Vérfürdő az 1956-os olimpián?

A mérkőzés durva volt. A játékvezető néhány sportszerűtlen jelenet után a második félidő 12. percében kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. Két magyar játékos játék közben könnyebben megsérült, Zádor Ervint pedig nehezebb sérüléssel kórházba szállították.

Sokak számára ismert a kép, amin Zádor Ervint, az 1956-os olimpia bajnok magyar vízilabdacsapat tagját vérző arccal, bedagadt szemöldökkel, fürdőnadrágban kísérik a medence partján a szovjetekkel vívott mérkőzés után. A kép szimbolikussá vált: a leigázott, vérbefojtott Magyarországot jelképezte. De valóban ilyen volt a mérkőzés, vagy csak kapóra jött a kép egy legenda megalkotásához? A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársának, Házi Balázsnak írása.
 
A november 22. és december 8. között megrendezett 1956-os melbourne-i olimpia nekünk magyaroknak mindenképpen különös jelentőséggel bír. Sporttörténeti szempontból kiemelkedően sikeresnek mondható nemzeti csapatunk akkori szereplése, ugyanis az éremtáblázaton az előkelő negyedik helyen végeztünk. A forradalom és szabadságharc, majd annak leverése ugyanakkor erőteljesen befolyásolta mind a felkészülést, mind sportolóink részvételét. (Itt érdemes röviden kitérni a szuezi válság, valamint a magyar szabadságharc eltiprásának sportra gyakorolt hatására: több nemzet bojkottálta a játékokat, Egyiptom, Irak és Libanon az előbbi, Hollandia, Spanyolország és Svájc pedig az utóbbi miatt maradt távol.) Az induláskor, november első napjaiban az olimpikonjainkat szállító Air France repülőgép nem is volt hajlandó Budapestre repülni, ezért csapatunk busszal volt kénytelen elindulni Prága felé, onnan pedig repülővel jutottak el a déli kontinensre. Útközben forradalmi bizottságot is alakítottak, melynek elnöke Gyarmati Dezső lett. Még meg sem érkeztek, amikor Bangkok környékén eljutott hozzájuk a második szovjet intervenció híre, mely természetesen negatívan változtatta meg a résztvevők kedélyét. Az olimpiai nemzeti zászlón ettől kezdve fekete szalag hívta fel a figyelmet a hazai eseményekre.
 
A november 28. és december 7. között zajló vízilabda tornát a magyar válogatott nyerte meg, utólag azt mondhatnánk: simán, 20:3-as gólaránnyal, mind a hat mérkőzését megnyerve. Azonban az általában nagyarányúnak számító sikerek ellenére természetesen akadtak nehezebb mérkőzések is. Minden bizonnyal ilyen volt az utolsó, döntőnek beillő mérkőzés Jugoszlávia ellen, melyet 2:1 arányban nyertek a mieink. A 4:0-ás győzelemmel zárult Szovjetunió elleni mérkőzés az eredményt tekintve nem tűnik szorosnak – a nemzetközi sajtóvisszhang alapján azonban „vérfürdő” zajlott a medencében. Több helyen kiemelik, hogy a szovjetek végig durván játszottak, két játékosuk pedig több ízben is „átkozott fasisztának” nevezte Zádor Ervint – a magyar pólóst, akit az utolsó percben Valentyin Prokopov szándékosan megütött, neki pedig eleredt a vére.
 
A hazai sajtóvisszhang – érthető okokból – jóval visszafogottabb képet fest a mérkőzésről, amelyről persze megemlítik, hogy végig kemény csata zajlott. Egyedül a honi sajtótermékeknél szabadabb hírforrásban, az újvidéki Magyar Szó napilapban jelent meg keményebb hangú tudósítás a mérkőzés másnapján: „A mérkőzés durva volt. A játékvezető néhány sportszerűtlen jelenet után a második félidő 12. percében kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. Két magyar játékos játék közben könnyebben megsérült, Zádor Ervint pedig nehezebb sérüléssel kórházba szállították.” Jóllehet csak kivizsgálásra vitték, de a másnapi, Jugoszlávok elleni döntő fontosságú mérkőzésen nem tudott medencébe szállni. A hatás azonban, amit véres arca és teste a zsúfolásig megtelt uszodában eredményezett, katartikus volt: több néző átmászott a korlátokon, sokan a szovjet játékosokon akartak revansot venni. A szovjet csapat végül csak a rendőrök megérkezése után hagyta el a medencét, majd sietve az uszodát is. (A mérkőzést tulajdonképpen sohasem fejezték be, igaz egy perccel a vége előtt 4:0-s állásnál egyértelműen eldőlt.)
 
De hogyan emlékszik az eseményekre az egyik főszereplő, a válogatott csapatkapitánya: Gyarmati Dezső? Szerinte a mérkőzés egyáltalán nem volt a szokásosnál keményebb, és elmondása szerint inkább ők provokálták a szovjeteket: „A játék kemény volt, de távolról sem durva. A keménységet is többnyire mi provokáltuk, ők csak viszonozták. Ez teljesen természetes dolog, a vízilabda ilyen játék.” Leírása szerint a végül világhírű esemény is a balszerencsén múlott: „Azzal kezdődött, hogy Prokopnál elszakadt a cérna. Nem csoda. Nem voltunk durvák, de azért nem bántunk kesztyűs kézzel az ellenféllel. Az oroszok egyik legjobbját Bolváry osztotta, mégpedig elég módszeresen. Az már Zádor Ervin egyéni peche, hogy amikor Prokop visszakönyökölt, épp ő úszott mögötte. Az pedig Prokopé, hogy épp a szeme környékén találta Ervint, ahol ugyebár a bőr és a csont között nincs semmi, azaz azonnal seb nyílik egy erősebb behatás következtében.” Zádor az olimpia után nem tért haza, az USA-ban telepedett le. Fél évszázaddal később ő maga így emlékezett az eseményekre: „Mi nem utáltuk Prokopot és a csapatát. Amit a szovjetek tettek az országgal, nem a pólósok tették. Ami pedig a medencében történt, bárhol megeshetett volna, nem lett volna szenzáció. Attól lett az, hogy éppen az olimpián történt, s egy hónappal a magyar forradalom után.”
 
Úgy tűnik tehát, hogy a véletlennek, az újságíróknak, leginkább pedig a felfokozott hangulatnak és a magyar tragédiának komoly szerepe volt a „vérfürdő” mítoszának elterjedésében. Gyarmati is több helyen kiemeli visszaemlékezésében, hogy a szovjet játékosokkal jó volt a viszonyuk: „Az ellenfél játékosaival nekünk semmi bajunk, semmi elszámolnivalónk nem akadt. Évek óta ismertük egymást, a parton gyakran elmókáztunk, ami pedig félelmetes centerükhöz, az aranyos Msvenieradze-Misihez fűzött bennünket, az több volt, mint egyszerű sportbarátság. Csak hát amit képviseltek. CCCP – az a négy betű a melegítőjükön… Az a négy betű a Körúton csattogó szovjet páncélosok oldalán.” A korabeli tudósításokat tehát érdemes kritikus szemmel olvasni, már csak azért is, mert azokból a mérkőzés gólszerzői sem állapíthatóak meg egyértelműen…
 
Forrás: a RETÖTRKI Facebook oldala

 
(A fénykép forrása: Az 1956-os Melbourne-i Olimpia fényképgyűjteménye, Public Record Office Victoria, Photographic Negatives, VPRS 10742 https://prov.vic.gov.au/archive/VPRS10742)
 
(2023.12.06.)