Kádár temetése

Éppen ma harminchárom éve, 1989. július 14-én kísérték utolsó útjára Kádár Jánost. A temetési meneten mintegy százezren vettek részt. A temetés körülményeit a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársa, Jónás Róbert írása mutatja be.

1989. július hatodikán elhunyt Kádár János. Az egykori pártvezetőt július 13-án ravatalozták fel az MSZMP Duna-parti székházának aulájában. Koporsójánál, ahol Grósz Károly mondott búcsúbeszédet, tízezrek rótták le kegyeletüket, majd a következő napon mintegy százezren kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe, ahol a Munkásmozgalmi Panteonban helyezték végső nyugalomra.
 
A rendszerváltás évének összetorlódott eseményei furcsa alakzatot öltöttek az egykori pártvezető halála kapcsán. Kádár hatalomra kerülésének történetét súlyos bűnök szegélyezték, amelyek a múltból előnyúlva még a halál szélén is szembenézésre kényszerítették az idős, súlyos beteg embert. Kádár még megérte, hogy újratemették Nagy Imrét és társait, azokat, akiket az ő hatalomra kerülésének áldozataiként végeztek ki 1956 után. Július hatodikán, éppen halálának napján, ha sokszorosan megkésve is, de a Legfelsőbb Bíróság végre kihirdette azt a döntést, amely a Nagy Imre per vádlottjainak ítéletét hatályon kívül helyezte és felmentette őket a vádak alól. Egy korabeli anekdota szerint az ítélethirdetés alatt a tárgyalóteremben jelenlévők között egy cetli járt kézről kézre azzal a rövid üzenettel, hogy „Meghalt Kádár János.”
 
A párt elnöksége a temetés megszervezéséhez egy bizottság létrehozásáról rendelkezett, amelynek tagjai Nyers Rezső, Grósz Károly, Pozsgay Imre és Németh Miklós személyében az MSZMP nemrégiben alakult négytagú elnöksége, valamint Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke voltak.
 
A temetési szertartást a televízió élőben közvetítette. A gyászmenet 14-én, pontosan négy órakor indult el az akkor még Mező Imre nevét viselő, ma Fiumei úti sírkert irányába, a menetet díszegyenruhás motoros rendőrök vezették fel. A temetőhöz vezető, nemzeti színű és fekete zászlókkal fellobogózott utak mentén gyászoló tömegek álltak. A temető kapujától a Panteon előtt álló, fekete drapériával borított ravatalig honvédek és munkásőrök álltak díszsorfalat. A ravatal mellett állami- és pártvezetők adtak díszőrséget. Búcsúbeszédet mondott Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke és Kollát Pál, a Ganz-Danubius Hajógyár lakatos csoportvezetője. A beszédeket követően a koporsót a sírhoz vitték. Az elhunyt özvegye, Tamáska Mária – utalva a férjével kötött házasságának negyvenedik évfordulójára, amelyet már nem ünnepelhettek meg együtt – egy negyven szál vörös szegfűből font koszorút ejtett a sírba.
 
A temetésre Moszkvából szovjet küldöttség érkezett. az SZKP-t Jegor Ligacsov, a párt Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja és Anatolij Dobrinyin, a KB tagja és a Legfelsőbb Tanács elnökének tanácsadója képviselte. Az olasz kommunista testvérpártot Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára képviselte. Több nyugati politikus is pozitív hangvétellel emlékezett meg az elhunyt magyar vezetőről. Helmut Schmidt, az NSZK korábbi kancellárja megbízható külpolitikai partnerként és magyar hazafiként jellemezte Kádárt, Bruno Kreisky osztrák kancellár pedig 1956-os szerepének pozitív megítélését hangsúlyozta.
 
Az MSZMP pártszakadástól tartó vezetése a válsághelyzetben megszokott politikai stratégiát választva ismét összezárt, ami átmenetileg eltüntette a pártvezetésben meglévő törésvonalakat, egyszersmind egybesimítva az eltérő karakterű politikai arcéleket. Ennek a pillanatnyi együttmozgásnak köszönhetően a párt elnöksége közösen jegyzett közleményben búcsúzott Kádár Jánostól. Méltatták az elhunyt vezető nagy életművét, nemzetközi elismertségét, nemzeti közmegegyezést teremtő politikáját, és szemérmesen hallgattak az 1956-os „nemzeti tragédiában” játszott szerepéről, hatalomra kerülésének körülményeiről. A történelem és a politika viszonyának diszkrét báját adja, hogy a Kádár János koporsójánál díszőrséget adó pártelnökség tagjai közül ketten – Pozsgay és Németh – alig néhány hete még Nagy Imre koporsója mellett álltak.
 
A történelemmé kövült, és három évtized kierőszakolt felejtésének halmai alá rejtett bűnök még egy vonatkozásban megmutatkoztak a temetés kapcsán. Amint nyilvánosságra került, hogy Kádár Jánost a Munkásmozgalmi Panteonban kívánják végső nyugalomra helyezni, ifjabb Rajk László kérvényezte a temető igazgatójánál szülei földi maradványainak áthelyezését. Egy, a temetés napján készült interjúban Rajk világosan fogalmazott álláspontját illetően: „A bűnbocsánatnak vannak feltételei. Mégpedig, ha jól tudom, a keresztény hit szerint két feltétele van: a bűn bevallása és a bűnbánat. Ez a két dolog nem történt meg Magyarországon.”
 
Forrás: retorki.hu

 
(2022.07.14.)