Tábor minden korszakban

A kistarcsai internálótábor története

Melyik volt az a tábor Magyarországon, amit a 20. század mindhárom meghatározó korszaka Horthy, Rákosi, Kádár használt? Mi tette erre alkalmassá? Kiknek és miért kellett itt éveket, szerencsésebb esetben csak hónapokat eltölteniük? Használták-e egyéb célokra is a tábor épületeit? – erről értekeznek a RETÖRKI Facebook –oldalán.
 
A kistarcsai internálótábor története 1907-ben kezdődött, amikor vasgyárat és azokhoz tartozó munkáslakásokat építettek fel a településen a hév megállója mellett. A gyár 20 éves működése alatt főleg vasúti kocsikat készítettek itt. 1927-es megszűnését követően viszont lassan mindenki elhagyta a város szélén álló munkáslakásokat, a gyárépületek egy részét pedig lebontották. A megmaradt épületek évekig üresen álltak. Ez a helyzet csak 1934-ben változott meg, amikor a régi gyárépületben fésűsfonógyárat létesítettek. 
 
Hamarosan az egykori munkáslakások is újrahasznosításra kerültek, mivel a M. Kir. Rendőrség Vidéki Főkapitánysága megvásárolta a Ganztól az épületeket. S a jó közlekedésnek köszönhetően itt létesítették a budapesti mellett működő Kisegítő Toloncházat. Így kezdődött 1939-ben a kistarcsai internálótábor történetének első időszaka. Ekkor a szélsőséges, így például kommunista eszméket hirdetőket, gazdasági visszaéléseket elkövetőket, csavargókat, utcalányokat hozták ide. Ebben az időszakban a tábor foglya volt a későbbi belügyminiszter Rajk László is.
 
Nemcsak hazánk, hanem a tábor életében is jelentős változásokat hozott Magyarország 1944. március 19-ei német megszállása. Ezt követően a kistarcsai tábor is a hazai zsidóság egyik gyűjtőhelyéül szolgált, s több ezer embert innen szállítottak ki az országból, akik közül sokan sohasem térhettek haza.
 
A szovjet csapatok bejövetelét követően, néhány hónap múlva vagyis 1945. március 21-étől úja működött a tábor, ekkor az internálás elsődleges célja a megelőzés volt, így ide kerültek azok, akiket nyilasnak vagy fasisztának minősítettek. A tábor ezen időszaka 1946. október végén zárult, amikor a Buda-déli laktanyát jelölték ki központi internálótábornak, s a kistarcsai tábort a többihez hasonlóan megszüntették.
 
Az épületek azonban nem álltak sokáig üresen, mivel már 1947 tavaszán megalakult az I. sz Kistarcsai Tanosztályparancsnokság, ami augusztusban felvette a Rajk László Laktanya nevet. Ekkortól itt képezték a Magyar Államrendőrség új tagjait. Azonban nem tartott sokáig a tábornak az ilyen célú hasznosítása, mert már 1949-ben döntés született arról, hogy Buda-délről ide hozzák át az internáltakat, amit április elején végre is hajtottak.
Ezzel kezdődött el az internálótábor leghírhedtebbé vált harmadik korszaka, amikor bárki a táborba kerülhetett. Az internáltakkal szembeni bánásmód kezdetben még emberséges volt, a tábor 1950. május 5-ei ÁVH által történt elfoglalása után viszont döntően megváltozott. Megszűntek a korábbi beszélők, levélírási és csomagbeadási lehetőségek, s mindennapossá vált az internáltak bántalmazása, többen - köztük Meszlényi Zoltán püspök - a táborban vesztették életüket. Ebben az 1950-1953 közötti időszakban vált a kistarcsai tábor a többi internálótábor gyűjtő- és elosztótáborává, ahonnan többeknek egyenes út vezetett Recskre.
A több ezer itt megfordult ember szenvedéseinek végét Nagy Imre 1953-as amnesztiarendelete jelentette, ami megszüntette az internálás intézményét. Így 1953 őszén a kistarcsai tábor is kiürült. Az épületek hasznosítására ekkor ismét a már bevált módszert alkalmazták, s 1954 őszén ismét megkezdődött a rendőrök oktatása a tábor területén.
Azonban ez az időszak sem tartott sokáig, mert az 1956-os forradalom leverését követően 1956. decemberében ismét bevezették az internálás intézményét közbiztonsági őrizet néven, s 1957 februárjában a kistarcsai internálótábor negyedszer is megnyitotta kapuit. Ekkor azok a volt szabadságharcosok kerültek ide, akik ellen még nem volt elég bizonyíték a vádemeléshez. A tábor ezen néhány hónapos 1957 decemberéig tartó időszakában több mint nyolcezren fordultak meg itt.
 
A kistarcsai internálótábor 1957 decemberében zárta be kapuit, hogy harmadszorra ismét rendőrök oktatási helyeként, majd 1975-től Tartalékos Tisztképző Iskolaként működjön. Az itt lévők az internálás 1960-ban történt megszüntetéséig Tökölre kerültek. A rendszerváltás időszakában iskolát is szerettek volna kialakítani benne, ez az elképzelés azonban nem valósult meg. Helyette 1990-től idegenrendészeti szállás jött létre, melynek működése alatt több mint 20 ezer külföldi állampolgár fordult meg itt. A szállást végül az elégtelen körülmények miatt 1995-ben zárták be.
Napjainkban a tábor épületeinek egy része üresen és elhagyottan áll, míg más részüket közfeladatok ellátására építettek át, így a tábor egykori épületében működik az Egészségház és a kulturális programoknak helyet adó Csigaház is. Az internálótáborba hurcoltak és az ott elhunytak szenvedéseire pedig a tábor egykori falán lévő márványtáblák emlékeztetnek.
 
Forrás: RETÖRKI Facebook oldala
(2021.02.27.)