RETÖRKI- KRONOLÓGIA – EGY ROSSZ DÖNTÉS - Magyarország csatlakozása a Nemzetközi Valutaalaphoz

A magyar adósság „karrierje” tehát ekkor vette kezdetét, s az 1970-es évtized végére elérte a 9–10 milliárd dolláros értéket. Az adatok tükrében bizonyossággal állítható, hogy Magyarország eladósodása 1978-ra abban az értelemben már biztosan megtörtént, hogy az ezt követően felvett hiteleket immár jórészt a korábban felvett tőkeeszközök visszafizetésére, törlesztésre fordították.

A Magyar Népköztársaság 1982. május 6-án felvételt nyert a Nemzetközi Valutaalapba (International Monetary Fund – IMF), majd két hónappal később, 1982. július 7-én a Világbankhoz (International Bank for Reconstruction and Development – IBRD) is csatlakozott. Az 1944 tavaszán életre hívott nemzetközi pénzügyi rendszerbe való bekapcsolódással a Kádár János által kialakított magyar modell szinte az utolsó pillanatban kerülte el a fizetésképtelenséget – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum honlapjának  Kronológiájában.
 
1970 előtt Magyarország gyakorlatilag nem vett fel hitelt, pontosabban nem jutott nyugati kölcsönökhöz. Ez a helyzet 1973-ban alapvetően megváltozott. Az első olajválság kettős hatással volt hazánkra, illetve a keleti blokkra: egyrészt a korábbi gazdasági növekedés fenntartásához a térség országainak extra erőforrásokra volt szüksége; másrészt az olajdollárokon meggazdagodott (tehát a válságból profitáló) országokból bőséggel állt rendelkezésre olcsó hitel. A magyar adósság „karrierje” tehát ekkor vette kezdetét, s az 1970-es évtized végére elérte a 9–10 milliárd dolláros értéket. Az adatok tükrében bizonyossággal állítható, hogy Magyarország eladósodása 1978-ra abban az értelemben már biztosan megtörtént, hogy az ezt követően felvett hiteleket immár jórészt a korábban felvett tőkeeszközök visszafizetésére, törlesztésre fordították. 1974 és 1978 között a bruttó államadósság összege több mint háromszorosára (2.9 milliárdról 9.5 milliárd dollárra) nőtt – s ez csupán 1978-ban újabb 2.5 milliárd dollárnyi hitel felvételéhez vezetett. A gazdasági növekedés ideológiai alapon erőltetett fenntartása, illetve az azt finanszírozó, egyre romló kondíciók mellett felvett, újabb hitelek miatt az 1979-ben beköszöntő második olajválság sokkal rosszabb helyzetben érte a térség szocialista államait, mint a Nyugat kapitalista országait, A beköszöntő, ezúttal jóval komolyabb világgazdasági recesszió miatt hazánk gazdasági mutatói 1984-re az 1973-as szintre estek vissza. E negatív folyamat részeként 1982 áprilisára Magyarország arany- és devizatartalékai 570 millió dollárra estek vissza, miközben csak az éves adósságszolgálat két milliárd dollárra rúgott. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az IMF és IBRD csatlakozás gyakorlatilag az utolsó pillanatokban juttatta levegőhöz a mind kilátástalanabb helyzetbe sodródó Kádár-rendszert.
 
Magyar részről már az Ideiglenes Kormány idején, tehát jóval az 1947-es párizsi békeszerződés megkötése előtt felmerült az úgynevezett bretton woodsi ikrekhez való csatlakozás ötlete; ám az intézményeket létrehívó győztes hatalmak a békeszerződés aláírását előfeltételnek tekintették a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. A szovjetizálódó Magyarország kapcsolatai 1947. február 10-re (a békeszerződés aláírásának dátumára) azonban annyira megromlottak a nyugati országokkal, hogy a kérdés újbóli felvetése fel sem merült.  Az MSZMP pártvezetése részéről azután először az 1960-as évek közepén merült fel a csatlakozás ötlete, miután az 1959 őszétől 1962 őszéig zajló erőszakos kollektivizálás és téeszesítés jelentősen visszavetette a magyar mezőgazdaságot; a termelés visszaesése pedig jelentős valutakiesést indukált a magyar exportban. Bár 1963-ban, majd 1965-ben Moszkva hajlandó volt segíteni, és enyhíteni Magyarország valuta éhségén, mégis a fentiek hatására indultak tapogatódzó tárgyalások egy lehetséges csatlakozásról a Nemzetközi Valutalaphoz és a Világbankhoz. A magyar vezetés Fekete János brit kapcsolatait felhasználva igyekezett saját lehetőségeit kipuhatolni; miután 1966 folyamán a britek részéről pozitív visszajelzés érkezett, a kérdés hivatalos szintre emelése érdekében 1967-ben a Politikai Bizottság egy hivatalos küldöttség Londonba menesztése mellett döntött. Ugyanezen év nyarán már az új gazdasági mechanizmust aktívan támogató politikusok érveltek a csatlakozás mellett a Központi Bizottságban. Nyers Rezső a problémák alapvető forrásaként a magyar gazdaság alacsony teljesítményét jelölte meg, amely lehetőségénél kisebb hatékonysággal termelt és gazdálkodott, mindennek következtében pedig 1951 óta makacsul ismétlődő hiány jelentkezett a fizetési mérlegben. Az esetleges IMF és IBRD-csatlakozás célját három pontban jelölték meg: a deviza helyzetből adódó gazdasági bizonytalanság kiküszöbölése, a rövid lejáratú tőkés adósságállomány stabilizálása, a korábbinál nagyobb devizatartalék megteremtése. Nyers azt is kiemelte azt, hogy a csatlakozás esetén Magyarország a második szocialista ország lehetne (Jugoszlávia után), amely csatlakozott a nemzetközi pénzügyi rendszerhez, s ez bátorítólag hathatna más KGST országokra is. 1967. júniusától – a belső konzultációk lezárultával – az év decemberéig a tárgyalások immár a szovjet vezetéssel folytak. E tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, és – a nyíltan ki nem mondott – orosz ’nyet’ hatására a magyar pártvezetés elállt az ötlettől.
 
 A ’80-as évek elejére fentiek lehetséges gazdasági alternatívából direkt kényszerré lettek, s miután 1981-ben Leonyid Brezsnyev elzárkózott újabb szovjet források biztosításától, maga Kádár János vette kezébe az irányítást. A főtitkár számára 1981. szeptember 13-án a Politikai Bizottság felhatalmazást adott titkos megbeszélések megindítására, amelyek állásáról kerek egy hónappal később hallgattak meg beszámolót. A végleges döntés megszületésére 1981. október 22-én, a Politikai Bizottság és a kormány közös ülésén került sor, s ennek tényéről Kádár másnap, október 23-án személyesen tájékoztatta Konsztantyin Ruszakov-ot, a szovjetek budapesti ügyvivőjét. A hivatalos magyar csatlakozási kérelmet végül 1981. november 5-én adták át Washingtonban az IMF képviselőinek; e levelet Puja Frigyes akkori külügyminiszter szignálta. A csatlakozásra mintegy fél évvel később, 1982. május 6-án került sor, magyar részről az Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, Fekete János részvételével. Sokatmondó a tény, hogy az ugyanekkor az USA-ban tartózkodó, hivatalosan a knoxvillei Energetikai Világkiállításon résztvevő Marjai Józsefet, a Minisztertanács elnökhelyettesét, 1982. május 5-én – tehát a hivatalos csatlakozást megelőző napon –maga Ronald Reagant tájékoztatta arról, hogy Magyarország megkapta/megkapja a kért tagságot (Marjait az elnök még május 1-én fogadta személyesen). E közlés túlment a formaságokon, és rámutat Washington kulcsszerepére, lévén az Egyesült Államok egymagában az összes szavazat 19.5%-ékát birtokolva vétójoggal bírt; illetve a tőle sokban függő fejlett és közepesen fejlett ország együttes tömbje összességében 61%-al bírt. Mindezek tükrében kijelenthető, hogy a Reagan-adminisztráció tevőleges, aktív segítséget nyújtott a Kádár-rendszer, a fogyasztás és a jóléti szolgáltatások körének bővítését biztonsági kérdésként kezelő kádári magyar modell fenntartásához (a Nemzetközi Valutaalap helyzetfelmérő bizottsága egy hónappal később, 1982 júniusának elején érkezett meg Budapestre). Fenti eseménysorral gyakorlatilag megkezdődött a kádárizmus harmadik, egyben utolsó szakasza, amelyben a liberalizáltabb belső élet mellett a Moszkva irányvonalától mind függetlenebb nyugati irányú külpolitika vált a meghatározóvá.
 
C. Bernard Jacobs (b), a National City Bank of Minneapolis amerikai pénzintézet elnöke, Juhar Zoltán, a belkereskedelmi minisztérium államtitkára és Fekete János (j), a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélgetnek a fogadáson, melyet a National City Bank of Minneapolis a közeljövőben tervezett budapesti fióknyitás alkalmából tartott sajtótájékoztató után adott a Hotel Duna Intercontinentalban 1979. október  4-én.
 
Forrás: kronolgia-archivum.retorki.hu
(2022.05.06.)