Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! – Petőfi napja

"Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? -mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg." (Petőfi Sándor így írt Arany Jánosnak)

1848. március 15. a forradalmat elindító nap – jelkép; a kivívott szabadság megőrzésének szimbóluma. Az 1860-as évek – a Bach-rendszert (1850–1859) fölváltó politikai enyhülés – óta a magyarság nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot.
 
Március 15. a Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében nemzeti ünnepünk, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja.
 
„[…] Forradalom van Bécsben? Micsoda ostorpattogtatás ez az erekben folydogáló magyar vérnek. Elkergették Metternichet! Ah, tehát őt is, nemcsak Lajos Fülöpöt. Istenem, milyen szép a világ e jámbor Lajos Fülöp és a furfangos Metternich nélkül! Az emberek egyszerre rózsaszínűnek láttak mindent. Az ifjak egymást ölelték. Hát már a bécsiek is dolgoznak, csak mi vagyunk tétlenek? Pokolba a formákkal! – Cselekedjünk, uraim! Ne tétovázzunk tovább, polgártársak! Ez a Petőfi fanatikus hangja volt. Az ifjak felugráltak. Úgy van, cselekedjünk! Munkára fel! Vezessetek bennünket!”
 
/Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. (9. fejezet)/
 
 „Korán reggel volt: borús, esős idő. Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: »Talpra magyar, hí a haza!« Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: »mit kíván a magyar nemzet?« a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté. A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval. Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk. Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. »Jó ómen!« Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”
 
(Jókai Mór: A márciusi fiatalság (Visszaemlékezés),  részlet)
 
1848. március 15. – Petőfi napja. A költő a népmozgalom élére került ezen a napon. Az ő kezdeményezésére határozták el a márciusi ifjak, hogy a március 19-ére tervezett népgyűlést – tekintettel a bécsi forradalom hírére – azonnal meg kell tartani.
 
„Ezt a napot »Petőfi napjának« nevezte a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága elleneseivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarát. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk e nap fátuma elé, Petőfivel.”
 
(Jókai Mór: Petőfi Sándor élete és költeményei, részlet)
 
Március 15-ét eredményei „örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben” – írta naplójában Petőfi még aznap éjjel. Március 16-ára keltezett versében pedig ezt olvashatjuk:
 
„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
 
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”
 
(Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848, részlet )
 
Az Arany és Petőfi legendás barátságáról tanúskodó levélváltásban az 1848. március 21-én keltezett „Öcsém, Jankó!” megszólítású levelében Petőfi Sándor így ír Arany Jánosnak:
 
„[…]Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! ...Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? -mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket. Hah, ha láttad volna, midőn a comité du salut publicből a deputáció megjelent ezrek és ezrek kíséretében a követeléseivel, milyen halvány volt s mint reszketett a nagyméltóságú helytartótanács!...”
 
(Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, részlet, Pest, március 21. 1848. )
 
„Röviden s ritkán beszélt [Petőfi], de a tömeget mindig megragadta szavai eredetisége és nézetei szélső határozottságával. Jól állt neki a beszéd s az a különös s ritka sajátsága volt, hogy a leglázítóbb szavakat a legteljesebb külső nyugalommal mondta el, minden hadonászás, heveskedés nélkül, mint ez többnyire az izgató szónokoknál látható. De hangján a legvalódibb meggyőződés, a belső tűz volt érezhető; látszott, hogy az embernek a forradalom olyan sajátlagos természete, mint a Vezúvnak az olykori tűzhányás, mely elborítja a mezőt, míg a hegy maga nyugodtan áll. Csakugyan, hogy ő is volt a legszélső forradalmár egész Magyarországon, aki proklamálta már 1848. márciusban azt, mit mások még 49-ben is koránlottak.”
 
(Vajda János: A forradalom szónokai, részlet)
 
Március 15. estéjén a Nemzeti Színház a Bánk bánt tűzte műsorra a „közönség kívánatára.” A produkció azonban félbeszakadt, s a spontán szerveződő műsorban Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának híres kórusa, ismert népszínművek néhány dala, valamint a Himnusz és a Szózat zenéje is elhangzott. Utóbbi kettő a Nemzeti Színház korábbi pályázataira készült.


 
Forrás: nemzetikonyvtar.hu
Fotón: ünnepély Budapesten Huszár Adolf Petőfi-szobra előtt az 50. évfordulón, 1898-ban.
 
(2021.03.15.)