Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Szenteste derékszíjjal verték Recsken az internáltakat az ávósok

Karácsony az internálótáborokban, különösen Recsken.

Az internáló- és kényszermunka-táborokban még az ünnepnapokat jelző harangszó is elnémult, különös tekintettel a recski, tiszalöki és a kazincbarcikai táborokra, amelyek egy-egy településtől túl messze voltak ahhoz, hogy a harangozás eljusson hozzájuk. Sőt karácsony napján is kihajtották az internáltakat dolgozni a különböző munkahelyekre. Ez történt a hortobágyi 12 zárt táborban is, ahol szenteste és a karácsony többi napján is ugyanúgy dolgoztak a felnőttek. Nem volt különbség, engedékenység és jóindulat, ennek ellenére is történtek csodák.
 
A recski intemálótáborban az első büntetőbrigádnak 1950 karácsonyát- természetesen az ünnep mindkét napját - munkával kellett ünnepelni, elzárva annak lehetőségét, hogy bárkit is reménység vagy emberi elérzékenyülés hasson át. Tabódy István azonban a büntetőbrigádban is megszervezte a karácsony megünneplését, a rabok imádkoztak, és karácsonyi énekeket énekeltek. Ezt valaki beárulta az őröknek, aminek következtében Tabódyt összeverték, és fogdára került. A barakk lakói sem kerülhették el a büntetést, még kevesebbet adtak nekik enni, a munkahelyeken még jobban meghajszolták az egész brigádot az éneklés és a karácsony napjáról való megemlékezés miatt.
 
Az ÁVH kezelésében levő intemálótáborokban és börtönökben 1951 karácsonyán történtek szabadi tások is, ám közel sem humánus okokból. Lőke Gyula államvédelmi alezredes aláírásával és tudtával 1951. december 19-ei keltezéssel kapott a recski tábor parancsnoka is egy utasítást.8 Ez arról szólt, hogy a megbízott tiszt által, a Lőke Gyulának bemutatott és jóváhagyott névsor alapján 1951. december 20-án szabadlábra helyeznek bizonyos személyeket. Ezzel összefüggésben a táborok őrségének különböző biztonsági előírásokat kellett végrehajtaniuk. A szabadítás előtti estétől, azaz 1951. december 19-étől december 25-éig mind a külső, mind a belső őrséget készültségben kellett tartani. Az operatív csoport pedig állandó ügyeletben volt. Az őrségnek és a rendőrségnek a parancs szerint mindezt feltűnés nélkül kellett végrehajtania „1951. december 21-én Tóth főhadnagy több ÁVH-s kíséretében jött a táborba 35 szabadulásra előterjesztett internált ügyének felülvizsgálására. [...] A szabadulás előfeltétele az előzetes beszervezés lett volna”  így eggyel kevesebb internált hagyhatta el a tábort karácsonyra. Ez az epizód is hozzátartozott akkoriban a táborok karácsonyainak világához.
 
1951 karácsonyára Nyeste Zoltán az alábbi módon emlékezett vissza: „A tél minden napja nehéz volt, de 1951 karácsonyáról érdemes külön is megemlékezni. Éhes disznó makkal álmodik, az éhes recski rabok arról álmodoztak, hogy talán majd karácsony estéjén valami jobb vacsorát kapunk, vagy legalábbis nagyobb kanállal mér a szakács. Hetekig folyt a találgatás, vajon mit adnak karácsony estére, hiszen az »nem lehet«, hogy még akkor is éhezni hagynának bennünket. Létszámra rendszerint vacsora után sorakoztunk, mert az ételhordókat, sőt a szakácsokat is meg kell számlálni, s a számlálás után az ávósok kívülről bezárják a barakkokat. Azon az estén már túlestünk a létszámmal járó őrjöngésen, a lakatokat is feltették kívülről az ajtóra, s mi még vacsora nélkül ültünk a priccsen. Igaz, később mégis visszajöttek az ávósok, hogy a karácsonyestét emlékezetessé tegyék, ha nem is oly módon, ahogy a rabok remélték. Minden barakkra jutott belőlük. »A miénkbe is bejöttek négyen a szentestén - átadom még egyszer a szót Nagy Andrásnak -, és kifogásolták, hogy az emberek még nem aludtak, jóllehet elrendelték a takarodót. A barakkparancsnok - nagy szerencsétlenül - azt mondotta, hogy az emberek azért nem aludtak még, mert nem kaptak vacsorát
Ettől az ávósok megdühödtek, mindenkit kivertek a vackából, s az embereket ingben-gatyában a barakk egyik végébe szorították. Aztán el kellett előttük mennünk úgy, hogy ők közben agyba-főbe vertek bennünket a derékszíjukkal. Volt, akinek a derékszíj csatjával behasították a fejét, volt, akit egyetlen csapással leterítettek. Az egyik igen erős és vad ávós azzal szórakozott, hogy figyelte, hány embert tud leütni egymás után. Tetszhetett nekik a játék, folytatni akarták. Megkérdezték, hogy ki tud imádkozni. Többen jelentkeztek. Kiválasztották egy bajtársunkat, azt letérdeltették, s annak a Miatyánkot kellett fennhangon, összetett kézzel mondania. Nem tudom mi történhetett, mert amíg a négy ávós hangosan röhögött, a barakk lakói csendesen együtt mondták az imát a térdeplő s közben külön is megvert emberrel. Az ávósok csendesebbek lettek, az ima pedig, amit lassan-lassan az egész barakk átvett és fennhangon mondott, erősödött. A Miatyánk vége felé már zúgott az egész barakk az imától. A négy ávós pedig szinte kisomfordált a barakkból, még a lakatot is csendben tették fel az ajtóra. Nem tudom, hogy megijedtek-e a barakk zúgásától, vagy csak megszólalt bennük valami régi emlék, amikor az édesanyjuk imádkozni tanította őket...«”
 
Forrás:
Bank Barbara történész írása: Karácsony ünneplése a különböző fogvatartási helyeken
Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában
Retörki-sorozat (2015.)
Szerk.: Szekér Nóra és Nagymihály Zoltán