Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Elfeledett húsvéti szokások a Kárpát-medencében

Ilyen szokás volt hazánkban a fotón látható kiszehajtás.

Sokan nem is hallottak más húsvéti szokásról, csak a locsolásról. Pedig akad bőven olyan feledésbe merült szokás, amit talán jó lenne feleleveníteni, de mindenképpen érdemes szólni róluk.
 
Ilyen szokás volt hazánkban a kiszehajtás. Néhány palóc faluban még az 1950-es években is élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát.
 
Kodály Zoltán és Manga János egy sor szép rítuséneket jegyzett fel a szokással kapcsolatban. A Nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után következett a villőzés. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, itt tehát a szokás közvetetten a tél kivitelére, tavasz behozatalára is utalt.
 
Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés is, az 1950-es években, Apáca községben, Apáczai Csere János szülőfalujában még gyakorolták a fiúgyermekek. A kakaslövéshez régies íjat és nyílvesszőt használtak. Régen élő kakasra lövöldöztek, újabban már csak festett táblára. A célba lövést tréfás rigmus kíséri, először pörbe fogják a kakast, majd elmondják a kakas búcsúztatóját. Ha a nyíl pontosan a kakas szívébe fúródik, véget ér a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be.
 
A húsvéti ünnepekhez fűződő szokások másik csoportja egyházi rítusból vált népszokássá. Már a XII. században a nagyszombati szertartáshoz tartozott hazánkban a tűzszentelés. A tűznek, víznek a mai napig is szerepe van a nagyhéti néphitben és népszokásban; a katolikus falvakban szokásban volt az ételszentelés is. A gyermekek szokásaihoz tartozott a lármás nagyhéti Pilátus-verés. Régi szokás a húsvéti határkerülés is, melyhez Zalaegerszegen a török harcokkal kapcsolatos történeti eredetmondát fűztek.
 
A szokások közül talán a legszebb a komatálküldés volt. Erre a húsvétot követő fehérvasárnapon került sor. Ezt a komatálat ma már inkább csak az ország egyes részein, Dunántúlon, főleg Somogy és Zala megyében és a palócoknál ismerik. A komatál- vagy mátkatálküldést főként fiatal lányok gyakorolták. De előfordult az is, hogy leány fiúnak küldte, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatál tartalma tájanként változott, nem hiányozhatott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe, vagy más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
 
(Felhasznált irodalom: Dömötör Tekla: Magyar népszokások, Budapest,Neumann Kht., 2003.)
naput.hu
(2024.03.30.
)