Karácsonyböjti népszokások a Felvidéken

Karácsony böjtjén, december 24-én nagy volt a sürgés-forgás minden rendes régi paraszti ház körül. Amíg a gazdaasszonyok a konyhában tüsténkedtek, többnyire ekkor készültek a karácsonyi asztalról nélkülözhetetlen finomabbnál finomabb kalácsok, és ekkor készítették el a karácsonyböjti és Szent Karácsony napi ételeket is, a gazda feladata a ház körüli rendrakás volt.
 
„A gazda ilyenkor kitakarította az ólakat, istállókat is, friss szalmát készített be mindenhova, és bekészítette az állatok részére is az élelmet a három ünnepnapra, illetve a három napra elegendő tűzifát is a gazdaasszony részére. Felseperte az udvart és a ház elejét is” – mondta a felvidéki ma 7 portálnak Méry Margit néprajzkutató, akit a karácsonyböjti hiedelmek és szokások kapcsán kérdeztek.
 
„Ehhez a naphoz fűződik a legtöbb hiedelem gyakorlása, mondta a néprajzkutató. Például a lányok, amikor felkeltek ezen a reggelen, piros almát tettek a mosdóvízbe, hogy egészségesek és szép pirosak legyenek egész évben. A reggeli órákban kezdődött a pásztorok vesszőhordása is, ami minden vidéken, ahol az állatokat pásztorok őrizték, szokás volt. A pásztorok ilyenkor beköszönnek azokhoz a családokhoz, ahonnan állatot hajtottak ki, és a gazdaasszony a kötényével vagy egy konyharuhával húzza ki a vesszőt: vagy annyi darabot, ahány állatot a gazdaságukból kihajtottak, vagy annyi szálat, ahány családtag van”– mondta.
 
Ezzel a vesszővel aztán a pásztor megveregeti a gazdaasszonyt, hogy az állatok olyan fürgék legyenek, mint amilyen ő a veregetéstől lesz. Válaszul a gazdaasszony is meg szokta veregetni a pásztort, hogy az állatok frissek és elevenek legyenek, mesélte a néprajzkutató hozzáfűzve, ilyenkor meg is vendégelik a pásztorokat, rendszerint bort vagy kalácsot kapnak, ha addigra már megsült. Így járják be a pásztorok az egész falut.
 
Szokásban volt ilyenkor az ostorcsattogtatás is, tudjuk meg, ami a gonosz és rossz szellemek elűzését szolgálta. „De az Ipoly-mentén például vasabroncsot tesznek az állatok elé, abba szórják a tyúkoknak is az eledelt, hogy együtt egyenek, ne széledjenek szét, és ne tojjanak szanaszét.
 
A legtöbb helyen az ünnepi lakoma este van, néhol az Ipoly-mentén, például Ipolyvarbón azonban a déli harangszó mellett tartják a karácsonyi ebédet.
 
Amikor megszólalt a déli harangszó, a gazda kifutott a kertbe, megrázta a gyümölcsfákat, hogy jövőre jó sok gyümölcs teremjen rajtuk.
 
Ezeken a helyeken az ebéd után aztán már folyt a karácsonyi beszélgetés, az énekek éneklése, és várták az éjféli misét. Eközben jöttek még a kántálók vagy karácsonyköszöntők meg a betlehemesek is.
 
Voltak olyan vidékek is, ahol a karácsonyi lakomát a ház kiszentelése előzte meg, mondja Méry Margit. „Zoboralján például, Egerszegen Cseresznye Margit néni még a hetvenes években is mielőtt a vacsora kezdődött volna, kiszentelte az egész házat, az udvart és az ólakat is. Mivel télen korán sötétedik, mesélte, hogy az unokája világított előtte a lámpással, ő pedig lapáton vitte a megszentelt füstölőanyagot, és közben imádkozott” – mondta hozzáfűzve, amikor már a lakás is ki volt szentelve, megkezdődhetett az asztal előkészítése, ami a leglényegesebb volt ezen a napon.
 
A karácsonyi terítéknek is nagy jelentőséget tulajdonítottak az eleink. Ilyenkor a gazda és a gazdaasszony, Zoboralján csaknem minden faluban így volt, meséli a néprajzkutató, két abroszt vettek a kezükbe, a közé szórták a gabonát, és húzták ellentétes irányba, miközben azt kérdezte a gazda: „Mit húz, kend? A gazdaasszony meg válaszolt, hogy „konkolyt, gazt, mindenféle gajzott ki a gabonából”, így tették aztán az abroszt az asztalra, mert ennek is mágikus erőt tulajdonítottak. De voltak olyan helyek is, ahol három abroszt is tettek az asztalra, fűzte hozzá Méry Margit.
 
Több hiedelem fűződött a karácsonyi almaevéshez is. Voltak helyek, a Mátyusföldön például, hogy amikor az almát a gazdaasszony keresztbe vágta, azt figyelte, nem vágta-e el az alma magját is, mert ha elvágta a magot, az azt jelentette, hogy abban az évben meghal vagy beteg lesz.
 
Vacsora után a gyerekek már behúzódtak az asztal alá, a szalmára, és ott is aludtak, mert a Kisjézus a szalmára született. A család ilyenkor együttmaradt, ezen a napon tilos volt a rokonlátogatás, a kölcsönkapott dolgokat is vissza kellett adni, hogy minden a helyén legyen. Énekelve, együtt imádkozva ment el az este az éjféli miséig. Közben, a Csallóközben például, a mendikások jártak, máshol a karácsonyköszöntők. Ki hogy hívta, mondja a néprajzkutató.
 
Az Ipoly-menti falvakban nagyon szép éneket is énekeltek ilyenkor a gyerekek, ötösével-hatosával csoportokban, tarisznyával a vállukon járták a házakat karácsonyt köszönteni.
Amikor beköszöntek az udvarról, kiszólt a gazda, hogy: Hányan vagytok? Mire azt felelték: Hatan. Akkor annyi felé szaladjatok! – jött a válasz. Nem lehet, mondták. Miért nem lehet? Azért, mert kolbászból van a kerítésük. Akkor egyétek meg, jött a válasz. Nem lehet, mert karácsony böjtje van, és nem szabad húst enni. Akkor gyertek be, volt végül a válasz. A gyerekek aztán még bent is énekeltek karácsonyi énekeket, megvendégelték őket, kaptak kalácsot vagy almát, diót, néha egy kis pénzt is, ha volt.
 
A Csallóközben már a felnőttek jártak, férfiak, nős emberek is mendikálni, ami abból állt, hogy elmentek a rokonokhoz, vagy barátokhoz, az ablak alatt elénekelték a karácsonyi énekeket, boldog karácsonyt kívántak, és tovább mentek, így szórakoztak együtt, és így múlatták az időt az éjféli szent miséig, amire aki csak járni tudott, mindenki elment.
 
A szentcsaládjáráskor a hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, énekelnek és kisebb szertartásokat mutatnak be. Az adventi időszak lényegében a karácsony előkészítése volt, és ennek az utolsó 10-15 napjában már a szentcsaládjárás dominált, ami december 23-án fejeződött be, vagyis még a Szenteste előtti napon. De Ipolyvarbón például nem fejezték be ekkor véglegesen, hanem az éjféli szentmisére újra elvitték a szentcsaládot, és ott is énekeltek, ott fejezték be, mondta Méry Margit.
 
Nagyon szép szokás volt még keleten, például Jánokon a betlehemezés. A betlehemezést a férfiak tulajdonképpen már egész adventi időszakban gyakorolták, gyönyörű szép énekes, szöveges változata van, láncos botokkal verik a ritmust, ahogy énekelnek, nagyon szép a koreográfiája is, és ez a betlehemes játék azzal kezdődik, hogy az éjféli szentmisére már bevonulnak a betlehemesek, és ott a templomban játsszák el először a betlehemes játékot. Majd utána, amikor kijönnek, még a paphoz is elmennek, majd az egész falut bejárva kívánnak boldog karácsonyt.
 
Kassa környékén a legények az éjféli mise után még bejárták az egész falut, és népdalokat énekelnek, világi nótákat, ekkor már nem szentes énekeket, ezzel is jelezve, hogy megkezdődött a böjt alóli felszabadulás.
 
Szent Karácsony ünnepét, azaz december 25-ét nagyon szigorú előírások alapján tartották meg régen az emberek.
 
A legtöbb helyen tüzet sem raktak ilyenkor, hanem még az éjféli miséről hazajövet egy nagy darab fát vagy szenet raktak a tűzre, ami aztán reggelig még hagyott annyi parazsat, hogy azt másnap reggel fújva fel tudták éleszteni. A családlátogatás, még Szent Karácsony napján sem volt megengedett, a nagyszülőket is csak a következő napon, Szent István napján látogatták a családok. Akkor mentek csak el egymást köszöntetni a családok.
 
Dunajszky Éva
(Forrás: ma7.sk.)