BOLONDOK HAJÓJA

Gyurcsány felesége, Dobrev Klára, nyilvános megszólalásai alkalmával érzékelteti: az ujja a géppuska ravaszán és "nem fog megremegni a keze, ha úgy látja, hogy valaki kizárólagos hatalomgyakorlásra tör. És akkor nem csak jogában áll, hanem kötelessége is fellépni vele szemben."
S hogy ki tör kizárólagos hatalomgyakorlásra, azt majd gondolom, Göbbels, pardon, Gyurcsányné nagysasszony megmondja, és a nyomaték kedvéért hozzáteszi: "ez egy nagyon kemény menet lesz, de végigviszik."
Bevallom, most először osztom Török Gábor lemezlovas aggodalmát, és van is némi félelem bennem, „mert az őrültek félelmetesek, kiszámíthatatlanok, valóban fel kell készülnünk váratlan helyzetekre is."
Tölgyessy Péter volt SZDSZ elnök, országgyűlési képviselő Zay-Márkiként emlegeti egyik podcastjában következetesen a kiszámíthatatlan, korábban villanykapcsoló ügynököt.
Kis utánanézés után olybá tűnik, Nuszbek Lajos volt feltehetően az eredeti, akkori neve a mostani, feltehetően Zay felmenőjének, és ez a Lajos utónevű úr 1905-ben, 20 évesen nevet változtatott, családnévként felvette az anyai nagyanyja nevét. Így attól fogva Zay Lajosnak hívták, 1917-ig. Hogy lett ebből Zay-Márki? 1917-ben az ős állítólag megint változtatott és már anyai nagyszüleinek mindkét vezetéknevét kettős formában használta. Ezt a Zay-Márki nevet forgatta ki Márki-Zayra a semmiből felbukkant kettős állampolgár?
Ember legyen a talpán, aki ezt követni tudja és érti is. Miért is nem jó valakinek a becsületes születéskori neve?
Per tangentem: a legújabbkori politikában volt már egy ilyen fura névváltoztató pártelnök, aki Zazriveczről Vonára váltott. Vele futtattatták fel a Jobbikot majd 20%-ig, ő alá tolták be a Magyar Gárdát, vele is elhitették, hogy miniszterelnök lesz. Manapság Puzsérral váltják egymást az ATV egyik műsorában.
Puzsér az elégedetlen, Vona az oktondi szerepét játssza nagy átéléssel.
czyla