Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Emlékezzünk a felvidéki magyarok kitelepítésére! - 75 éve írták alá a lakosságcsere egyezményt


Az 1938-ban aláírt I. bécsi döntés szerint a magyar – szlovák határt nagyjából az etnikai viszonyok szerint húzták meg. Azonban Edvard Benes – akinek döntő része volt Magyarország feldarabolásában az I. világháború után – 1945-ben már csehszlovák elnökként elfogadhatatlannak tekintette a magyar többségű felvidéki területek létét.  Benes a jelentős számú magyar lakosság kérdését deportálással akarta megoldani.
 
Nagyon fontos, hogy megemlékezzünk a felvidéki magyarság legszörnyűbb éveiről, a jogfosztottságról, a kitelepítésekről, amikor a csehszlovák hatalom kénye-kedve szerint tett tönkre és szakított szét felvidéki magyar családokat. Állampolgárságukat elvették, házukat idegeneknek ajándékozták, őket pedig télvíz idején, néhány kilogrammos csomagokkal, fűtetlen marhavagonokban vitték Csehországba vagy éppen Magyarországra. Nem volt más bűnük, csak annyi, hogy magyarnak vallották magukat. Nem törtek meg, nem árulták el nemzetüket, magyarok voltak egyenes gerinccel, mindenáron. Ennyi éppen elég volt, hogy a hatalom rájuk nyomja a „háborús bűnös” bélyeget és alávesse őket a kemény megtorlásnak.
 Örök tisztelet jár azoknak, akik kiállták a megpróbáltatásokat és a legnehezebb időkben is magyarok maradtak. Van mit tanulnunk tőlük ma is.  

1945 áprilisától a kassai kormányprogramban leírtak szerint a magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, megvonták tőlük a választójogot, megvonták az állami nyugdíjat és egyéb járulékokat. Állami alkalmazottak sem lehettek, a magánalkalmazottaknál is lehetővé tették a magyar nemzetiségűek elbocsátását. Bezárták a magyar tannyelvű iskolákat, kizárták az egyetemekről a magyar nyelvű hallgatókat. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben. 1945-ben 75000 magyart, főképp értelmiségieket, utasítottak ki Csehszlovákiából “háborús bűnösnek” nyilvánítva őket.

Miután a 3 milliós német kissebség nagy részét kitelepítettek, a magyar deportálások is megkezdődtek. A “munkaerő toborzás” néven futó lakosság átcsoportosítás során 44 ezer magyart deportáltak cseh területre. A cseh gazdák szinte “emberpiacot” tartottak a katonaság által átdeportált magyarok között, munkaszolgálatra kötelezték őket. A magyaroktól elkobzott földekből csak “szlovák” származásúak részesülhettek, az őslakos magyarságot pedig szinte minden eszközzel arra próbálták rávenni, hogy szlováknak vallják magukat.
 
A teljes magyar lakosság kitelepítéséhez – a német nemzetiséggel ellentétben – azonban a potsdami konferencia nem járult hozzá. Ezért 1946 februárjában szovjet bábáskodás mellett a magyar fél is aláírta a lakosságcsere egyezményt. Az egyezmény megvalósításaként újabb 76 ezer magyart telepítettek ki szülőföldjükről a Felvidékről. A magyarországi szlovák áttelepülők azonban önként jelentkezhettek Csehszlovákiába való településre, hallgatva a szlovák állami propagandára, ugyanis a szlovák kormány toborzó bizottságokat küldött Magyarországra. Mivel 60 ezernél nem sikerült több magyarországi “szlovák” lakost összegyűjteni az áttelepülésre, a lakosságcsere folyamata leállt. (Az eredetileg áttelepülésre összeírtak között sok nem szlovák nemzetiségű személy is szerepelt, akik pusztán anyagi megfontolásból jelentkeztek a toborzóknál.)

Azonban a lakosságcsere Csehszlovákián belül folyamatos volt, szlovákokat telepítettek be a színmagyar felvidéki területekre, ám a magyar családok deportálása embertelen körülmények között zajlott le. A kegyetlen akciók miatt sok magyar magától szökött át az anyaországba, megrettenve a csehszlovák terrortól. A magyar kormány leállította a lakosságcserét, és a nyugati nyomásra később a csehszlovákok is. Itt kell megemlíteni a “reszlovákizálási” folyamatot, amikor megpróbálták a magyarokat rábírni arra, hogy szlováknak vallják magukat. A fenyegetőleg fellépő hatóságok felajánlották a magyaroknak, hogy kihúzzák őket a deportálandók listájáról, ha szlováknak mondják magukat. Az agitáció hatására csaknem 327 ezer felvidéki magyart nyilvánítottak szlováknak.
 

Forrás: felvidek.ma
(2021.02.27.)