Bethlen Gábor-díjat vett át Andrásfalvy Bertalan

Szombat délelőtt átadták a Bethlen Gábor Alapítvány díjait.
Az 1980-tól működő Bethlen Gábor Alapítvány hazai és külhoni magyarok áldozatkészsége, valamint kurátorai munkája révén, azok anyagi, szellemi és lelki támogatásával szolgálja a nemzetet.
 
Az alapítvány évente adományozott kitüntetései (Bethlen Gábor-díj, Márton Áron Emlékérem, Teleki Pál Érdemérem) ösztönzik a magyarság – benne a diaszpóra – értékeinek, alkotóinak megismerését és elismerését, a magyar szellemi-kulturális örökség védelmét. A Bethlen Gábor Alapítvány elnöke Lezsák Sándor.
 
Ma délelőtt a Pesti Vármegyeházán a Bethlen Gábor-díjat Andrásfalvy Bertalan vehette át.
A Márton Áron-emlékérmet Szövényi Zsoltnak ítélték oda.
A Teleki Pál-érdemérem kitüntetettjei: Beke István, Szőcs Zoltán, Grezsa István, Gyurácz Ferenc, Kassai Lajos és az Ismerős Arcok zenekar.
Székelyföld Jövőjéért ösztöndíjat kapott: Varga Andrea, Ónodi Henrietta.
***
Andrásfalvy Bertalan 1931. november 17-én született Sopronban. Családja Erdélyből származik, eredetileg az Andráscsík nevet viselte, amíg édesapja fel nem vette a bukovinai székely Andrásfalva település nevét. A névváltoztatás oka nagybátyja előtti tiszteletadás, aki oda települt ki tanítónak azzal a céllal, hogy magyar ajkú értelmiséget hozzanak létre Bukovinában. Nagyapja egy kolozsvári internátusos gyermekotthon vezetője volt. Családjukat az I. világháború után kiutasították Romániából és Magyarországra települtek, mivel édesapja nem írta alá a román állami esküszöveget. Apja a magyaróvári mezőgazdasági főiskola elvégzése után 1945-ig az Esterházy-uradalomban dolgozott. 1944-ig Sopronban éltek. Meghatározó élménye volt, hogy fiatalon végignézte az Esterházy-kastélyt elfoglaló szovjet csapatok rombolásait és azt, ahogy a vandalizmus ellen fellépő apjára fegyvert fognak. A háború pusztításai elől a feketebokori majorra költöztek, majd 1947-ben Budapestre.
 
1942–1947 között a soproni bencés gimnáziumban tanult, majd a budapesti ciszterci gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Már soproni diákévei alatt aktív tagja lett a Regős cserkészetnek, ahol benne és társaiban is megszületett az elképzelés, hogy a II. világháború után létre kell hozni egy Dunai Konföderációt. A cserkészmozgalom betiltása után a kommunista diktatúra éveiben is megtartották közösségüket. Már ekkor megfigyelés alatt állt. 1950-ben nem vették fel néprajz szakra, így román-magyar szakon kezdte tanulmányait, ám néprajzos órákat is hallgatott. Harmadik évtől a románt elhagyta majd néprajz és muzeológus diplomát szerzett 1955-ben. 1954–55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus, majd öt évig Szekszárdon muzeológus. 1956-ban személyesen részt vett a forradalom eseményeiben, túlélte a Parlament előtti sortüzet.
 
1956-ban, a forradalom előtt járt először Moldvában, ahol életre szóló barátságot kötött Kallós Zoltánnal. 1961-től – amint 1956 után ismét lehetővé vált az Erdélybe utazás – folyamatosan jár ki gyűjtőútra Martin Györggyel, Pesovár Ferenccel és Kallóssal. Elsősorban néptáncokat vettek filmre. Többek között az általuk gyűjtött anyagokra építve indították el az 1970-es években a táncház-mozgalmat is. Moldva mellett rendszeresen járt gyűjtőúton Gyimesben, a Mezőségben, Kalotaszegen, a Felvidéken, Dél-Baranyában, Sárközben, ahol a magyarokkal együtt németek, szerbek, sokácok, horvátok, bukovinai székelyek, moldvai csángók kultúráját gyűjtötte. Kutatott Albániában is, feldolgozva a balkáni szőlőművelés rendszerét. Az államszocializmus idején 1960-tól folyamatos megfigyelés alatt állt, rendszeresen felléptek ellene a magyar Államvédelmi Hatóság és a román Securitate ügynökei.
 
1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa, közben Kecskeméten 1965-ben kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett. 1971-ben védte meg kandidátusi értekezését néprajztudományból. 1976 és 1977 között a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársa, majd osztályvezetője. 1990-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1989 és 1990 között a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) docense, megszervezte a néprajzi tanszéket. 1993 és 2001 között a JPTE (2000-től Pécsi Tudományegyetem) egyetemi tanára volt, 2001-óta a Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszék professzor emeritusa.
 
1979 óta vett részt tevékenyen a politikában. A Bibó István Emlékkönyvbe kérték fel publikálásra, s a megjelenő A magyarság életfája című tanulmány megszületésétől kezdve nyíltan részt vett a hazai ellenzék munkásságában, kitéve magát a folyamatos megfigyeléseknek és zaklatásoknak. 1988-ban belépett az MDF-be, a rendszerváltás idejére már egyik vezetőjeként tartották számon. 1989 és 1990 között az országos választmány tagja és a pécsi alapszervezet elnöke volt, 1993-ban a Baranya megyei választmány elnökének választották. Az első szabad választásokon egyéni jelöltként bejutott az Országgyűlésbe, 1993 és 1994 között az MDF-frakció elnökségi tagjaként dolgozott, 1994-ben és 1998-ban pedig a párt országgyűlési képviselőjelöltje volt.
 
1990-ben kinevezték a rendszerváltás utáni első művelődési és közoktatási miniszterré. A posztot 1993-ig töltötte be, ekkor Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök követte. Minisztersége idején a rendszerválás utáni kulturális élet finanszírozásában, illetve a korábbi állampárti befolyás megszüntetésére hozott intézkedéseket. Harcot folytatott a hit- és erkölcstan valamint a művészeti oktatásának általánossá tételéért. A szakmaiság megvalósítása mellett a diktatúrában kialakult félelem légkörének feloldását tartotta legfontosabb feladatának. 2005-ben távozott az MDF-ből és a Lezsák Sándor által alapította Nemzeti Fórum tagja lett.
 
Kutatta a vízrendezések előtti hagyományos gazdálkodást, egyes népcsoportok változó életmódját, a különböző kultúrák és nyelvek együttélését. Részt vett a magyar nép tánckincsének, népzenéjének, népszokásainak, mesekincsének, szokásvilágának, népművészetének feltárásában, a néptánc- és a népi kézművesség mozgalmaiban. Munkásságának eredményeit nem csupán a tudományos közéletnek szánta. Évtizedek óta tart nyilvános előadásokat, melyek elsősorban a művészetek, a művészeti oktatás, a hagyományok megtartása, a család és a nemzet valamint a keresztény erkölcsiség fontosságáról szólnak. Mintegy 250 könyvet, tanulmányt, tudományos közlést írt hazai és külföldi szaklapokban, több tudományos és állami kitüntetést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, Prima-díjat és Széchenyi-díjat.

***
A Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) alapgondolatát, hogy szükséges egy szervezet, amely a kisebbségben élő magyarság helyzetére, szellemi értékeire irányítja a figyelmet, segélyezi a kisebbségben élőket és díjjal ismeri el a magyarságért végzett kiemelkedő tevékenységet, elsőként Bakos István fogalmazta meg 1979-ben, majd az év karácsonyáig hatvanöt neves közéleti személyiség támogatását nyerte meg. Az alapítvány 1980-ban kezdte meg működését, bár csak 1985-ben sikerült bejegyeztetni. Első díjazottjai között volt Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Sütő András.
 
Forrás: Magyar Nemzet
Fotón: Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt művelődési és közoktatási miniszter
(2021.09.25.)