Interfax: a luhanszki területen feltárt tömegsírokat vizsgálják az oroszok
Ismeretes, Vlagyimir Putyin az ukrajnai offenzíva megindítása után kijelentette, hogy a donyecki és luhanszki régió lakosai az elmúlt nyolc évben megaláztatásoknak és népirtásnak voltak kitéve a kijevi rezsim részéről.

“Az LPR (Luhanszki Népköztársaság) külügyminisztériuma szerint a tömegsírok helyszíneit, ahol háborús bűncselekmények áldozatait temették el, a köztársaság felszabadított területein találták meg” – áll a bizottság közleményében.
A jelentés szerint Alekszander Basztrikin, a bizottság vezetője az eddigi eljárások felülvizsgálatával, bizonyítékok gyűjtésével, dokumentálásaval és jogi értékelésével bízta meg a nyomozóhatóságot.
Ismeretes: Vlagyimir Putyin az ukrajnai offenzíva megindítása után tartott háborús beszédében kiemelten a kelet-ukrajnai, donbaszi oroszajkú lakosság megvédésével indokolta a „különleges katonai műveletek lefolytatását”. Mint mondta, a donyecki és luhanszki régió lakosai az elmúlt nyolc évben „megaláztatásoknak és népirtásnak voltak kitéve a kijevi rezsim részéről”.
Forrás: hirado.hu
(2022.03.12.)