetése és egy belső kisebbség között.
A Mazsihisz rabbitestületének elnöke is megszólalt az ügyben:
– Fájdalmas folyamat indult meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében (Mazsihisz), de ennek a végére kell járnunk – nyilatkozta Róna Tamás, aki vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. Mint mondta, az igazság kiderítése és nyilvánosságra hozatala a magyarországi zsidóság hosszú távú érdeke.
Megtudtuk, hogy a rendőrségnél jelenleg nincs eljárás a rabbi ellen.
Az egyik ügyben érintett rabbi a közösségi oldalán azt írta, egy olyan belső harc dúl a szervezeten belül, aminek csak vesztesei lehetnek. A rabbi állítja, csak tönkre akarják tenni őt és a családját, amelynek érdekében semmi nem drága, akár manipulált felvételek sem. Sorait azzal zárta, hogy kilép a rabbitestületből.
Megtépázott hírnév
A Mazsihisz és a Rabbitestület közötti harcból, ami alaposan megtépázza egyébként a nagy múltú testület hírnevét, egyre többen kívánnak már kimaradni. A cikkünkben említett rabbin kívül nem sokkal ezelőtt egy másik közösség vezetője is bejelentette, hogy lemond.
Megszólalt a Mazsihisz a két, magyarországi rabbit ért zaklatási vádakról
Nyilatkozatban reagált a Mazsihisz a két, magyarországi rabbit ért zaklatási vádak kapcsán. Azt írják, fél éve egy összehangolt támadássorozat közepette dolgoznak.
Mint a Blikk megírta, az Ynet izraeli hírportál tett közzé egy internetes beszélgetést, amely szerint egy magyar rabbi megpróbált elcsábítani egy lányt azt követően is, hogy utóbbi egyértelművé tette számára: még nem múlt el 18 éves. A lap egy felvételt is közzétett, amelyet a rabbi a lánynak küldött magáról: ezen vélhetően az egyházi ember meztelen felsőteste látható. A lap egy másik hazai rabbi viselt dolgairól is írt.
A Mazsihisz a cikkünk megjelenése után nyilatkozatot adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk:
„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) az elmúlt évben sikeresen védte meg kórházát, szociális és oktatási intézményeit, valamint közösségeit a világjárvány következményeitől. Eközben országszerte sikeresen terelte át a hitéletet az online térbe, ahol heti több istentiszteleten, közösségi programon és tanításon várja híveit. Sikeres együttműködéseink vannak a magyar kormánnyal, jelentős nemzetközi, vallásközi programokban veszünk részt, fejlődik kórházunk, egyetemünk és számos zsinagógánk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a korlátozások feloldása után még színvonalasabb és színesebb, a magyar neológ zsidó hagyományokhoz hű közösségeket tudjunk szolgálni.
Mindeközben a Mazsihisz fél éve sajnos egy összehangolt támadássorozat közepette teszi a dolgát. Ez részben a nyilvánosság előtt zajló folyamat, amelynek forgatókönyve újra és újra ugyanaz: egy névtelen revolverhonlap hamis információkkal gyalázza a szervezetet, mocskolja vezetőit, rabbijait, munkatársait, kiszivárogtatja belső anyagainkat, majd ez így kreált álhíreket átemeli egy ellenérdekeltű zsidó szervezet médiája, ahonnan valóságként, forráskritika nélkül veszi át a magyar sajtó és a nemzetközi zsidó média egy része.
A megrágalmazottak közül többen megtették a szükséges jogi lépéseket: ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, s a nyomozás már több esetben megindult.
Általánosságban elmondható, hogy a Mazsihisz demokratikus felépítése és transzparens működése minden tagja számára biztosítja, hogy probléma esetén panaszt tegyen. Szervezetünk belső rendje garantálja a bejelentések objektív kivizsgálásának lehetőségeit. Amennyiben bárki bizonyítékokkal támasztja alá a híreszteléseket, akkor a Mazsihisz ügyvezető igazgatója késlekedés nélkül vizsgálatot rendel el. A névtelen és bizonyítékok nélküli bejelentések azonban – legyenek azok anonim levelek vagy névtelen szerzők által működtetett blogbejegyzések – önmagukban nem alapozhatnak meg vizsgálatot. Magyarország XX. századi történelmében a névtelen bejelentések kezelése sok egyéni, családi, vagy közösségi tragédiát okozott. Mi tanultunk ebből.”
Résztvevők egy megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában / képünk illusztráció - Fotó: MTI/Illyés Tibor
Forrás: blikk.hu