Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Kárpátalja szívhangja – Lezsák Sándor köszönti a 70 éves Vári Fábián Lászlót

Hetvenedik születésnapján azzal köszöntöm a költőt, hogy ama konspirációs szabályokat azóta is vasfegyelemmel betartom és betartatom: a nemzeti jövendő érdekében fokozottan ügyelünk egymásra, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében.

Záhony után Csap, Szovjetunió területe, 1974. február eleje, vasárnap, tüzetes vámvizsgálat. A hosszú pult előtt állok, táskámból, bőröndömből mindent kipakoltam, sorba rendeztem az ajándékokat, a könyveket, ruhaneműt, amikor váratlan döbbenet: mellettem egy idős asszony nyakából a szovjet vámos leszakítja a nyakláncot, földre dobja, és a csizmájával tapossa, ugrál rajta, közben üvöltözik. A feketébe öltözött idős asszony arca fehéredik, levegő után kapkod, a lánya remegve ismételgeti: „A kereszt miatt! A kereszt miatt!”
 
A látvány megbénít, dermedten állok, émelyít a tehetetlenség iszonyata.
 
Lassan múlik az idő, várok a soromra. Végül a pult innenső oldalán egyedül maradtam. Kis idő múlva, nem az egyenruhások közül, hanem eddig nem látott civil ruhás (vélhetően) vámos jön a pulthoz. Magyarul kérdez:
 
– Ez a magáé?
 
– Igen – mondom.
 
– Minek hoz ennyi könyvet? – mutat a könyves halomra, a csaknem száz könyvre.
 
– Rokonlátogatásra jövök Beregszászra, de mivel iskolában tanítok, ezért a helyi iskolával is fel akarom venni a kapcsolatot. A könyveket ajándékba hozom.
 
– Rigó és apostol – olvassa a könyv címlapját – Apostol? Ez valami egyházi könyv? Klerikális? Ezeket nem hozhatja be – mutat Sütő könyvére.
 
– Nem, nem – mondom. – Sütő András nem egyházi író, ez nem egyházi könyv. Sütő András Erdélyben él, a könyvében lírai vallomások tájról, gyerekkori élményekről, barátságról, emberségről. Úgy hallom, hogy ezt a könyvet hamarosan Beregszászon és Ungváron is lehet majd kapni a magyar könyvesboltban. Itt is sikerkönyv lesz, gondoltam, hozok néhányat kedvcsinálónak ajándékba. Nálunk drágább a könyv, mint maguknál – ennél a mondatnál megállított.
 
– Igen, nálunk olcsóbb a könyv, ezért is szokatlan ez a mennyiség.
 
– Az iskolák közötti kapcsolat miatt… – megint félbeszakított, a kezével legyintett.
 
– Jól van, menjen, vigye – azzal elfordult, menet közben valamit mondott az egyik egyenruhás vámosnak.
 
A nyakláncot csizmával taposó látványától a lábam még mindig remegett, lassan, majd egyre bátrabban pakoltam vissza a táskákba, bőröndbe, és indultam a kijárathoz. Odakünn már várt a vendéglátó család, amely hamis meghívólevelet küldött a „rokonlátogatásra”. Mosolyogtak. „Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezték. – Már azt hittük, hogy nem is jön.” Választ nem vártak. Sütött a februári nap, megérkeztem Kárpátaljára, a Szovjetunióba.
 
Évek óta készültem erre az utazásra. Gyermekkori álmom volt, hogy elmegyek egyszer Husztra, és Kölcsey versét ott, a helyszínen mondom el: „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék…” Talán a lebegő rémalak is ott vár engem, hogy megszólítson. De azért is el kell jutnom Kárpátaljára, mert készülő főiskolai szakdolgozatom címe: Magyar irodalom Kárpátalján 1945 után napjainkig.
 
A Könyvvilág című, havonta megjelenő kiadványban már hirdetést is föladtam, hogy gyűjtök minden kárpátaljai magyar könyvet, újságot. A hirdetésre egyedül az egyetemi professzor, Ilia Mihály írt Szegedről levelet, akitől aztán erős segítséget is kaptam, és ő talált Magyar vezetéknevű családot (édesanyám Magyar Ilona), akik rokoni meghívólevelet küldtek.
 
Alaposan fölkészültem az utazásra. Ilia Mihályon kívül Szakolczay Lajos is adatokkal, könyvekkel segített. A szegedi Tiszatájban Balla Gyula és Stumpf Benedek András tanulmánya megbízható leltár volt és ablak a kárpátaljai magyar irodalom értékeire.
 
Az első este Beregszászon, Stumpf Benedek András könyvekkel, folyóiratokkal zsúfolt kicsi dolgozószobájában többen ültünk, várakozó figyelemmel engem faggattak. Vári Fábián Lászlót személyesen akkor ismertem meg. Szeme fölfénylett, amikor elmondtam, hogy Fábián Lászlóról nekem Szakolczay Lajos beszélt, és a hadseregnél írt, kalandos úton Budapestre csempészett versét is ismerem.
 
Akkor este tervet, haditervet készítettünk, konspirációs szabályokat fogalmaztunk meg magunknak. Bár hivatalosan Beregszász városát nem hagyhatom el, mégis tervet készítettünk, hogy hol és mikor adnak kézről kézre, hogy egy hét alatt eljussak Beregszászról Kölcsey verséhez Husztra, Balla Gyulához az ungvári egyetemre, találkozzam Füzessy Magdiékkal, eljussak Fodó Sándorhoz Viskre, Kiss Ferenc édesanyjához Péterfalvára és Kovács Vilmoshoz Gátra, aki akkor már szinte klasszikusnak számított, keserű betegségével, az irodalmi élettől elzárva élt.
 
Barátaim próbálták érzékeltetni, ha Beregszászon kívül út közben igazoltatnak, akkor rendőrségi fogdába kerülök, a következmények pedig kiszámíthatatlanok. Esetlegesen a nagy verésen kívül három lehetőség van: a rossz változat, a még rosszabb és a legrosszabb. Nem részletezték a változatokat, nem is érdekelt. Itt minden megtörténhet. Mi vállalunk Téged, mondták, nagy misszió, amit csinálsz. Ilia tanár úr és Kiss Ferenc hitelesített.
 
Fölfogtam, hogy nagy a kockázat, de a várható eredmény bennem erősebb volt: megismerhetem azokat, akiket elzárnak tőlünk, akiket csak versekből, írásokból ismerek.
 
Minden úgy történt, ahogy elterveztük, óramű pontossággal. Az állandó fenyegetettségben életem egyik legizgalmasabb, kalandos hetét éltem meg, amit kárpátaljai magyar barátaimnak köszönhetek, akik nálam jóval súlyosabb, életveszélyes kockázatot vállaltak miattam, mert lebukásom esetén előbb-utóbb én csak hazaérek, de ők Kárpátalján maradnak, kiszolgáltatva a büntető következményeknek.
 
Ennek a legendás beregszászi estének tanúja, részese volt Vári Fábián László, aki úgy lett kortársam, hogy az elmúlt évtizedekben minden verse, esszéje, kötete Kárpátalja szívhangja volt számomra.
 
Hetvenedik születésnapján azzal köszöntöm a költőt, hogy ama konspirációs szabályokat azóta is vasfegyelemmel betartom és betartatom: a nemzeti jövendő érdekében fokozottan ügyelünk egymásra, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében.
 
Isten éltessen, Kárpátalja lírai szívhangja, Vári Fábián László!
 
A keresztet gyalázó gonoszok ellenében pedig (éljenek bárhol) Isten éltet bennünket, kedves László!
 
(A szerző író, az Országgyűlés alelnöke)
(Forrás: MH)
(2021.03.16.)