Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Az Árpádok nyomában Dalmáciában - videóval

Makarska, Omiš, Hvar, Brač, a Krka-vízesés? Igen, ez is, ahogyan a Biokovo karsztvilága, a mediterrán teraszok, a sikátorok hangulata, az alkonyatkor megbolyduló városok. De leginkább a középkori magyar emlékek, amelyekről nem biztos, hogy tud a Horvátországba leránduló magyar.

Égszínkék tenger, tengerkék ég, örök napsütés, pálmafák, vitorlások, mediterrán növényzet, fehéren szikrázó, kopár mészkőhegyek és karsztos, csipkézett tengerpart. Sok honfitársunk választja nyáron úti célul Dalmácia pazar partvidékét. De vajon mi szél hozta a Hazajárót az adriai tengermellékre?
 
Makarska, Omiš, Hvar, Brač, a Krka-vízesés? Igen, ez is, ahogyan a Biokovo karsztvilága, a mediterrán teraszok, a sikátorok hangulata, az alkonyatkor megbolyduló városok. De leginkább a középkori magyar emlékek, amelyekről nem biztos, hogy tud a Horvátországba leránduló magyar.
 
Arról már biztosan sokan hallottak, hogy a ma Horvátországhoz tartozó Dalmácia több száz évig volt a Magyar Királyság része. E múltnak ma is látható jeleit találjuk a partvidék városaiban, amelyeket 2014 márciusának végén jártunk végig, nem mellékesen pedig az itt forgatott filmek vezérmotívumaként IV. Béla 1241-es menekülési útvonalát követtük Splittől Trogiron át Čiovo szigetéig.

Film


 
De kezdjük az elején
 
Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy 1089 után Magyarország igényt nyújtott be a horvát-dalmát tengermellékre, amely igényt Szent László királyunk 1091-ben érvényesítette is. Ezt a hódítást 1105-ben Könyves Kálmán olyan dalmát városokkal toldotta meg, mint Zára, Sebenico, Spalato és Trau. És ha már arra járt Rex Collomannus, hát horvát-dalmát királlyá is koronázták Tengerfehérvárott, amelyet ma már inkább Biograd na Moru néven találhatunk a térképeken. Mánuel bizánci császár idején mint III. Béla öröksége volt Bizánc birtokában a terület, de Mánuel halála után újra az Árpádok lettek itt az urak. Velence azonban igyekezett minden magyar trónviszályt kihasználni, így például II. András regnálása idején Zára ismét a birtokába került.
 
1241-ben járunk már, mikor a középkori Magyar Királyság legkritikusabb napjait éli. IV. Béla királyunk a dalmáciai Klissza várában várja a tatár veszély elmúltát, miközben segítségkérő levelekkel próbál a pápától kicsikarni némi katonai támogatást – hiába. S hogy ez ne legyen elég, 1242-ben, egy viharos tavaszi délutánon meghal két leánya, Katalin és Margit a klisszai várban. (De Isten ád is: Klisszában születik a későbbi Szent Margit.) Közben Kádán és tatárjai átkelnek a Dunán, és a király keresésére indulnak, aki ekkor már Trauba költözteti maradék családját.
 
Igen, volt a történelmünkben olyan pillanat, mikor Trauig hátráltunk. Sőt: a király a családot a közeli szigetekre menekíti tovább, míg Trau állja az ostromot, és míg Kádán el nem takarodik. Trau helytállt, második honalapítónk pedig Dalmáciából indulva láthatott hozzá az ország újjáépítéséhez. Trauban (Trogirban) pedig azóta is áll a Szent Lőrinc-katedrális, amelyet a Magyarországról ide érkező Treguanus püspök emeltetett.
 
Ugorva vagy 50 évet, azt is jó, ha tudjuk, hogy Károly Róbert is itt, Dalmáciában vetette meg előbb a lábát, és innen indult magyarországi királyi karrierje. Bár azt ő sem tudta megakadályozni, hogy majd egész Dalmácia velencei uralom alá kerüljön. Még szerencse, hogy fia, Nagy Lajos nem volt rest szétverni a velencei hajóhadat, és egy megalázó békét rákényszeríteni a velencei dózséra. A zárai nép felszabadítóként fogadta Lajost, aki 1358-ban a helyi Szent Ferenc-templomban írta alá a zárai békét.
 
De ne hagyjuk ki a felsorolásból Splitet sem, a hajdani Spalatót, amely ugyan Diocletianus császártól eredezteti dicső múltját, de hát mit tegyünk, ha mi, magyarok is ott hagytuk a kezünk nyomát és az emlékeinket a „császárvárosban”. A dóm melletti harangtorony építését például Magyarországi Mária kezdte el, majd Károly Róbert felesége, Erzsébet folytatta, miközben domborműveken jelenítették meg az Anjou-ház kiválóságait. A Szent Dujmo-katedrálisban pedig ott nyugszanak IV. Béla Klisszában elhunyt leányai.
 
Kissé délebbre ott van Raguza is, ahol Sándor Mátyás szervezte az újabb ’48-at, legalábbis Verne szerint. (Azt azért tegyük hozzá, hogy Bujtor István alakítása sokunkban vetett el szabadságharcos magvakat.) A régi szép Dubrovnik azóta már túlélt egy szerb ágyúzást is, de nekünk azért az a Raguza marad, ahol a ferences kolostorban és a székesegyházban Szent László- és Szent István-ereklyéket őriznek. Van tehát mire emlékezni – Dalmáciában is.
 
De nemcsak a távoli múltba révedni utaztunk le az Adriára, hiszen odalent, délen aktív magyar közösség várt ránk. Split és Trogir magyarjait a legújabb kor szelei hozták ide. Kultúregyesületeik napjainkban mindent megtesznek a magyar nyelv és kultúra ápolásáért Közép-Dalmáciában. Közben bekapcsolódtunk napjaink legnagyobb magyar tengeri vitorlásversenyébe, az Aranysekli Adria Kupába, és nem utolsósorban azért bekukkantunk a Kerka folyó vízesésekkel tarkított nagyszerű szurdokvölgyébe is.
 
Hogy erről az idillikusnak tűnő forgatásról némi rosszat is meséljünk, feltétlen jegyezzük meg, hogy munkánkra igen nagy árnyékot vetett március 30-án bekövetkezett autóbalesetünk.
 
A nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb várható volt, hogy több tízezer kilométer megtétele közben azért fog velünk történni valami baj, de arra nem számítottunk, hogy egy trogiri forgatásról a szállás felé tartva kisbuszunk egy kisebb szakadék mélyén fog landolni.
 
A balesetről elég annyi, hogy hála a pár perc alatt kiérkező spliti mentőknek, a 2 súlyos sérült (a rendező Moys Zoltán és az operatőr Schödl Dávid) gyorsan kórházba került, így nagyobb tragédia nem történt. Őket pár nap múltán átszállították Budapestre, rehabilitációjuk egyébként hosszú hónapokig tartott. A Gondviselés egy külön jelet is hagyott számunkra: amikor a baleset másnapján mi, szerencsésebbek átvizsgáltuk a helyszínt, megtaláltuk sofőrünk könyvjelzőjét, amely a Bibliájából esett ki. Rajta két szó János evangéliumából: „Én élek”. A folytatást gyorsan kikerestük a Szentírásból: „és ti is élni fogtok”.
 
Ezzel az üzenettel felvértezve úgy döntöttünk, a forgatásnak folytatódnia kell. Megvártuk, míg Jakab Sándor kollégánkat törött bordákkal kiengedik a spliti kórházból, közben megérkezett Budapestről az új operatőr Farkas Zoltán személyében, aztán folytatódhatott is a munka. Hogy milyen törött bordával, tengeribetegként hánykolódni egy vitorláson Vis szigete és a szárazföld között, arról Sanyi barátunk sokat tudna mesélni.
 
Dalmácia hazajáró
Kenyeres Oszkár
Fotó: Trauban (Trogirban) pedig azóta is áll a Szent Lőrinc-katedrális, amelyet a Magyarországról ide érkező Treguanus püspök emeltetett.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/7. számában.
(2021.02.21.)