A reformkörök színrelépése

A reformkörök az MSZMP-n, vagyis az állampárton belüli ellenzéki szerepkört betöltő csoportosulásokként jöttek létre. Szándékuk alapvetően a pártállami múlttal szakítva egy modern szocialista párt létrehozására irányult, amelynek a többpártrendszerre épülő politikai intézményrendszerbe illeszkedve, szabad választásokon kell elnyernie az állampolgárok bizalmát.

A rendszerváltással összefüggésben az állampárton, a Magyar Szocialista Munkáspárton (MSZMP) belül megjelenő reformszellemiséget érintően sokkal több szó esik az ezt megtestesítő egyes személyiségekről, legfőképpen Pozsgay Imréről, illetve Németh Miklósról. Kevésbé kerültek be a köztudatba a párt belső ellenzékeként is emlegetett reformkörök. Tóth Juditnak, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum  tudományos munkatársának írása az első, a szegedi reformkör megalakulása mellett azt járja körbe, hogy milyen csoportosulásokként és mikor jöttek létre a reformkörök.
 
A rendszerváltás történetének kevésbé emlegetett, ám fontos dátuma 1988. november 29-e. Erről a napról leginkább a köztörténet részeként szervesült ún. fehérterroros beszéd juthat eszébe sokaknak. Az MSZMP főtitkárának, Grósz Károlynak az esti órákban elmondott sportcsarnokbéli beszédét azonban megelőzte (egy egész napos politikai bizottsági ülés mellett) az, hogy reggel huszonhat aláírással a Délmagyarország hasábjain napvilágot látott a Csongrád megyében megalakulóban lévő reformkör felhívása Reformköröket a pártban is! címmel.
 
A reformkörök az MSZMP-n, vagyis az állampárton belüli ellenzéki szerepkört betöltő csoportosulásokként jöttek létre. Szándékuk alapvetően a pártállami múlttal szakítva egy modern szocialista párt létrehozására irányult, amelynek a többpártrendszerre épülő politikai intézményrendszerbe illeszkedve, szabad választásokon kell elnyernie az állampolgárok bizalmát. Maga a fogalom, a reformkör elnevezés Lovászi Józsefnek – a Csongrád megyében, Szegeden létrejött reformkör egyik vezető személyiségének – a nevéhez kötődik.
 
A megjelent kiáltvány bár már a reformkörök országos szervezésére biztat, ám a cikk egy átfogó helyzetelemzéssel indul. Ennek kezdő megállapításában az aláírók hangsúlyozzák, hogy a szocialista tömb egésze strukturális válságban van, amely csak radikális és komplex reformokkal küzdhető le. Ezt követően pontokba szedve fejtik ki, hogy melyek az általuk legfontosabbnak tartott reformok, így többek között szó esik a politikai intézményrendszer átfogó reformjáról is.
 
A reggeli órákban megjelenő írás mintegy vizionálja, előrevetíti az esti, sportcsarnokbéli eseményeket, hiszen a következőképp fogalmaz: „A végiggondolt reformkoncepció hiánya, valamint széles rétegek elégedetlensége, radikalizmusa tápot adhat »rendteremtő« reflexek feléledéséhez.”
 
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az 1988. májusi „pártértekezlet utáni helyzet egyszerre mutatja a reformelképzelések valóra váltásának növekvő lehetőségét, másrészt a nehézkes előrehaladás miatt a határozott lépések szükségességét. Nem engedhető meg, hogy a visszarendeződés erői a pártot ismét eszközül használhassák!” Éppen ezért fontosnak tartották, hogy a reformelkötelezett párttagok ne atomizáltan működjenek, illetve, hogy a kritikai szellemű és politizáló hajlamú párttagok ne húzódjanak passzivitásba. Mindezek motiváltak tehát a szervezőket, akik a fentiek szellemében kezdeményezték „a párttagok megyei reformkörének létrehozását”.
 
Az első reformkör Szegeden alakult tehát meg, nem sokkal a kiáltvány közreadása után, 1988. december 2-án, majd a kecskeméti szervezők is aktivizálódtak. Ezután – főként 1989 első hónapjaiban – egyaránt alakultak reformkörök a fővárosi és a megyei, illetve egyes városi, sőt intézményi, esetleg üzemi pártbizottságokon belül, de ágazati szinten is szerveződtek, amelyekről a későbbiekben további posztokat is közlünk majd.
 
Írás forrása: A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum Facebook oldala  
Kép forrása: Délmagyarország, 1988. november 29. 2. o.
Forrás: Hungaricana
 
(2021.11.29.)