A nép stadionjától a nemzet stadionjáig

A Népstadion 1953-as átadása és rövid története

A Népstadion nevet 2002-ig viselte, ekkor Puskás Ferencről nevezték el. Néhány ráncfelvarró felújítás után 2016-ban végleg korszerűtlennek ítélték, és megkezdték lebontását, majd a helyén teljesen új stadion építését, melyet 2019-ben adtak át, immár Puskás Aréna néven. Az új stadion – melybe ledarálva részben beépítették a régi betonanyagát – valóban európai színvonalú, melyet az eddig itt rendezett mérkőzések (UEFA Szuperkupa döntő, Európa Bajnokság) és a jövőben rendezendő Európa Liga döntő is igazol.

Nagyszabású ünnepség keretében, csaknem hetven évvel ezelőtt, 1953. augusztus 20-án adták át a budapesti Népstadiont. „Felejthetetlen ünnepséggel nyílt meg a Népstadion” – állt a másnapi Népsport címoldalán. A stadion kétségtelenül rengeteg várakozást teljesített be és sok szép élmény helyszíne is volt – nem kizárólag sporttal kapcsolatban. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum  munkatársának, a Rendszerváltó Szemle felelős szerkesztőjének, Házi Balázsnak írása.
 
Több mint ötéves megfeszített munka eredménye volt az 1953-ban átadott Népstadion, de még ennél is hosszabb tervezgetés előzte meg a stadion elkészültét. Az újkori olimpiák történetében Magyarország a kezdetektől meghatározó szerepet játszott, ahhoz azonban, hogy az országban, jelesül Budapesten is lehessen olimpiát rendezni, mindenképpen szükség volt egy legalább 50.000 férőhelyes, korszerű atlétikai stadionra. Ilyen pedig 1953-ig nem volt a fővárosban. Az első újkori olimpiát kisebb huzavona után Görögország megrendezte ugyan, de egy budapesti stadion megvalósításának terve már ekkor is szóba került. Jóval komolyabb tervezés kezdődött azonban 1911-ben, amikor döntés született arról, hogy Budapest megpályázza az 1920-as nyári olimpia rendezési jogát. A sors furcsa fintora azonban, hogy a világháború következtében nem hogy nem Magyarország rendezte a neki 1914-ben odaítélt olimpiát, de a végül Antwerpenben megrendezett játékokon az ország még csak nem is indulhatott. Trianon és a gazdasági válság pedig végül minden konkrét elképzelést szertefoszlatott.
 
A második világháború után berendezkedni készülő hatalom a nagyszabású beruházásokkal is igyekezett igazolni legitimitását, ráadásul kapóra jöhetett egy régóta halogatott beruházás megvalósítása. Az 1953-as beszámolók nem is felejtik el kiemelni, hogy régi ígérgetések váltak valóra akkor. A stadion építésének költségeit az Országgyűlés már 1945-ben megszavazta, de a valós munkálatok és a kivitelezés csak évekkel később kezdődött meg. Ekkora horderejű beruházásnál persze ez nem is különösképpen meglepő. A Népstadion leendő helyszínéül több budapesti terület is alkalmasnak mutatkozott (Városliget, Margit-sziget), ám végül a Kerepesi út–Dózsa György út–Thököly út közti területen, a régi lóversenypálya telkén kezdődött meg az építkezés 1948. július 13-án, a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. „Évtizedes álma valósul meg a magyar sportolók százezreinek” – adta hírül Tildy Zoltán szavait idézve az akkor Centenáris Stadion néven emlegetett sportlétesítmény építési munkáinak megkezdését a Népszava. A stadiont kezdetben 40.000 fő befogadására alkalmasnak tervezték, de már ekkor tervben volt a későbbi, 70.000 főre való bővítés. A munkafolyamatokat többször át kellett gondolni, a költségek is megugrottak időközben, ezért végül négy minisztert is felelőssé tettek a stadion határidős elkészítéséért. A munkálatokon sportolók szabadidejükben „önként”, illetve katonák Farkas Mihály honvédelmi miniszter parancsára részt vettek, így végül a Rákosi-kor egyik presztízsberuházása határidőre elkészült. Befogadóképessége hivatalosan 78.000 fő lett, a tervezett százezres bővítés végül soha nem valósult meg, jóllehet a rekord nézőszám még ez utóbbit is meghaladta: 1955. október 17-án egy Ausztria elleni válogatott mérkőzés során 104.000-en voltak jelen a stadionban.
 
Az átadást nem véletlenül az akkoriban népköztársaság, vagy alkotmány ünnepének nevezett augusztus 20-i dátumra időzítették.  A Népstadion elnevezés is természetesen arra kívánt utalni, hogy amint – legalábbis szóban – az országban minden, úgy a stadion is a „dolgozó népé”. A Népszava augusztus 20-i cikkében Rejtő László a következőképpen írt az átadás előtt: „1945-nek, a felszabadulásnak kellett jönnie, hogy az ígérgetések és szédítgetések korszaka véget érjen. Szabad fejlődésnek indult életünk, s az új hatalmas gyárak, új iskolák, új kórházak, új kulturális létesítmények mellett most egy nagyszerű stadionnal is gazdagabbá vált az ország.” Az okfejtésből kiviláglik, hogy a stadionépítést is a világháború utáni újjáépítéshez és fejlődéshez kapcsolták. A propagandisztikus írás zárása is az ötéves terv egyik legnagyobb eredményének könyveli el a létesítmény elkészültét: „Gyönyörködünk a kilátásban. Aztán megszólal Szilágyi [Gyula]: – Remélem, a megnyitás ünnepén részt vevő magyar sportolók jól szerepelnek majd, és méltóknak mutatkoznak ötéves tervünk nagyszerű ajándékához – a Népstadionhoz”. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) akkori elnöke, civil foglalkozására nézve újságíró Barcs Sándor a Magyar Nemzet hasábjain hasonló szellemiségben fogalmazott: „A kis emberek egykori óhaja, a mostani kormányzat számára parancs lett. Mindenki előtt világossá vált, a magyar sportot nemcsak, hogy megilleti a stadion, de sportunk további fejlődése és a budapesti olimpia megrendezése szempontjából a stadion felépítése egyenesen elengedhetetlen kellék.” Majd zárásként nem kevéssé patetikusan a múltat a reményteli és várhatóan eredményekben gazdag jövővel állítja szembe: „A régi Lóverseny-tér és a Postás-pálya a múlté. Az új ifjúság elindul a Népstadion meghódítására. Simogassuk meg szemünkkel büszke, szabad homlokukat, amikor a nagyszabású tömegtorna gyakorlatait végzik, övék a stadion és övék az ország – övék a jövő”.
 
Természetesen az átadásról tudósító másnapi újságok beszámolói is a világháború utáni újjáépítés és az ötéves terv eredményeként értékelték a létesítményt, a méltó, mintegy 80.000 néző előtt megtartott ünnepséget pedig a magyar sport új fejlődési korszaka kezdetének tekintették. Leghosszabban és legrészletesebben a Népsport számolt be az ünnepségről, majd az azt követő sporteseményekről. Természetesen a sport itt is csak az ötéves terv eredményének bemutatása és a politikai vezetés méltatása után kapott helyet, igaz részletesen leírták a Budapest Honvéd–Szpartak Moszkva mérkőzés és a magyar–norvég atlétikai verseny lefolyását is. Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöke megnyitó beszédében távlatosan fogalmazott, és a budapesti olimpia rendezésére is kitért: „A Népstadion felépítése, a magyar sportolók nagyszerű eredményei, lehetővé teszik számunkra, hogy testnevelési és sportmozgalmunk nevében jogos igényekkel lépjünk fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, és a siker reményében kérjük az 1960. évi olimpiai játékok megrendezésének jogát. Tekintsük a mi nagyszerű Népstadionunkat úgy, mint új, nagy sportsikerek kiindulópontját. Sporttársak! Előre új győzelmeink felé, hazánk dicsőségére, a népek közötti barátság megerősítésére, a béke védelmére! Ezzel a Népstadiont megnyitom.” A kifejezetten patetikus beszámoló ezután a béke táborának győzelmét vetítette előre, melynek egyik fontos állomása a Népstadion átadása volt: „Szinte ugyanebben a pillanatban a hirdetőtáblán kigyulladnak az első villanybetűk. Béke, hirdeti a tábla első szövege. Igen, az első győzelmet itt a béke aratta, minden újabb siker a béketábor, a világméretű békemozgalom sikere is lesz. Még szárnyalnak a Himnusz dallamai, amikor a pálya szélén felröppen az első galamb, aztán mind több és több, szárnyuk suhogása beleolvad a Himnusz hangjaiba, tízezres seregük szinte elborítja a napfényes eget. Egy kört ír le a békének ez a légiflottája a stadion felett és aztán útrakél, hogy elvigye a négy égtáj felé dolgozó népünk új győzelmének hírét.” A külföldi díszvendégek között többségben voltak a szocialista blokkhoz tartozó országok küldöttei, de jelen volt Avery Brundage, a NOB amerikai elnöke is, aki a beszámoló szerint elégedett volt a látottakkal – jóllehet, nem a díszpáholyban kapott helyet.
 
A stadion főként az ötvenes–hatvanas években valóban nagyszerű sikerek helyszíne volt, de ezután – főként a források szűkössége miatt – sportéletünk hanyatlani kezdett, és a stadion felett is eljárt az idő. A rendszerváltás időszakában, majd a kétezres évek végéig nagyszabású kulturális rendezvények, koncertek helyszínéül is szolgált (a teljesség igénye nélkül: 1986 – Queen; 1987 – Genesis; 1990 – Illés és István, a király előadás; 1991 – II. János Pál pápa látogatása, AC/DC, Metallica, Mötley Crüe, Queensrÿche; 1992 – Guns N’ Roses; 1993 – U2; 1995 – The Rolling Stones; 1996 – Michael Jackson; 2001 – Illés, Metro, Omega (Szuperkoncert); 2006 – Depeche Mode, Robbie Williams; 2007 – George Michael, The Rolling Stones).
 
A Népstadion nevet 2002-ig viselte, ekkor Puskás Ferencről nevezték el. Néhány ráncfelvarró felújítás után 2016-ban végleg korszerűtlennek ítélték, és megkezdték lebontását, majd a helyén teljesen új stadion építését, melyet 2019-ben adtak át, immár Puskás Aréna néven. Az új stadion – melybe ledarálva részben beépítették a régi betonanyagát – valóban európai színvonalú, melyet az eddig itt rendezett mérkőzések (UEFA Szuperkupa döntő, Európa Bajnokság) és a jövőben rendezendő Európa Liga döntő is igazol. Mindezek mellett természetesen a magyar labdarúgó-válogatott hazai pályája is, és e minőségében – a magyar nemzet egyik ékszerdobozaként – reméljük, komoly sportsikerek helyszíne lesz.
 
Forrás: RETÖRKI Facebook oldala
(2021.08.20.)