Petőfi és a magyar lélek ünnepe Koltón

Ma pontosan 174 éve annak, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egy nappal a házasságkötésük után, 1848. szeptember 9-én megkezdték hat héten át tartó meghitt együttlétüket a koltói kastélyban, mégpedig a jóbarát Teleki Sándor gróf nászajándékának köszönhetően. A település nagy becsben tartja e neves eseményt, és hagyományosan gazdag és változatos programsorozattal emlékezik rá.
 
Petőfi itt írta a „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…” kezdetű, Szeptember végén című költeményét, amelyet sokan – világviszonylatban is – a szerelmi líra legnagyszerűbb alkotásának tartanak. Teleki Sándor gróf ott nyugszik a koltói temetőben, tavaly pedig átadásra került a felújított Teleki-kastély, amelyben ma természetesen Petőfi-múzeum működik, amelynek legnagyobb érdeklődést kiváltó része a Petőfi-emlékszoba, a hitvesi ággyal, eredeti bútorokkal, ruhákkal, könyvekkel és további ereklyékkel. Amilyen pompás a kastély, annyira pazar az udvara is, amely szintén bővelkedik látnivalókban, ott áll az a kőasztal is, amelyen a költő koltói verseit írta. A Petőfi-házaspárt ábrázoló életnagyságú szoborpár, de Teleki Sándor gróf és Bem József tábornok emlékműve is ott van a parkban.
 
A Máramaros megyében fekvő Koltó – ahogy többek között a Felvidék és az Erdély is – 1920-ban a trianoni békediktátum következtében a Magyarországtól elcsatolt települések sorsára jutott, korábban Szatmár vármegyéhez tartozott. A Csallóközből körülbelül 550 kilométernyi úton juthatunk oda.
 
A Csendes Lajos polgármester vezette helyi önkormányzat a koltó-katalini Református Egyházközséggel együtt szervezte meg az elmúlt hétvégén a Petőfi-emlékünnepséget. Az a megtiszteltetés ért, hogy meghívást kaptam a tavaly megjelent A természet vadvirága című, Petőfiről szóló könyvem bemutatására. Ez úgy történt, hogy az emlékünnepségek könyvbemutatóira rendszerint a Kiskunfélegyházi Petőfi Társaság elnöke, dr. Tarjányi József tesz javaslatot, aki 77 évesen is örökmozgó Petőfi-kutatónak számít, így az említett könyvből rögtön a megjelenése után küldtem neki tiszteletpéldányt.
 
Koltó előtt volt egy kiskunfélegyházi megállónk is, ugyanis a helyi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is megszervezte a könyv bemutatóját, ahol dr. Tarjányi Józseffel beszélgettünk, majd másnap vele és Szabó Máriával, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium magyar szakos tanárnőjével közösen indultunk Koltóra. A kiskunfélegyházi könyvbemutató előtt azon gondolkodtam, hogy valamilyen közös vonást találjak Kiskunfélegyháza és lakhelyem, Galánta között. Ezt mondtam a hallgatóságnak: „A kultúra két meghatározó ágának, az irodalomnak és a zeneművészetnek legnagyobb alakja Félegyházán, illetve Galántán töltötték boldog gyermekkorukat, itt érezhették át az otthon melegét. Természetesen Petőfi Sándorról és Kodály Zoltánról beszélek.”
 
Kiskunfélegyházáról mindenekelőtt azt kell tudni, hogy Petőfi itt írta a Szülőföldemen című versét, amelyben félreérthetetlenül kimondja: „Ez a város születésem helye”.  A kiskunfélegyháziak is annyira hálásak Petőfinek, mint a koltóiak, csodálatos múzeum és további emlékművek sokasága emlékeztet a múltra. A főtéren természetesen Petőfi Sándor szobra áll, közel az ugyancsak impozáns városházához.
 
Koltóra érve a társzervező református egyházközség történetével Varga Károly nyugalmazott lelkipásztor-esperes ismertetett meg bennünket. A programsorozatot a nagyváradi székhelyű Szigligeti Színház Lilliput Társulata nyitotta meg, előbb a gyermekeknek kedveskedve a helyi Teleki Sándor Művelődési Házban bábelőadás formájában bemutatták Az égi érő fa című mesét, majd este Petőfi híres eposzát, A helység kalapácsát. A szabadtéri istentiszteleten Nt. Kovács Sándor lelkész, a Szatmári Református Egyházmegye volt esperese hirdetett igét. A Teleki-kastélyban tartott könyvbemutatón Téglás József szatmárnémeti tanár volt a beszélgetőtársam.
 
A kastély mellett, a Petőfi Sándor Általános iskola udvarán is zajlottak az események, a zenés-táncos összeállítás során felléptek a koltói hagyományőrzők, dr. Kurucz Ádám András színész, Latinovits-díjas versmondó, Farkas Rozika nóta- és dalénekes, a Sárospataki Nyolckor Színház művészei, a Transilvania Néptáncegyüttes, a Teleki Magyar Ház Muzsikáló Ház programjának fiatal népzenészei és oktatói. Természetesen ünnepi beszédek is voltak, Csendes Lajos köszöntötte a több száz jelenlévőt, Téglás József házigazdaként szólt, majd Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője és Demeter Stefánia Katalin, Magyarország kolozsvári konzulja szónoklatai következtek. Új emléktáblát avattak Teleki Sándornak, és hagyományosan megkoszorúzták a Petőfi-házaspár emlékművét, ahol mi, Petőfi kiskunfélegyházi és felvidéki tisztelőiként is elhelyeztük az emlékezés virágait.
 
Ez eddig a történtek kronológiája volt csupán, és még sok ember megérdemelné, hogy név szerint említsük. A lényeg viszont az a szeretet volt, amivel mindezt a koltóiak és barátaik teszik. A lélek ünnepe volt ez a két nap. Mit láttam? A magas színvonalú kultúrműsorok mellett egy igazi közösséget, ahol mindenki figyel a másikra. Senki sem rohan, a Liszt-díjas budapesti színművész is ott maradt két napig, akit egyébként a Vígszínház Pál utcai fiúk című sikerdarabjának egyik szereplőjeként is ismerhetünk. A települést tizenhárom éve irányító polgármester ott volt az összes eseményen, beszélgetett a jelenlévőkkel, ugyanakkor kivette a részét a kétkezi munkákból is.
 
Elhangzott nemzeti imánk is, és Koltón valóban beteljesülve érezte az ember Kölcsey fohászának első sorát, azaz: „Isten, áldd meg a magyart”!
 
(Oriskó Norbert, Felvidék.ma, 2021.09.09.)