Hídavatás Tiszaugon

Lezsák Sándor: ez a híd, az M44-es autóút sok-sok milliárdja befektetés a térség jövőjébe. Régi igazság, hogy aki csökkenti a befektetéseket, hogy pénzt takarítson meg, az megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg. Az időt megállítani nem lehet, de gyorsítani sem.

Nekem, tisztelt egybegyűltek, Mosóczi államtitkár úr és kedves képviselőtársaim, nekem szellemi szülőföldem ez a táj, több mint ötven éve telepedtem le itt, az élő Tisza folyó közelében, Lakiteleken. Gabriella feleségem Nagyréven született, és ide látszik a tiszaugi gátőrház, ahol nevelkedett. Gyermekeimmel is kalandoztunk errefelé, a homokos parton, a Lovas-kanyarban sátoroztunk, horgásztunk. Az épülő új hídhoz pedig az elmúlt esztendőben külön-külön elhoztam a nyolc nagyobb unokámat, hogy tanúi legyenek az új híd építésének.
 
Mindegyikükkel megbeszéltük, hogy mit jelent a Tisza folyó fölött átívelő új híd, és azt is próbáltam érzékeltetni, hogy mit jelentett egykor a két partot összekötő híd hiánya. Arról is beszéltem az unokáimnak, hogy éppen kétszáz esztendővel ezelőtt, 1820. december második felében farkas-ordító hideg volt ezen a vidéken. Megállt az élet, az utakat befedte a hó, leálltak a postakocsik, az utak járhatatlanok voltak, úszó jégdarabok, jégtáblák torlódtak a Tiszán, jégpáncélba szorultak a halászok ladikjai. December 20-án még eljutott a gyászhír gróf Széchenyi Istvánhoz, hogy december 13-án édesapja, gróf Széchenyi Ferenc Bécsben meghalt, és kérte az édesanyja, hogy mielőbb induljon útnak, hogy édesapja temetésére hazaérjen.
 
A legnagyobb magyar, Széchenyi gróf ekkor még huszárkapitány volt, ezrede a Biharban szolgált. A gróf azonnal elindult, de az erős havazásban, hóviharban gyakran utat tévesztett, az ide-oda tekergő Tisza folyó is meg-megállította. Kilenc napig vergődött, míg eljutott Pestre, de a jeges Duna nem engedte tovább. A fából ácsolt hidat télire szétszedték, így amíg a Duna nem fagyott be, addig csónakkal átkelni életveszélyes volt. Széchenyi gróf napokig kénytelen volt Pesten várakozni, mire január 5-én, délután sikerült végre a Duna jegén Pestről Budára átgyalogolnia. Január 7-én reggelre ért Bécsbe, de ekkorra már édesapját eltemették.
 
Ez a szívdobogtató, drámai élmény is erősítette Széchenyi grófban, hogy járható úthálózat kell, és hidak kellenek a folyók felett. Utak és hidak hiányában októbertől áprilisig sárba fullad és jégbe dermed az ország, csak vegetál az élet.
 
Ennek a tájnak, az itt élőknek új lehetőséget, távlatot nyitott a köves út, a századfordulón a vasút, majd a Tisza folyó két partját összekötő ugi híd, amit 1929. október 17-én, ünneplő sokaság előtt avatott fel Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. A hetvenes évek elején találkoztam, beszélgettem olyan helybéliekkel, akiknek maradandó élményt jelentett a hídavató ünnepség.
 
Nemzedékek után ez a mai hídavató ünnepség is egy új korszak nyitánya a térségnek. Képviselőként évtizedek óta vártam jómagam is ezt a napot. Parlamenti interpellációk, költségvetési viták, bizottsági ülések, határozati javaslatok, képviselői, államtitkári, miniszteri, miniszterelnöki egyeztetések, a térség képviselőinek, polgármestereinek példázatos összefogása, a helybéliek hathatós ösztönzése után végre megkezdődött a tervezés és a kivitelezés. A terveket, a minőségi munkát ezúton is köszönjük. A tömeggyilkos koronavírus fenyegetettségében szervezettségből jelesre vizsgáztak útépítők, hídépítők egyaránt.
 
Ez a híd, az M44-es autóút sok-sok milliárdja befektetés a térség jövőjébe. Régi igazság: aki csökkenti a befektetéseket, hogy pénzt takarítson meg, az megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg. Az időt megállítani nem lehet, de gyorsítani sem. Azt kérjük az Orbán-kormánytól, hogy teremtse elő a szükséges további forrást, hogy a Lakitelek–Szentkirály-szakasz után mielőbb épüljön meg a Szentkirály–Kecskemét gyorsforgalmi útszakasz. Így teljesülhet az a több évtizedes térségi akarat, hogy Békéscsabáról is autóút, autópálya vezessen országunk szívébe, Budapestre.
 
Van még tennivaló bőven, barátaim, tisztelt híd- és útavató egybegyűltek! Mert az autóút végére, az M5-ös autópályára is el kell még jutni.
 
Az út és a híd pedig csak lehetőség. Ennek segítségével minőségi életet szervezni az út mentén, belakni az országot „jókedvvel és bőséggel” – szent kötelességünk.
 
Tiszaug, 2021. december 15.
 
(A szerző Lezsák Sándor író, költő, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója)
 
Forrás: MH

(2021.12.25.)