Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13







Ne hallgassunk az internetes csodadoktorokra és a politikai sarlatánokra

Tisztelt Honfitársaim!
 
Több mint egy esztendeje már, hogy Magyarország hadban áll. Nem afféle fegyveres harcban, amilyet a történelemkönyvekből ismerünk és amilyet szüleink, nagyszüleink nemzedéke átélt – akár kettőt is élete során.
 
Háború ez mégis, korlátok közé szorított szabadsággal, növekvő aggodalommal, lemondással, fájdalmas veszteségekkel. Embert próbáló idő – ahogy mondani szokás.
 
Márai Sándor egy hasonló élethelyzetről, egy másik embert próbáló időről személyes tapasztalataiból merítve így írt: „A háború a legnagyobb próba és vizsga, minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában.”
 
Egy évvel ezelőtt ugyanígy, nagypénteken álltam Önök elé, és arra kértem mindenkit, hogy legyen türelmes. Akkor nem volt más eszközünk, nem volt más fegyverünk, amivel megvédhettük volna magunkat. Csak a türelem, az egészségügyi dolgozók áldozatkészsége, a szabályok következetes betartása.
 
A háborús készültség azóta napi tapasztalatunkká lett. Örökös védekezés a járvány olykor enyhülő, de nem szűnő fenyegetésével szemben. Alkalmazkodtunk az együttélés új szabályaihoz, sok-sok tapasztalattal gyarapodtunk. Ma már mi is tudjuk, mennyire igaz, amit Márai Sándor írt emberségünk próbájáról!
 
Az elmúlt évben mindannyian vizsgáztunk, és valóban sok minden kiderült. Naponta látjuk a járvány elleni védekezés hőseit, akik – minden túlzás nélkül mondhatjuk – emberfeletti teljesítményt nyújtanak a védekezésben, az ápolásban, a gyógyításban. Látjuk elszántságukat, elkötelezettségüket, emberségüket. Látjuk fáradtságukat, kimerültségüket, időnként csüggedésüket. De látjuk töretlen hitüket, hitüket abban, hogy ezt a háborút meg fogjuk nyerni. Elképzelni se tudjuk azokat a drámai pillanatokat, amikor egy-egy életért kell küzdeni, és időnként tudomásul venni a csata elvesztését. Arra pedig a legritkábban gondolunk, hogy a védekezésben dolgozóknak a korábbinál jóval kevesebb idejük marad családjukra, gyerekeikre, mert szabadidejük nagy részét is ránk áldozzák.
 
Nem lehetünk elég hálásak a magukat nem kímélő orvosok, rezidensek, ápolók, gyógytornászok, kórházi dolgozók, asszisztensek, idősgondozók, mentősök munkájáért. És ne feledkezzünk meg a járványügyi igazgatásban dolgozókról sem!
 
De látunk mást is.
 
Látunk önjelölt virológusokat, akik megkérdőjelezik a magyar szakemberek felelős döntéseit, és kételyt ébresztenek a biztonságos és hatásos oltóanyagok iránt. Akik a – minden eddiginél több megbetegedést okozó – harmadik járványhullám kellős közepén képesek olyan égbekiáltó ostobaságot mondani, hogy jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat. Látunk kóklereket, akik vakcinaválasztási szabadságot követelnek ott, ahol mindenki az első perctől szabadon választhat, és akik pánikot keltenek, amikor a legnagyobb szükség lenne higgadtságra és összefogásra. És látunk felelőtleneket, akik nyugalom helyett békétlenséget, összefogás helyett megosztottságot, bizalom helyett bizonytalanságot keltenek.
 
Tisztelt Honfitársaim!
 
A nagy médiahangzavarban, ami körülvesz bennünket, csak kapkodjuk a fejünket. Kinek higgyünk? Kiben bízzunk?
 
Én azt mondom, ezúttal is használjuk a józan eszünket, és tegyünk fel néhány egyszerű kérdést. Szeretnénk-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit? Szeretnénk-e megóvni családtagjainkat, barátainkat? Szeretnénk-e mielőbb szabadulni a korlátozásoktól? Szeretnénk-e visszakapni régi életünket?
 
Igen, szeretnénk!
 
Van-e lehetőségünk, hogy mindezt elérjük? Van-e eszköz a kezünkben?
 
Igen, van! Ma már van! Ötféle védőoltás, ötféle vakcina.
 
Ha más – korábban súlyos áldozatokat követelő – járványok megelőzéséhez elfogadtuk, elfogadjuk a védőoltásokat, akkor most miért kételkedünk? A kanyaró, a TBC, a gyermekbénulás, a torokgyík, a szamárköhögés mindennapos fertőzés lenne ma is, ha nem oltottak volna be bennünket gyermekkorunktól kezdődően. Védőoltás híján ezek a járványok ma is családi tragédiák sokaságát jelentenék.
 
Ki kérdezte korábban, hogy ezeket az oltóanyagokat hol gyártották? Kit érdekelt ez egyáltalán? És kit, kiket érdekel ma?
 
Tisztelt Honfitársaim!
 
A járvány harmadik hulláma jóval brutálisabb az előző kettőnél. Összehasonlíthatatlanul több a beteg és az áldozat. Ma már a fiatalok sem nyugtathatják magukat azzal, hogy ők nem veszélyeztetettek.
 
Napnál világosabb, hogy minél több oltóanyagot tudunk beszerezni és minél hamarabb, annál előbb tudjuk legyőzni a vírust. Minél többen regisztrálnak, minél többen oltatják be magukat, annál előbb leszünk túl a járványon és a korlátozásokon. Ritkán adódik az életben olyan lehetőség, hogy két egyszerű döntéssel – regisztrálok, beoltatom magam – nemcsak a saját, hanem mások életét is megmenthetem. Ha csak egyetlen hónappal előbb érjük el az úgynevezett nyájimmunitást, a legalább 70 %-os átoltottságot, legalább 5-6.000 honfitársunk életét óvhatjuk meg.
 
Tisztelt Honfitársaim!
 
Hogy mielőbb visszakapjuk szabadságunkat, kéréssel fordulok Önökhöz.
 
Jó lenne, ha mindenki tudatosítaná magában, hogy a járvány nem lehet öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje. A járvány megfékezésén, megállításán, leküzdésén fáradozókba vetett bizalmat megingatni mélységesen erkölcstelen. A szakemberek által engedélyezett oltóanyagok ellen kampányolni embertelen. E kettőből politikai hasznot remélni elfogadhatatlan.
 
Igen, erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan.
 
Ezért a politikai közszereplőket arra kérem, hogy aki segíteni nem tud, legalább ne ártson! A járványügyi szakembereket pedig arra, hogy tegyék túl magukat a nemtelen támadásokon, és csak a járvány mielőbbi legyőzésére koncentráljanak! Az egészségügyi dolgozókat arra kérem, hogy mozgósítsák utolsó erőtartalékaikat!
 
Tudom, hogy ezt így kimondani sokkal könnyebb, mint megtenni. Mégis ezt kérem most.
 
Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek! Segítsenek azzal, hogy nem az internetes „csodadoktorokra” és a politikai sarlatánokra hallgatnak, hanem a tudományra és az egészségügyi szakemberekre.
 
A már beoltottakat arra kérem, beszéljenek családtagjaikkal, barátaikkal, szomszédaikkal. Mondják el, hogy az oltásnak többnyire nincs – de ha van is – mellékhatása, az sosem jár olyan súlyos következményekkel, mint a vírusfertőzés.
 
A bizonytalankodókat arra kérem, regisztráljanak mielőbb, és fogadják el a nekik felajánlott oltóanyagot.
 
Tisztelt Honfitársaim!
 
Húsvét közeleg, a szenvedést követő dicsőség, a halálon győzedelmeskedő élet ünnepe. Mostani húsvétunk sem lesz még olyan, amilyennek megszoktuk, amilyennek szeretnénk. Ám okkal reméljük, hogy ha mindenki megteszi a magáét, a következő ünnepen, pünkösdkor már az új kezdetre készülhetünk.
 
Így lesz, így kell lennie.
 
Megfáradt lélekkel is halljuk meg a próféta Ézsaiás biztatását: „Hallgassatok ide, ti csüggedt szívűek, akik úgy érzitek: messze van még a győzelem…
…már nincs is messze, és nem késik szabadításom.”
 
Forrás: keh.hu
(2021.04.02.
)