Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


MDF piacok

Az első, augusztus 19-ei MDF piacra még kevés termelő vitte fel áruját, ami így nagyon gyorsan elfogyott. A hatalom ezt kihasználva próbálta lejáratni az ellenzéki MDF kezdeményezését, ezért megírta a Népszabadság, hogy a piac megnyitása után néhány órával már semmit sem lehetett kapni. Mindezzel viszont ellentétes hatást értek el, hiszen így az is értesült a kezdeményezésről, aki eddig nem hallott róla, s a következő piacra így még többen látogattak ki bevásárolni.

Mikor és miért hozott létre a Magyar Demokrata Fórum piacokat? Ki volt az ötletgazda? Hol működtek és kik árusíthattak rajta? Mit lehetett vásárolni, s miért érte meg az embereknek odamenni? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársa, Marschal Adrienn, a RETÖRKI Facebook-oldalán .
 
Az első MDF piac 1989. augusztus 19-én nyitotta meg kapuit Budapesten, a Határ úti metróállomásnál. Létrejöttének azonban voltak előzményei. A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetei már előtte gazdaköröket hoztak létre, melyek tagjai helyi gazdák és kistermelők lehettek. Ezek szervezését Kozma Huba, az MDF kiskunmajsai szervezetének vezetője kezdte el, az első gazdakört 1989. február 16-án Csólyospáloson alakították meg.
 
A gazdakörök létrejötte után a következő lépést a helyi vásárok jelentették, ahol a termelők közvetlenül a vásárlóknak értékesíthették áruikat, akik így olcsóbban juthattak hozzá, mivel nem kellett kifizetniük az áru szállításából és a kereskedelmi láncon való áthaladásból származó többletköltségeket.
 
Ezután Zacsek Gyula ötlete volt, hogy a vidéki piacok után a fővárosban is termelői piacot kellene nyitni. Az első, augusztus 19-ei MDF piacra még kevés termelő vitte fel áruját, ami így nagyon gyorsan elfogyott. A hatalom ezt kihasználva próbálta lejáratni az ellenzéki MDF kezdeményezését, ezért megírta a Népszabadság, hogy a piac megnyitása után néhány órával már semmit sem lehetett kapni. Mindezzel viszont ellentétes hatást értek el, hiszen így az is értesült a kezdeményezésről, aki eddig nem hallott róla, s a következő piacra így még többen látogattak ki bevásárolni. S az ősz folyamán egyre bővült a helyszínek köre. Szeptemberben már a Határ út mellett a Vahot utcában, a Komjádi uszoda előtt, az Örs vezér téren és a XVI. kerületi Margit utcában is lehetett vásárolni. Októbertől pedig még tovább gyarapodott a piacok száma a IV. kerületi Árpád és Tito utca csomópontjával, a Rózsák terével, Gazdagréttel és a Klauzál térrel.
 
Az emberek kezdetben az olcsóbb zöldségért és gyümölcsért mentek, később egyre bővült a kínálat, kapható lett méz, szörpök, tojás és száraztészta, később olaj, cukor, margarin, rizs és mosószerek is. S egyre népszerűbbek lettek, a XI. kerületin például szombatonként 5000-6000 vásárló is megfordult. A piacozás a termelők számára is nyereséges volt, hiszen a felvásárlási árnál magasabb áron tudták eladni termékeiket, a piac használatáért csak árujuk 1%-ának értékét kellett kifizetniük. Így a termelők száma a kezdeti 20-ról is egyre nőtt, valamint a sikeren felbuzdulva a Baromfi Nagykereskedelmi Vállalat és a váci Duna Füszért is árusítani kezdett nagykereskedelmi áron.
 
A budapesti helyszínek mellett néhány vidéki városban is MDF piacokat nyitottak, így Veszprémben, Gödöllőn, Nyíregyházán, Debrecenben és Salgótarjánban. Valamint mozgópiacok és falusi kisvágóhidak is létesültek az MDF önkéntesei és tagjai révén. Emellett a piacoknak az MDF számára – főleg a kezdeti időszakban – politikai nyeresége is volt, hiszen egyrészt még ismertebbé tette a pártot, másrészt a bizonytalanok táborába tartozó vásárlók nagyobb eséllyel szavaztak az 1990-es tavaszi választásokon az MDF-re.
 
A piacok az országgyűlési választások megnyerését követően még évekig sikeresen működtek, különböző helyszíneken hozták össze a termelőket és a vásárlókat a következő szlogen jegyében: „Mi biztosítjuk a piaci feltételeket, Önök hozzák létre a piacot.”
 
Forrás: RETÖRKI Facebook oldala
(2021.08.20.)