A harmadik utas politika híve

Nemzet és szolgálat. Interjúcsokor Bíró Zoltán 80. születésnapjára

Április 21-én ünnepelte 80. születésnapját Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF alapító tagja, első elnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora. Erre az alkalomra jelentették meg a Nemzet és szolgálat című, Házi Balázs által szerkesztett, a RETÖRKI és a Lakitelek Népfőiskola gondozásában kiadott interjú- és elbeszélésgyűjteményt.
 
Nyári Gábor a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum ügyvezető igazgatója a kötet előszavában leszögezi, hogy az 1980-as évek végén Magyarországon „óriási szükség volt az olyan művelt, tisztességes személyekre, mint Bíró Zoltán, akik a változás időszakában képesek voltak a saját érdekeiken felülemelkedve irányt mutatni az egész nemzet számára. Eltelt bő harminc esztendő, de iránymutató gondolatai nem veszítettek aktualitásukból, ajánlott megismerni ezeket mindazoknak, akik Magyarország, a magyarság sorsáért tenni készek.”
 
Saját politikai életútjára visszatekintve Bíró Zoltán úgy emlékezik: belülről jövő kényszerpálya volt közéleti fellépése, már középiskolásként is "többé-kevésbé lázadó természetű" volt, aki érzékeny az irodalom politikai vonulatára, és ehhez talált is vitára fogékony közeget.
 
Az 1987-ben indult Magyar Demokrata Fórumot (MDF) évtizedek óta ismert csapattal alapította, "a főirány a reformkortól jelen lévő gondolat volt, hogy két nagy megoldatlan ügye van ennek a nemzetnek: az egyik a függetlensége, a másik a belső rendjének korszerű kialakítása", s ezeket próbálták a mindennapi politika szintjén megválaszolni annak idején következetesen tudatos gondolkodással és cselekvéssel.
Hozzátette: visszatekintve naivitásnak tűnhet a nemzeti függetlenség gondolata, hiszen ők nem egy újabb szövetségi rendszerhez csatlakozásban gondolkodtak, hanem a szuverén államok Lengyelországtól a Balkánig tartó együttműködésében, amelynek semlegességét nemzetközi szervezetek garantálják. De a valóság rácáfolt arra az elgondolásukra is, hogy "a demokrácia, azzal, hogy magunk döntünk a saját ügyeinkben, valamiféle megbonthatatlan rendet és tisztességes emberi rendet hozhat" - jelezte, hozzáfűzve: "látjuk, hogy nem egészen így van".
 
A "harmadik utas" gondolat az MDF-ben "az Antall-kurzussal véget ért", ezért szervezte meg a kilencvenes évek elején Pozsgay Imrével a Nemzeti Demokrata Szövetséget mintegy korrekciós kísérletként. Sikertelenül - emlékezett vissza Bíró Zoltán. Szavai szerint ma egyetlen politikai erő sem vállalja fel nyíltan az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon egyensúlyát hirdető eszmét, "hiszen aki hatalmon van, azzal a saját kényszerpályái azt mondatják, hogy hagyja az illúziókat", de Orbán Viktor politikája "nagyon erősen hasonlít arra, amit eredetileg az MDF-ben akartunk": az adott körülmények között - így az ország uniós tagsága mellett - érvényesítve ezt a gondolatot, egyensúlyt tartva a gazdaság szerkezetében éppúgy, mint az ország külpolitikai elkötelezettségeiben. Azt kell megnéznünk, milyen volt a rendszerváltás valójában, milyen erők torzították az ország, a magyarság ellenében és milyen következményekkel járt mindez - fogalmazott a Bíró Zoltán a Magyar Fórumnak adott interjúban.
 
Bíró Zoltán többször hangoztatta, hogy a bizonyos népi-urbánus ellentét nem új keletű dolog volt. Az a 19. században elkezdődött, majd a 20. századot végig jellemezte. Azt tehát nem lehet mondani, hogy hirtelen ezt valaki megbontotta. Az ellenzéki összeállásnak ugyan volt néhány pillanata, például 1968-ban volt egy ilyen pillanata a csehszlovákiai bevonulással szemben, amikor ez a két tábor nagyjából összeállt. „Nekem akkor évfolyamtársam volt Radnóti Sándor, és ebben például teljesen egyetértettünk. valójában Monor urbánus szervezettségének a kiindulópontja is más volt. Nem az volt itt a cél, hogy egy rettenetes nagy egyetértés jöjjön létre, ez nem lehetett. Hanem arról volt szó inkább, hogy teremtsünk egy olyan látszatot, hogy összeáll az ellenzék, és azt mondja, hogy Kádárnak mennie kell. Aczélnak viszont nem – azért ez elég jellegzetes volt. Aczél György egy olyan figurája, egyébként nagyon ügyes alakja volt a pártvezérkarnak, akiben megbíztak az urbánusok, és ő is őket szerette legjobban. Na most, ez a fajta támogatás nekünk eleve gyanús volt, és nem szerettük ezt. Nekünk Aczéllal volt a legtöbb bajunk. Azzal együtt, hogy ő egyébként ügyesen hozzánk is közeledett. Személyesen én is találkoztam vele néhányszor. De őt valójában – az ő kifejezését használom – a „belvárosi fiúk” izgatták.
 
Szintén a Magyar Fórumból idézünk:
„Összességében, ha egyszóval kellene válaszolnia, sikertörténetnek tartja-e a Magyarországon lezajlott rendszerváltást?
– Egy szóval ezt a kérdést nem lehet megválaszolni, ám sikertörténetként semmiképpen nem vagyok képes értékelni, hiszen az ország belerokkant a privatizációnak nevezett kiárusításba, az igazságtétel ügyében pedig nem történt semmi. Mi annak idején Lakiteleken a nemzet védelmében szükséges érdemi változások megtétele mellett tettünk hitet. Most bő két évtized elteltével világosan látszik, hogy sem az akkori köztársasági elnök, sem az alkotmánybíróság elnöke, sem az első miniszterelnök abban a kétségtelenül nehéz, bonyolult, több irányból befolyásolt erőtérben nem csillogtatta politikai talentumát vagy akaratát.
A kényszerítő körülményekre szoktak hivatkozni. Elfogadható érvnek találja ezeket az ismert hivatkozásokat?
– Na látja, erre tudok egy szóval is válaszolni. Nem. De ez nem azt jelenti, hogy nem látnám be azt, vagy nem tudnám, hogy a körülmények mindig minden politikust kényszerítenek. Mégis azt kell mondjam, egy korszak politikai főszereplőinek megítélése attól függ – és ez a politikai talentum lényege –, hogy megtalálja-e valaki azt az ösvényt, amin a kényszerítő erők közepette vagy ellenére mégis csak járni lehet.”
 
Bíró Zoltán a szuverén, harmadik utas politika hirdetőjeként vallja, hogy mindig is számolni kellett és ma is számolni kell azzal, hogy ez a harmadik utas vagy saját utas gondolkodásmód és az „abból fakadó politikai szándék nem nyeri el sem külső hatalmak, sem az eszmei alapokat nélkülöző, csupán pragmatikus és az úgynevezett reálpolitika bűvöletében élő hazai politikai erők tetszését. Erről is bőséges tapasztalatokat szerezhettünk az elmúlt több, mint húsz esztendőben. Az önfeladás és önkiárusítás politikája, mint reálpolitika”érvényesült az átmenet során és ezzel szemben minden saját utas elképzelés egyenesen kártékonynak, korszerűtlen álomvilágnak minősült. Megdicsőült ezzel szemben a nyugati gazdasági és politikai érdekekhez való korlátlan alkalmazkodás, azok kiszolgálásának a gyakorlata, csakúgy, mint korábban a szovjet követelmények ugyanolyan korlátlan kiszolgálása. Új kormányzat és másféle kormányzati törekvések kellettek ahhoz, hogy végre az elmúlt években megérlelődjön és társadalmi méretekben elfogadottá váljon a lehetséges önállóságra való törekvés politikája.”
 
S valóban, ahogy Nyári Gábor írja az előszóban az interjúkból „egy olyan személy gondolatai rajzoldónak ki, akiről biztosan tudhatjuk, hogy neve és cselekedetei be fognak kerülni a történelemkönyvekbe.”
 
(Nemzet és szolgálat. Bíró Zoltán 80 éves. Szerk: Házi Balázs, RETÖRKI-sorozat, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2021.)
 
m.a.
(2021.05.24.)